És az kinek jó? A cél az kell legyen, hogy az OTT1 befektetőiként ne veszítsük el a befektetésünket a cég esetlegesen csalárd hozzáállása miatt (egyelőre arról sem tudunk semmit, hogy pontosan mi történt). Semmiképpen nem az, hogy keresztbe tegyünk bármilyen jövőbeli magyar cégnek/terméknek külföldön, jelen esetben a NATO előtt. Egy esetleges ilyen akciót magyar emberként nem tudok felvállalni, azt éppúgy felvállalhatatlannak tartom, mint az EP-ben a mostani ballib ellenzék egy-egy lépését/nyilatkozatát - a belföldi viták megoldását itthon kell keresni, nem külföldön. Szóval ha összegyűlik az 5%, célszerű lenne majd a megbízottat alaposabban is megismerni (eer lehetne pl. egy elektronikus és/vagy személyes találkozót összehozni), és rögzíteni azokat a határokat, melyeken belül a csoport kifejtheti a tevékenységét. Én úgy gondolom, van egy határ, amit semmilyen okból nem szabad átlépni, a befektetéseinkre kell fókuszálni, ezen túlnyúló esetekben viszont célszerű a résztvevőkkel előzetesen egyeztetni a lépésekről.
Hogy rohadjon meg. 2300 befektető elől vitte el fb tagként a zsiros 6 milliárdos üzletet. M. persze "nem tudott róla....". Ezt is tényekkel cáfoljuk majd. Felkészül NNI.
"Vicces" lesz, hogy mi leszünk az egyedüli 5 % felettiek. A nem rég felhozott fúzió kapcsán, úgy gondolom, ha tényleg van ilyen a tarsolyban, akkor az 4ig-hez kötődhet, mivel volt egy nagyobb értékű szerződésről tájékoztatás annak idején, amit megelőzött egy 4ig közbeszerzési megbízás hasonló volumenben. Azt követően szerintem többen is céloztunk erre és mivel a 4ig folyamatos "hízásban" van hasonló területen, így nem elrugaszkodott elképzelése ez szerintem.
Igen, amit leírtál az mind tökéletesen igaz, különösen a GDPR előírásainak betartásával kapcsolatban. A felmérés után kellenek majd a teljes bizonyító erejű magánokiratokba foglalt megatalmazások, melyek - ha jól emlékszem - 1 évig, de legkésőbb a következő rendes éves kgy időpontjáig lehetnek érvényesek.
OTTone