Ebben a magyarázatban van némi ésszerűség, de nem tudok egyetérteni azzal, hogy ennyire erős korreláció lenne az említett nagy jegybankok és a mi kis MNB-nk alapkamatcsökkentései között.
Számtalan példa van ugyanis arra, hogy a nagyok csökkentettek, és a kicsik, köztük a mienk mégsem mert/tudott/akart, aminek az volt vélhetőleg az oka, hogy féltek attól, hogy túlságosan elszállana a HUF árfolyama (persze ott van az is, hogy a nagy kamatokon keresztül akartak pénzt juttatni a globáltőke egyes képviselőinek a magyar gazdaság kárára - és ez nem is pusztán csak összeesküvéselmélet, sajnos).
Az, hogy most mégis nekikezdtek Matolcsyék csökkenteni, és elég messzire el is jutottak nagyobb gondok nélkül, inkább egyféle egészségesebb szemléletet tükröz, már nem félnek a gyengébb HUF-tól, sőt előnyösnek nevezik, és a piaci folyamatok, gondolok itt elsősorban az exportunk folyamatos erősségére, ezt alá is támasztják.
Ez viszont arra mutat, hogy egészségesebb szerkezetű lett a gazdaságunk, jobban illeszkedik a lehetőségeinkhez és a világgazdasághoz egyaránt, ami elvitathatatlan érdeme az elmúlt évek kormányzásának. Továbbá meglátásom szerint csak kis mértékben tulajdonítható a folyamatosan keresztbe tenni igyekvő globáltőkének, annak inkább az felelt volna meg, ha tovább szipolyozhatta volna az országot, görög szintekre süllyesztve minket.
Ha ő nem is, majd megpróbálom én. Amennyiben a lent említett intézmények csökkentik az alapkamatot, ezzel likviditás adva a piacoknak, abban az esetben a forint számára is megnyílhat a kamatcsökkentés lehetősége. Csak próbált volna Matolcsy csökkenteni kamatot akkor, amikor a FED , a BoE, vagy a többi nagy jegybank éppen emel. Annak beláthatatlan következményei lettek volna a forintra nézve. De ezen kívül van itt még egy érdekes jelenség. Mégpedig az, hogy a piaci kamatok még csak meg sem közelítik az MNB alapkamatát, aminek az az oka az én olvasatomban, hogy hiába itt a szabadságharcos hevülettől átitatott gazdaságpolitika, a piac nem árazza be jegybank bizakodását. Egy olyan országban ahol kiszámíthatatlanok a törvények, és a gazdaságpolitika, még mindig veszélyes a hitelkihelyezés és a befektetés.
"Egyáltalán hallottál a FED-ről, a BOJ-ról és az ECB-ről?"
Ez a mélységes alábecsülés egyáltalán nem válik a javadra. Gondolod, hogy egy 4 elemit végzett utcaseprővel társalogsz ezen a fórumon?
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy melyik milyen országnak a központi bankja.
Akkor most már elmagyarázod, hogy miképpen csináltak Magyarországnak kisebb alapkamatot?
OFF
Menjünk ilyen ovis szintre?
Szted csak kiflire költ az ember?
ON
Hogyan lehetsz biztos, hogy külföldön költi el a pluszpénzét? És miért akarná a kormány ezt megakadályozni?
Költenek nálunk is a külföldiek eleget, és nem filóznak azon, hogy minek épp mennyi az áfa-tartalma.
"2010 óta csökkent az adóterhelés "
Mert bizonyítva nem látom sehol sem.
Azt elfogadom, hogy adóátrendezés történt.
"Hogyan lehet az, hogy a rendszerváltozás óta egyszer sem volt a felsorolt tiszteletreméltó intézményeknek ilyen jótékonysági akciójuk Magyarország irányába, csak éppen az Orbán-kormány idején?"
Nem kell a rizsa. Egyáltalán hallottál a FED-ről, a BOJ-ról és az ECB-ről?
Mert megemelték, hogy a fogyasztást jobban adóztassák, és a jövedelemszerzést kevésbé. Egyetértettem ezzel a törekvéssel akkor is, persze nem örömteli, hogy rekordtartók vagyunk az EU-ban ilyen téren, viszont egyes alapdolgoknak jócskán csökkent az áfája, és még fog másoknak is.
"MNB alapkamat alapján már jócskán kevesebb kamatot kell fizetni az államadósságra, mint az IMF promóciós 2-3%-a."
'Ez a FED, a BOJ és az ECB eredménye.'
Ez most egy klasszikus ex-katedra kijelentés a részedről? Mert bizonyítva nem látom sehol sem.
Hogyan lehet az, hogy a rendszerváltozás óta egyszer sem volt a felsorolt tiszteletreméltó intézményeknek ilyen jótékonysági akciójuk Magyarország irányába, csak éppen az Orbán-kormány idején?
Ha megkérdezhetnéd valamelyik admintól, megtudnád, hogy egyszer sem voltam kivágva a fórumról.
A hozzászólásodat annak tudom be, hogy a saját példádból indultál ki :)
Igen ez az orbáni maszlag. Viszont alant már megválaszolta neked. Amúgy meg a gazdaság az orbáni megszorításban senyved, mert csak a fideszes vállalkozások virágzanak. Működik minden téren a gazdasági mutyi.
Figyu! Orbán kinek adta el a 2010-óta kibocsátott devizakötvényeket? Csak nem a "globáltőkének"?
Valóban csökkent az SZJA kulcs, de egy rakás új adó/járulék lett bevezetve, és az ÁFA is meg lett emelve. Az adóterhelés összességében nem csökkent, csak egy-két adónemnél.
Ti globáltőke-trollok még azt sem látjátok, ami az orrotok előtt van :D
2010 óta csökkent az adóterhelés és az MNB alapkamat alapján már jócskán kevesebb kamatot kell fizetni az államadósságra, mint az IMF promóciós 2-3%-a.
És igen, ez a gazdasági szabadságharcunk eredménye.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!