Ez Brüsszel újabb bűneinek egyike.(orosz szankció)Bár francia cégek tudnak zöldséget,gyümölcsöt,bort,vinni Oroszországba továbbra is.. csak Algériai ,Nyugat afrikai cimke alatt.
Tegnap beszélgettem egy befektetési tanácsadóval, aki egy bankban dolgozik. Szerinte ezt a hiányt és inflációt Kínának köszönhetjük. Állítólag így akarják tönkretenni a konkurenciát, a magas árakkal kiszivattyúzni a gazdaságokat. Egy kis összeesküvés elmélet is belefért, méghozzá , hogy ez tervszerűen működik. Először kiszolgáltak minket, így mi elkényelmesedtünk, most meg majd a jön a kiéheztetés. Azt már tavaly is mondták, hogy Kína viszi az összes kukoricát, de ez nemcsak a bioetanol miatt, hanem giga sertéstelepeket építettek, így már nem kell nekik a mi sertésünk. Látni is az árakon, legalábbis a húsnál nem nagyon látszik az infláció. Ha jól tudom csányi vágóhídja is mélyen veszteséges, pedig egy kamionnyi támogatást kapott az államtól. Hasonló a helyzet az oroszokkal, amíg adtunk nekik, vittek is mindent, de meg kellett őket büntetnünk a Krimért. Úgy büntettünk, hogy mi bűnhődünk. Szépen önellátóak lettek, már nem kell a miénk.
En nem tudom hogy lehet még jobban elrontani a fórum keresést, de az IEA jelentés összefoglalóját és pomperj kommentárjait szerettem volna elérni. Valami úton módon elő tudnám varázsolni, vagy manuálisan kell végigkattoljak pár 100 oldalt? Tudtok segíteni?
Még egy kicsit ebből abból hiány van, inflációpara meg forintromlás és megindul a nép a II. Auchani-csatába valami-bármi kézzelfoghatóra beváltani a buznyákát.
Okok: 1. A folyó fizetési mérleg egyenlege az évtized elején/ közepén tapasztalt pozitív tartományból 2020-ra a GDP -2%-ára, most meg -0,6%-ára csúszott le (kevesebb az export, nagyobb az import és profitkiutalás). 2. Magyar GDP (EU transzfer nélkül) évi 2%-os csökkenést produkált az elmúlt 10 évben. Egy igen erős konjunktúrában (miközben a forint folyamatosan gyengült, ez sem volt erős a versenyképesség fokozására). Ez mit mutat a magyar gazdaság versenyképességéről? 3. Elszállt a költségvetés hiánya. Én nem tudom megmondani, hogy mekkora lesz, de valahol a legsötétebb gyurcsányi időket idézi. 4. Elszállt az államháztartás hiánya, szintén gyurcsányi szinteknél. 5. A gazdaságpolitika eddig is a forint leértékelésével próbált versenyképességet teremteni, mindenki arra számít, hogy így is marad. A tőke megy innét el, mert hiába kap több kamatot, a végén az árfolyam romlása miatt rosszabbul jár. 6. Az infláció magasabb, mint máshol, köszönhetően a túlpörgetett gazdaságnak, ez pedig rontja a hazai fizetőeszköz esélyeit. 7. Tőke nem bízik a hazai unortodox gazdaságpolitikában. 8. Egészen szélsőséges buborékok alakultak ki Magyarországon (lásd ingatlan), ami kockázatokat hordoz, a tőke ismét csak óvatos. 9. Unioellenes politika nem kelt bizalmat. Ott vagyunk, mint 2008-ban. Pontosan megint az lesz, mint akkor, azzal a különbséggel, hogy az IMF nem felejt. Fel fogják mosni azokkal a politikusokkal (és velünk) a padlót, akik 2011-ben kiebrudalták az IMF-et. És kamatostul meg fogjuk fizetni az akkori sérelmeket... Ne legyen kétségetek. Drága lesz mindannyiunknak.
Az MNB fut az infláció után. Hiába emelgetnek minden hónapban 15 bp-t, ha az infláció meg jobban emelkedik. Semmit sem javul a reálkamat. A másik pedig az államháztartás romló helyzete a költekezés miatt, a harmadik a külker mérleg szempontjából nagyon fontos autóipar gyemgélkedése, a negyedik pedig a csörte az EU-val...dióhéjban szerintem ezek miatt...
Szerintem: Az mnb kiszort par ezer milliardot a lakossagra es a vallalatokra friss penzkent Illetve az mnb bevallottan is szorakozik a forint arfolyamaval abbol veszik a szőnyegeket. Es gondolom a terv a resze is, hiszen igy pehet inflalni az adossagot, ahigy csinaljak a nagyok is. Illetve gondolom a kulfoldi multik kérése is hogy maradjon meg olcsobb a munkaero. De ez csak az en velemenyem de az igazsagra kivancsi lennek.
Én nem tartom kizártnak egy elegyet. Egy ideig marad a magas infláció, majd amikor a tőzsde, a kereslet, a béremelkedés, stb bezuhan, jön a hosszú agónia, amit pl a japánok már bemutattak. Mit lehet csinálni? Erős cégeket keresni vagy megtanulni swingtrédelni.
2. A jegybankárok viszont inkább egy 3.-at szeretnének: a szépemlékű '10-es évek latyuka inflációjár, amikor szépen csendben kattoghattak a nyomdagépek, jelentősebb reálgazdasági árnyomas nélkül...szten minden jegybankár ezzel álmodik mostanában, aztán amikor reggel felébred, akkor a valóságtól meg leveri a víz...
Sajnos erre magam fele sincs válaszom. Pont ez a legnagyobb bajom. Ugyanis két kimenet lehetséges: 1. Deflációs kollapszus. Ebben az esetben cash ajánlatos erős devizában. Aztán a tőzsdei esésben szépen pozíciót építeni erős cégekből. A reális tőzsdei árazás az USÁban a mai szintek fele-harmada. Tehát 2000-es SP-nél lehet elkezdeni venni, és lefele menetben bővíteni. (simán elmehet 1000 alá is) 2. Igen erős inflációs évtized. A legrosszabb a cash. Ingatlan, részvény, arany, commodity. Részvényben főleg alapanyag (pl. ritkaföldfém az egyik legjobb - LYC), nélkülözhetetlen cikkek, agrár, solar, stb. Sajnos a két forgatókönyv pont ellentétes ajánlást ad. Lehet a vagyonodat 50-50%-ban megosztani, és az egy kockázatkerülő megoldás. A két forgatókönyv között az fog dönteni, hogy a jegybankárok mennyire tudatlanok. Ők mindenáron a második opciót akarják, de a piaci logika meg inkább az első forgatókönyvet "írja elő". Kérdés ki győz. Én a magam részéről az 1. opcióra tettem fel mindent, közben meg tradelgetek kedvtelésből, legalább az infláción elveszett vagyon egy része visszajön addig is.
A logika jó, én nem értek a közgazdasághoz, próbálok figyelni itt a fórumon olyan emberekre akikről úgy gondolom, hogy értenek. A logikai érvelések nagyjából egy irányba vezetnek: rohadt magas infláció. Ezzel a kis paraszti eszemmel egyetértek. Te és én meg sok más megtakarító ember mit tegyen most, hogy ne inflálják el a megtakarítását, kp nem jó mert elinflálódik, részvények túlértékeltek, kötvény nulla hozam. Akkor miben tartsd a pénzed?
Itt van még egy adalék. A PBR pénteken tette közzé az eladási és termelési számait, nem kis szereplőről beszélünk, a teljes olajtermelés kb 2 %-t adják. Őket nem sújtja a fracking tiltás, és még a zöldítés se olyan mértékű az országban, mint a fejlettebb világban, elég bajuk van a naluk is tomboló több mint 10 % inflációval.. tehát itt a jelentés: https://finance.yahoo.com/news/petrobras-pbr-announces-q3-production-135901963.html másolok egy érdekes részletet:However, the volume produced declined 4.1% from the prior-year quarter. Crude production totaled 2.269 million barrels per day (bpd), which increased 1.9% in quarterly terms and declined 4% from that reported in third-quarter 2020. The company also started commercial gas production at its P-69 platform in the Tupi field. tehát 4.1 %-al csökkent a termelés volumene 1 év alatt? a kutak hozamai csökkennek... kb reális a 4-5%-s termelésvisszaesés/év, és a kereslet jövőre valszeg újra növekedésnek indul. egy szó mint 100, a barátodnak nem kell új munkát keresnie valószinűleg, meg fognak, mert meg kell indulniuk a beruhazasnak, különben nem lesz olaj.
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.