Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
-A gyógyszerek tb-támogatását is megadóztatják.-Kissé meghökkentő módon a gyógyszerek esetén tulajdonképpen a
társadalombiztosítás támogatást sarcolják meg. A rendelet szövege
szerint a havi vényforgalmi adatok alapján járó támogatásnak a termelői
árral vagy importbeszerzési árral arányos részére a 10 ezer forintot meg
nem haladó termelői áras gyógyszerek esetén 20 százalék, a 10 ezer
forintot meghaladó termelői áras gyógyszerek esetén 28 százalék a
fizetendő adó. https://azenpenzem.hu/cikkek/a-gyogyszerek-tb-tamogatasat-is-megadoztatjak/8637/
Apró emlékeztető, mert már kérdezték páran. 2022. június 7 az osztalékra jogosító részvények megszerzésére irányuló tőzsdei ügyletkötésének utolsó napja a Budapesti Értéktőzsdén. Tehát ma és kedden zárásig vehetsz még részvényt ha érdekel az osztalék.
Kb. augusztusban látszódik majd először, amikor kijön a Q2-es pénzügyi jelentés. Az biztos, hogy megnyomja majd a negyedéves eredményeket, ennek látszódnia is kellene majd az árfolyamon.
2022. június 7.A fenti osztalékra jogosító részvények megszerzésére irányuló tőzsdei ügyletkötésének utolsó napja a Budapesti Értéktőzsdén. 2022. június 9.A tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja. A fenti osztalékra az jogosult, aki e napvégén a részvény tulajdonosa. 2022. június 16.A fent megállapított osztalék kifizetésének kezdő napja, azaz a jogosultak követelése naptól nyílik meg. Tehát jövőhét kedd.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.