Nem aggódnék 140 forinttal a történelmi csúcs alatt, főleg ilyen osztalék hozammal. És egy hónapon belül már a számlánkon. Nemsokára jön a pályázati bejelentés is.
Nem véletlen.. Ez a normális .. Bíztam abban is hogy olyan időszakra teszik a kifizetést , amely nem esik egyidőben egy másik hasonló típusú osztalékrészvény kifizetésével . Nem néztem még meg de szerintem erre is figyeltek.. Ez az alAp egy normális cégnél.
Csak néhány dolog amiben fejlemény várható a napokban/hetekben: osztalék fizetés időpontja tárolós pályázat hivatalos eredménye Q1 eredmények szerb beruházás szélerőmű pályázat Még biztosan van más is de ez sem kevés esemény.
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.