Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Szia! Sajnos ebben a részvényben az utóbbi 2 évben megy a hinta-palinta! Hol a kormány intézi el - hol a mi fórumozók számára - ismeretlen befektetői körök. Mikor belevesz az ember örül, hogy jókor tette. Ekkor minden fórumozó optimista, Gyula linkeli a kedvező elemzéseket stb. Aztán pár nap elteltével többet esik, mint emelkedett. Könnyen bele lehet ragadni. Aki nem hisz az itt gyakran mantrázott, közeli időben 10 ezer Ft feletti árakban és közben látja hogy Matáv, OTP, kisebb papírok szárnyalnak annak elege lesz és eladja akár nullán. Teljesen érthető. Én megvárom mit mondanak majd osztalék ügyben, de közben reszketek, hogy Orbánék melyik nap fosatnak be megint valami újabb sarccal a rezsivédelmi harcuk során. Sok sikert, szerencsésebb befektetést kívánok más papírokban!
Pontosan ugyanígy tettem én is, 9120as árnál, +2% "nyerőben". Cél a nullszaldó volt. Átmentem máshová, mert ez is szvsz. döglött ló. A maradókank sok nyerőt!
9300-tól kezdeném csökkenteni a pakkomat, de sajnos még a 9200-at sem tudja átvinni. Mire eltudom adni a teljes pakkomat lehet, hogy eltelik majd 2-3 hónap. Addig az OTP meg 18000ig elmegy.
Hölgyek, Urak! kitartást Nektek, a magam részéről elbúcsúztam a Richtertől 9090es árral. Igy kezelési költséggel együtt nullára hozva a nem túl jó bulit. Majdnem 8hónapot töltött pihenőpályán a pénz, és egy ideig a nullás kiszállás is kérdéses volt. Elfogyott a türelem, megingott a bizalom. Aki trédeli annak sok sikert és profitot, remélem (ha nélkülem bár) de végre felküldik a helyére a papírt.
Telekombol most pakoltam ki magam, OTP-bol most kezdem. Lehet túl hamar? Már csak ez a nyomorult menne végre, nem hiszem el egyszerűen hogy mindig bízunk benne a végtelenségig és egyszerűen nem tud eljönni egy olyan mint bárhol máshol , 4-5% plusszal
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.