Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ronaldinyo péntek, 17:17
Előzmény: #26810  oxylant
#26812
igen bár ezt a nordot simán meg lehet tépni jövöhéten 25-30 ig
ronaldinyo péntek, 17:16
#26811
13.5-indulunk?
oxylant
oxylant péntek, 14:20
Előzmény: #26809  ronaldinyo
#26810

Mikorra ??😉
(Leszálltam a RG lovárol, nézelődöm, h.mi megy/ menne, de csak vakaródzás megy...háború[k])😭
ronaldinyo péntek, 14:11
Előzmény: #26808  oxylant
#26809
nem még nem-majd ha leveszik a végrehajtást akkor.mehet a kör-de lehet több is lesz.
oxylant
oxylant péntek, 13:59
Előzmény: #26807  ronaldinyo
#26808
Látom, megpróbálod generálozni!?!?
ronaldinyo péntek, 13:55
#26807
13.3
ronaldinyo csütörtök, 20:40
Előzmény: #26804  Kosto97
#26806
ja
ronaldinyo csütörtök, 20:39
#26805
12.6
Kosto97 2024. 09. 27. 12:03
Előzmény: #26800  quaestor1
#26804
Közeljövő=2050?
ronaldinyo 2024. 09. 27. 10:13
Előzmény: #26801  Metwolf
#26803
ja igen, öt elem
Donqatto
Donqatto 2024. 09. 26. 23:22
Előzmény: #26800  quaestor1
#26802
Mibű? Nagyon SET-esen hangzik XD
Metwolf
Metwolf 2024. 09. 26. 23:02
Előzmény: #26799  hekki
#26801
Zordtelekom
quaestor1 2024. 09. 26. 22:45
#26800
 Idézet a beszámolóból:   " A társaság a közeljövőben új tevékenység elindítására fog koncentrálni. "
hekki
hekki 2024. 09. 26. 18:29
Előzmény: #26798  hekki
#26799
Bevétel 0 ft 
Ennél nincs lejjebb 
Itt a vége.
Vagy jön új tulaj, vagy f.a.
ronaldinyo 2024. 09. 25. 14:29
Előzmény: #26796  Qwertzuio
#26797
nem de ha lejön a végrehajtás.akkor lehet mert utána nem kizárt hogy indul valami.de még rajt van
Qwertzuio
Qwertzuio 2024. 09. 24. 07:39
Előzmény: #26795  ronaldinyo
#26796
Colop vesz?
ronaldinyo 2024. 04. 17. 16:28
Előzmény: #26794  ronaldinyo
#26795
itt nincs topikgazda és uj cég van-nemsoká eltűnik a másik végrehajtás is 2 forduloban megszavazzák a szokásost aztán indulhat is a banzájmenet
ronaldinyo 2024. 04. 17. 16:23
Előzmény: #26793  omaha
#26794
usszon-minden-ez a topik nem él már
omaha 2024. 04. 17. 15:55
Előzmény: #26784  ronaldinyo
#26793
Itt vagyok! Mondj valamit errőla fostalicskáról ! Ha kivezetik a tőzsdéről uszik minden !  
ronaldinyo 2024. 03. 12. 11:25
Előzmény: #26791  ronaldinyo
#26792
átveszi roland illetve,mikor irt ide utoljára egy éve
ronaldinyo 2024. 03. 12. 11:23
Előzmény: #26789  Hathor
#26791
nembaj majd átveszi más lásd appenin.
Hathor
Hathor 2024. 03. 12. 11:01
#26790
Amúgy mi nincs benne a Nordtelekom névben? Maradt ugyanaz..
Zrt, kft, ltd.. eleje ugyanaz
Hathor
Hathor 2024. 03. 12. 10:58
Előzmény: #26784  ronaldinyo
#26789
Ezen topikoknak nem sokáig lesz gazdája. Mint tudjuk Gyurcsi papát pár havonta kitiltják. 
Valaki kezdetektől itt levőt megkérhetett volna ezen feladatra, mert a trollságok is ott maradnak majd
ronaldinyo 2024. 03. 12. 10:08
Előzmény: #26786  ronaldinyo
#26788
ha akarnak átmenni persze ,
ronaldinyo 2024. 03. 12. 10:08
Előzmény: #26785  Magus_21
#26787
igy szép kezdeni.innen szép győzni hehe
ronaldinyo 2024. 03. 12. 10:07
#26786
várom hencit és hibazt is oda
Magus_21
Magus_21 2024. 03. 12. 10:06
#26785
szép könyv.... kicsit lemaradtam a fejleményekről....
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
00
00
00
00
00
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
17.00016
7.66017,9
2.84519
7.40020
15.55544,4
ronaldinyo 2024. 03. 12. 09:50
#26784
csináltam egy uj topikot aki akar oda jön aki nem az nem.Nord General Nyrt.
ronaldinyo 2024. 03. 12. 09:39
Előzmény: #26782  ronaldinyo
#26783
kbc nél még meg sem jelent az uj néven-
ronaldinyo 2024. 03. 12. 09:33
Előzmény: #26780  Wolfalfa74
#26782
generálni fogja a részvényesek,pénzét,árfolyamot.
ronaldinyo 2024. 03. 12. 09:32
Előzmény: #26780  Wolfalfa74
#26781

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek