Lszi nyiss egy magyar belpolitikai fórumot. Ott nyugodtan meg tudjatok ezeket beszélni. Én is ellenük fogok szavazni, de ez nem ide tartozik. Komolyan nem ertem h ilyen szintű politikai fejtegetés h kerül ide és ez kinek jó.
Idézet volt,ahogy ebből a két jelből ("") sejthető volt. De meg is neveztem a szerzőt,gondolván azokra,akiknek ez a két jel ("") nem mondana semmit.Amúgy én nem tudtam volna ilyen kultúráltan megfogalmazni.
Tamás! Ezt most találtam. Mintha csak neked írta volna Ágoston László:"Nevetséges, ahogyan sokan a Putyin-Trump találkozót ünneplik, pontosabban azt, hogy Budapesten lesz. Rengeteg ember fejében ez olyan, mintha a fociválogatott megverte volna a brazilokat, és ettől most nagyobb lenne a nemzet vagy mittudomén. A realitás ezzel szemben az, hogy az országaikat romlásba taszító és a világot kisemmiző gengszterek Magyarországon találkoznak, amiben nem látok semmi ünnepelnivalót - a magyaroknak pedig nem lesz tőle jobb semmivel sem. El kell ismernem, hogy Orbán kiválóan játszott. Először ellopott mindent, ami nem volt lecsavarozva (később azt is a csavarral együtt), aztán úgy nagyjából tíz éve már nem érdekli a saját népe nyomora: ő nemzetközi szintre akart lépni. És sikerült! Na nem azért, mert valami nagyszerű dolgot tett volna le az asztalra, hanem azért, mert vállalta az orosz tégla szerepét a NATO-ban és az EU-ban. Egy egész országot és népet sározott be vele, de sikerült. Most pedig a háborús bűnös, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van, Budapesten találkozik az emberrel, aki emberéletekbe kerülő lázadást szított a hazájában. Ahogy Parászka Boróka írta: a magyarok erre büszkék, a románok arra, hogy nem náluk történik. Számomra teljesen hihetetlen, ahogyan tömegek érzik magukat boldognak azért, mert nem jönnek az európai uniós pénzek, az aggresszor oldalán áll Magyarország és a valóságshow-hős, aki béke-Nobelt akar miközben vámháborút szít, Magyarországon h*gyozza szembe a nemzetközi közösséget. Számukra ez jelenti a nemzet nagyságát. Miközben ebből, Orbán becsvágyának beteljesedésétől semmilyen személyes hasznot nem remélhetnek. Nem tudom, biztosan én vagyok fordítva bekötve, de a helyükben én egy olyan vezetőt akarnék, aki a magyar belügyekre koncentrál, erősíti az ország Szent Istvántól származó nyugatos elkötelezettségét minél jobban együttműködve az EU-val és kórházat, vasutat, iskolát épit. Meg jövőt. De ez unalmas. Ha nálunk vendégeskednek a nagyfiúk, az olyan, mintha mi is közéjük tartoznánk. Dagadhat a Nemzethy kebel. Lehetünk pincérek a maffia lakomájánál, mégha az étterem közben be is csődöl lassan. Amire sohasem számítottam az az, hogy a közben egyre rosszabbul élő magyar társadalom egy jelentős része számára ez elég. Benne vagyunk a tévében! A nemzetközi nagypolitika részévé váltunk - még akkor is, ha az intelligensebb emberek számára undort keltő botránykőként. Orbán nagyon ügyesen játszott. Kifosztotta Magyarországot, és még meg is köszönik neki. Ha lesz kormányváltás, biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebb lehetőség lesz a nemzetközi médiában pávaskodni és nem megtalálni, melyik irányból szól a tolmácsgép. Ha lesz kormányváltás, az új vezetőknek először arra kell koncentrálnia, hogy ezután az iszonyatos sáskajárás után hogyan lehet még bármit megmenteni az egykor szép ország roncsaiból. Odáig meg lehet bámulni a szép, nagy piros-fehér-zöld zászlókat és mondogatni magunknak, hogy minden szép, minden jó, a szemem hazudik, nem a Fidesz. Jöjjenek csak a világ gazemberei Magyarországra, attól lesz csak igazán béke és boldogság! Attól jön vissza a háromhatvanas kenyér!"
Háború és béke szempontjából én "mab"-bal értek egyet. A magyar kötvények mozgásával kapcsolatban meg, látom a hozamok leszorításának érdekében tett nagy jegybanki offenzívát, ami lehet hogy átmeneti sikereket is hozhat, de továbbra sem látom, hogy ezek mögött a reklám szlogenek mögött ( állítólag már euró bevezetése is elképzelhető) a gazdaság politikában lényeges változások történtek volna. Engem leginkább navracsics szólózására emlékeztet a jelenlegi szitu,mikor navracsics 2 éven át minden héten előadta, hogy már mindjárt jön az eu-s pénz. Aztán azóta sem jön. Igaz, az eurhuf árfolyam temperálására jó volt az a mutatvány is.
Egyetértek, az ezekre adott eltérő válaszok évtizedekre más pályát hozhatnak mindenkinek, EU-nak, USA-nak, nekünk, oroszoknak, ukránoknak, posztszovjet országoknak. . Oroszország ma egy Olaszországnál kisebb gazdaság, csak sok fegyverrel, atomfegyverrel és hozzá a múltból örökölt ambíciókkal. Az angolok is nehezen emésztették meg a státuszuk hanyatlását, az oroszok talán még nehezebben.
Oszd meg és uralkodj... Kína a fő ellenfél. USA nem engedi az orsz-kína összeborulást. Tehát jön , bármilyen hihetetlen az USA ,Orosz barátság. Igy volt ez mindig, a II.vh. után, a náci németországországgal is. 1945-ben ki gondolta volna?
Azóta már újabb nyilatkozatok jöttek. Trump ugye akarja az ukrán természeti kincseket, de az oroszok sem akarnak engedni. Ők nem hajlandóak kompromisszumra, tehát folytatják kb. amit elkezdtek.
Ez a "ha lezárul" igazándiból nem egy forgatókönyv hanem sok. Hogyan zárul le? Oroszok nedves álmainak elérésével, behódoló euval és meghunyászkodó usával? Oroszok igényeivel a baltikumra, esetleg mindenre a vasfüggönyig? A jelenlegi frontvonalon? Háború előtti állapotokkal? Eu felé orientálódó ex-szovjet országokkal? Egységesedő és világtényezővé válló euval? Meggyengült oroszokkal? Újraéledő orosz-nyugat kapcsolatokkal akár vezető és irányváltással? vagy hidegháborúval? ... Mindezeken belül egy eu felé vagy keletre tolódó magyarországgal? Mert nagyon nem mindegy a hogyan, és ennek megfelelő lesz a "profitálás"
Nem politizálni akartam. Ha lezárul a háború, akkor a BMÁP ebből profitál, vagy majd farkasszemet néz a macival? Akkor rögtön a fixmáp lesz a favorit, meg a 2051G.
"asonló hosszúságú háború (10 év volt) már gazdaságilag is legyengíti az oroszokat," Üzemanyaghiány van. Oroszországban. Ami kb olajkút atombombával. És éppen lecsökkent a vevők száma. És tizedannyi a szovjetúniótól örökölt nagyvasmennyiség. Mi sugallhatja a gondolatot, hogy oroszoknál akár gazdasági visszaesés is előfordulhat hosszútávon? :D /off, de ezt nem bírtam kihagyni :D
Nem mennék mélyebben bele, de a jelenlegi amerikai adminisztráció gyakorlatilag elismerte, hogy az oroszokat Amerika kényszerítette bele egy proxy háborúba azzal, hogy megpróbálta a NATO határait kijjebb tolni. Ez az oroszoknak ugyanazért volt elfogadhatatlan, amiért az amerikaiaknak, hogy Kuba területére atomrakétákat telepítsen a Szovjetunió. Ott konkrétan a harmadik világháború volt a tét (atomfegyverekkel), ez a háború ahhoz képest csetepaté.
"Inkább a békére szavazok, még akkor is, ha területeket vesztenek" . Más területeivel meg embereivel igazán nagyvonalú vagy. Érdekes, Trianont ill. az 56-os elmaradt külföldi beavatkozást nem egészen így éltük meg. Ha most minket támadna valaki - mondjuk a románok a Tiszáig akarták a területeinket - akkor is azt mondanád, hogy vigyék csak, legyen inkább béke és akkor a kötvényhozamok is csökkeni fognak. . Oroszország területe több mint 17 millió km2. Krím után már csak ez a pár ezer km2 kell Putyinnak és utána igazán békés lesz? A németeket is próbálták etetni a 30-as években: adjuk nekik még oda ezt a területet, ez már csak elég lesz nekik és lenyugszanak. A nyugat számára nagyon is van tétje, hogy jönnek ki az oroszok egy ilyen agresszióból. Azért fejezhető be nehezen a háború, mert Putyin számára meg mindenképpen befelé eladható eredmény kell. Visszahátrálni most már nem tud. Viszont egy Afganisztánihoz hasonló hosszúságú háború (10 év volt) már gazdaságilag is legyengíti az oroszokat, ahogy akkor is történt. Egy rövidebb háború még fel is pörgetheti a gazdaságot de egy sokáig elhúzódó már komoly károkat okoz. Emiatt azt gondolnám, hogy 1-2 éven belül az oroszoknak is érdekük lesz, hogy valahogy pontot tegyenek a végére.
Olvastam. Én ezt úgy értelmeztem, hogy beszóltak az újságíroknak. @Boby: és arról mi a véleményed, hogy Orbán 3 éve azt fújja, hogy békét kell kicsiholni (bármi áron, akár területvesztéssel is - saját véleményem), nem pedig a háborút erőltetni. Propaganda, hogy nap mint nap arról olvasunk, hogy támogatni kell az ukrajnai háborút, bármi áron? Béke még véletlenül sem? Az is egyfajta álláspont, hogy a háborúval is meg lehet őket állítani, de az is, hogy a békével. Inkább a békére szavazok, még akkor is, ha területeket vesztenek, már ígyis-úgyis elbuknak megyéket, az oroszok nem fogják feladni az elfoglalt területeket. Ha pedig béke - akkor a magyar kötvények leszambázhatnak, akár.
Magyar Állampapír tulajok