Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
AZ elmúlt 3 év bérrobbanása egyébként eléggé belerondított a 2015-ös várakozásokba. Itt is és Romániában is küszködnek a bérekkel és a fluktuációval. Érzésre ez viszi el az akkor várt profit egy jó részét.
A 7000 nem volt abszurd, eltúlzott árfolyam, ami abban benne volt, a VRAYLAR be is jött, még talán több is mint amire számítani lehetett, az ESMYA nem, az ezeken kívűli pirulák meg nem hozzák a régi 100HUF/Q EPS-t. Volt 94 HUF, már 150 HUF körül kellene járni, mindezeket én már 2015-ben kiszámoltam, meg be is írtam akkor, hogy 2020/22 magasságában 800 HUF nettóprofit reális cél, ez bicsaklott meg az ESMYA storyval és VRAYLAR-on kívűli profit eltűnésével. Én voltam rég a legnagyobb RICHTER hősszerelmes, főleg a 2015 szeptemberi bevezetés után, de ezeket nem lehet figyelmen kívűl hagyni, az meg, hogy volt 7000 is nem számít, ez tőzsde.
A BR 07.04-én jelentette, hogy 5% (kb 9,3 millió darab) alá csökkent, az azóta eltelt időben az összforgalom 4,3 millió volt, ez alapján még bőven van a BR-nak.
Az Esmya-t ne hagyják, egy korábbi hozzászólás szerint nem hatékonyan lobbizik a jelenlegi vezetés, ebben van vmi. A mai napon szerintetek iceberg ajánlatok voltak amelyek 5000 alá vitték a papírt?
Azért a cariprazine-ban még nagyon nagy potenciál van, innen még sokszorosára felmehet a globális értékesítése. És az mind milestone és royalty bevételekben fog megjelenni, amiben én nem látok problémát. Az új fejlesztések meg ugye a biológiai és biosszimiláris cuccok, amik még kezdeti fázisban vannak, de sorra jönnek ki velük. Ezeknek még csak K+F költsége van, amit azonban a régi termékek fedezetéből tartanak fent. Tehát nem igaz, hogy más nem hoz eredményt, csak éppen az új fejlesztésű készítmények viszont erősen negatív fedezettel futnak. Sajnos az Esmyát kicsinálták, pedig az is egy erős oszlopa volt a fejlődésnek.
Tökéletesen egyetértek,ez egy ciklikus papír, már 2017 tavasza óta csökkenő trendben van a 7300 ft-os csúcs után. Érdekes, 5K alatt nem harapnak rá... Talán ma visszazár felé. De gyenge a papír. A karcsúbb jövőkép sem segített a vállalati gyorsjelentésben, amely az árbevételre vonatkozott tegnap.
Úgy van eladva hogy mekkora shortos egy papír hogy 3 hónapja BENNE van hogy beszakad a francba.. csak éppen aki shortolt már kirázták legalább 3x .......ennyi...
azért nem veszik mert 2 éve folyamatosan szo.atják a longosokat./ shortosokat...és mindenki úgy van hogy ha beesik 4,5 vagy kitör 5400 fölé akkor vásárol komolyabban ..addig a széleken lehet esetleg certizni... És valami ilyen lebegtetés 5 k körül a cél.....
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.