AKS
"de akkor meg mi a ráknak van ott a fidesz?" Ezek szerint az ég világon semmi szükség nincs ellenzékre, sőt többpártrendszerre sem, gondolom, ombudsmanokra, Alkotmánybíróságra, meg ehhez hasonló költséges bohóckodásokra sem, hiszen ezek csak viszik a pénzt. Csak az a baj, hogy a diktatúra sem hatékony, sőt valójában sokkal többe kerül mint az igazi demokrácia anyagilag éppúgy, mint morálisan.
"a fidesz lóbálja csak a himbilimbit, és kivonul az ülésekről. nem végez érdemi munkát" - emlékszem még arra a pár ével ezelőtti esetre, mikor a Fidesz költségvetési törvényt módosító javaslatai közül azokat is elutasította a ballib kormánytöbbség, melyek a kormány eredeti javaslatában szereplő helyesírási hibák kijavítására irányultak. Akkor ki is a konstruktív és ki a dekonstruktív?
Véleményem szerint nagyon jól teszi a Fidesz-frakció, hogy kivonul az ülésekről, MIKOR Gyurcsány felszólal. Ha a világ politikusai ugyanilyen konzekvensen járnának el minden olyan állami vezetővel szemben, aki negligálja a demokratikus és jogállami jogi- és erkölcsi normákat, akkor ezek az állami vezetők nem nyernének akár hallgatólagos elismerést a sötét ténykedéseikhez, s sokkal kevesebb fájdalom lenne a világban. (Például nem irtottak volna ki több millió zsidót a II. világháború alatt vagy egy millió hutut és tutszit Ugandában néhány hónap alatt 1994-ben.) Ehhez azonban szilárd világképre és konzekvensen betartott erkölcsi normákra van szükség, melyeknek mindig primátust kell élvezniük az aktuális hatalmi-politikai érdekekkel szemben.
Gyurcsány Ferenc átlépte a demokratikus Rubicont, nincs helye egy demokratikus jogállamban.

Mi lesz veled Magyarország?