Ez se sokkal minőségibb cikk, mint ami Miskolcról jelent meg az indexen. Pl. kötbér. Van egy szerződés, amiben Szeged vállalt valamit, amiben az MVM vállalt valamit. Szeged ezt nem teljesítette, így kötbért kell fizessen. Azon lehet vitatkozni, hogy a mostani piaci környezetben az állam a spórolást legalább azzal díjazhatná, hogy az MVM nem számol fel kötbért. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan városok, ahol "valamiért" nem ilyen véreskezű az MVM.
Ránéztem az Alteo utóbbi 2 éves árfolyam alakulására, az sem egyből ment 800->3000-ig, hanem jó pár 5-15 vagy akár 25%-os korrekció is volt benne. A fő csapásirány adott, de azért itt se számítson senki a megállás nélküli menetelésre.
Azzal, hogy most már growth storyról beszélünk ez az elemzések fokúszában is meg kell hogy jelenjen. Most még sok konrétum nem ismert, ahhoz hogy ez valamilyen módon beépüljön a DCF modellbe, de az nyilvánvaló hogy nem ugyan úgy kell tekinteni a cégre péntektől elemzői szempontból sem mint eddig. Kíváncsi vagyok az elemzői véleményre.
Annyiban szólt neked, hogy megértem miért adsz most el 1000 db-ot. Az osztalékról szóló fejtegrtésem meg inkább annak szól, hogy most felvetette valaki, hogy osztalék sztoriból átmegyünk növekedésibe. Én ennek örülnék. Ennyi.
Nem tudom, hogy nekem címezted-e valójában. Engem a magyar tőzsdén soha nem érdekelt az osztalék. Itt mindig magasabb az infláció vagy potenciálisan magasabb, mint a világ boldogabb felén. Csak az árfolyam érdekel, osztalék ajándék. Talán egyszer eljutunk oda, hogy kinevettek, hogy ilyen stabil gazdasági helyzetben spekuláns vagyok, miközben dől az osztalék. Bízom benne, hogy mihamarább eljön, de nem fogadnék rá.
Értem miért hoztad fel ezt a példát, de én osztalék miatt mégsem Pannyt vettem volna. Pannyt, a geotermiában rejlő kihasználatlan források további feltárása, hasznosítása, a fejlődés, növekedés potenciális lehetősége, a környezetvédelmi törekvések miatt vásároltam. Aztán természetesen beállhat majd az a helyzet, hogy osztalék részvényként funkcionáljon, de jelenleg be kell fognia a kormány szelét is a vitorlába és növekedni!
Én még nem álltam be, de érthető lehet a döntés. Én nem fogom beönteni, mert 1000 darabból kijön az autó, + majd kiveszik a könyvből (ettől jóval fentebb).
Kicsit ünneprontó leszek: egy kis tétellel a héten beállok eladásra és azzal az a tervem, hogy belőle megveszem a saját cégemtől a 14 éves cégautót nekem. Utána ársapkásan tankolok és nem fizetem ki az autó értékének 20-30%-t magánhasználat címén adóra évente. Mondhatjátok, hogy eddig jól jártam, de nem, kiszámoltam. Annyi volt az adó meg, hogy céges szervíz, biztosítás drágább, mint a magánszemélyé, hogy legfeljebb nullás volt a cégautó az adóemelés előtt. Ha évi 15-20e km mennék, akkor megéri, de nem erről van szó. Én el tudtam magyarázni nekem, hogy ez a megoldás, de multik bajban lesznek, gondolom lassan majd szűkítik ezt a juttatást, de nem azonnal.
PANNERGY