Azért azt kifelejtetted, hogy Kína lassan kinőtt ebből... Lehet most minden elindul Afrika fele. Bár ennek sok esélyt nem adok, mert azért Ázsia valamiért több ezer éve is fejlettebb volt a többi földrésznel. A történelem nem más, mint egy körforgás.
A világ nem állt fejre, csak készül rá-:) "Amundi számításai szerint az Egyestül Államokban a Fed, az Európai Központi Bank (CKB) és a japán jegybank (BoJ) tavaly együtt 8000 milliárd dollárnyi pénzt pumpált a gazdaságba, és ezt az idén újabb 4000 milliárd dollár követi" - mondta a portfóliómenedzser. Ez idén (is) a legfontosabb érv a kockázatos befektetési eszközök tartása mellett."
A jó részvényeim közül VERU, GEVO, GSAT, BCRX ma szépen alakultak, az összes pennys nagy semmit csinált ma. Jó hétvégét mindenkinek! Aki szereti a technikát, adhat visszajelzést az elemzéseimre, hadd fejlődjek :-)
Azt gondoltam, a vegere ontes lesz a hosszu hetvege miatt. Ehelyett meghuztak. :) Mundjuk a multkori hetfoi szunnap utan kedden nagyon kiehezett volt a falka, es ment az egekbe minden. :D
Szerintem az most a nagy kérdés, hogy azok a folyamatok, amik a '80-as évek végétől napjainkig dezinflációs hatást gyakoroltak, vajon továbbra is velünk maradnak-e? Elsősorban a globalizmus és az ebből fakadó világgazdasági szinergia hatások (aminek következtében a Világ egy nagy optimalizált gyárrá változott) megmaradnak-e. Ha igen, akkor lehet, hogy lesz pár % inflációs ugrás, de az alap környezet változatlan marad, sőt a technológiai újítások még további dezinflációs hatást is kifejthetnek. Ha a világgazdaság egysége megtörik és megint elkezdenek a nagy államok befelé zárkózni, ergo a racionális gazdasági döntéseket valamilyen ideológia határozta döntés váltaná fel (pl termeljünk otthon USA-ban, mert Kína így meg úgy) akkor lehet számítani nagyobb inflációra. Ez a meglátásom...
szvsz úgy oldják meg, mint az usa II.vh után. 4% körül tartották a kamatot, miközben 15% körül volt az infláció. 3 év és elinflálták az adósság 30-40%-át. Máshogy nem fog menni, ezt nem növik ki. Az meg nem jó megoldás, ha a zálampógár megy csődbe - lásd devizahitel- mert akkor kevés lesz az 1 zsák krumpli szavazatot venni. Ahogy tavaly Zsiday írta: http://www.zsiday.hu/blog/p%C3%A9nz-bear ; "A pénz rossz, sok van belőle, semmit nem hoz, és nem kell. Minden más,
ami bármiféle egészen kicsit pozitív kilátással is kecsegtet jobb nála."
Annyi a különbség a régebbi ciklusokhoz képest, hogy most nem (csak) az emberek, hanem már a jegybankokon keresztül az állam adosodik el exponenciális mértékben. Nézzük meg usa, vagy EU, Magyarország, etc.. államadósság növekedését. Na ez már veszélyesebb. Elkepzelni se tudom hogy milyen gazdasági növekedés kell majd a kinovesehez, főleg ha najd a kamatok picit növekedni fognak. Szóval van ám itt egy svéd csavar, ami miatt cifrabb ez a tortenet mint a 2000 és 2008.
APT-re optimista előrejelzés a Fastgraphs-tól (elég komoly és drága elemző programjuk van). Hátha érdekes még manapság az éves 100%-os profit lehetősége. Annak ellenére hogy a napokban már sokat ment... https://www.youtube.com/watch?v=09gtA3YHkU8
Mivel sokan erdekeltek vagyunk benne: vajon mi varhatna #RIG-re egy ilyen helyzetben? Fundamentalisan pedig igeretes lenne, de egy nagy zako tartok tole ot is elsoporne, meg emelkedo 60-80usd WTI-nel is. Szerintetek? 🤔
Soká lesz az még, ha egyáltalán. Ahhoz, hogy értékőrző legyen, széles körű bizalom kell, az meg nem épül ki pár nap alatt.Nagyjából egy kezemen meg tudom számolni, mi az, amit az emberek min.99%-a gondolkodás nélkül elfogadna, ha a sivatagban vizet kérnél tőle: arany, ezüst, dollár azt hirtelen ennyi. Másrészt a pénzkibocsátás mindenhol állami monopólium, és nem gondolom, hogy pl.Elon Musk kedvéért kiengedi ezt a kezéből az USA, v bárki. Amíg nem nő túl nagyra, addig szvsz békén hagyják, szabályoz(gat)ják. Ha a kritikus tömeg fölé nőne a súlya akkor meg egyszerűen állami felügyelet alá vonják, vagy akár a mostani akármilyencoin-okat beszántják, és felhasználják a technológiát Államicoin létrehozására.Anno az aranyat is simán elvették a néptől a demokrácia fellegvárában, itt se legyen kétség:)
Vagy mondjuk, hogy reagálna az arany árfolyama, ha megjelenne a naprendszerünkben a Halálcsillag és birodalmi rombolók, tie vadászok kiséretében közelednének a föld felé, "STOP COUNTING" felirattal napelemes szárnyaikon? ;) https://gfycat.com/tallcreepyiberianchiffchaff
Mi történne akkor az arany árfolyamával, ha a Bitcoin vagy a digitális valuták befutnának, így az aranyból mint értékőrző átsúlyoznának az intézményi befektetők?
Pár technikai elemzés, amik szeintem - bár kis cégek még - de nem penny lufik. .. GSAT: https://invst.ly/tt6-c Kijött a korrekcióból, irány a Hold. Egyébként fundásan is indokolt lehet, amint kiderül mekkora hatása van a Qualcomm üzletnek. .. GEVO: https://invst.ly/tt701 Kitöréssel próbálkozik, itt is szép magasra mutatnak a célárak. Ez a cég az egyik legnépszerűbb zöld kerozin (net-zero) gyártó, hatalmas potenciál van benne. Egyelőre nullás a cég, nem termel semmit, gyárai sincsenek, de a pénzt már összekalapozta rá. .. OEG: https://invst.ly/tt71n Zöldenergiás cég, nagyon érik a kitörés technikai alapon. .. BCRX: https://invst.ly/tt727 Csatorna aljáról pattant, rést épp nem töltött, de technikailag indokolt lenne egy emelkedő hullám. .. VERU: https://invst.ly/tt733 Forgalommal kijött a korrekciós trendcsatornából, itt még épülhet egy nagyobb háromszög, de a pipeline, a lehetséges funda erősödés miatt én továbbra is felfelé várom.
Szerintem jól látod. Túl sok a pénz,és amiből sok van, és kvázi mindenki könnyen hozzáfér(hitel, ingyen pénz) annak nincs értéke. A tőzsdén már rég elszabadult az infláció, most lassan a reálszférába is begyűrűzik. Le lehet hazudni különféle stat. módszerekkel, de szvsz mindenki érzi a saját pénztárcáján.(hiába lett olcsóbb a lépegető exkavátor, ha a krumpli ára az egekben....) Évek óta ezt akarták a jegybankok, most megkapják, kérdés, hogy meg tudják-e fékezni, ha elszabadul? Ha nem, megy az egész mostani világgazdaság a lecsóba. A másik lehetőség meg nagyon fog fájni (főleg a hitelfelvevőknek).A kisbüfik pénze ritkán kerül ki a tőzsdéről, inkább elégni szokott. Amúgy annyira tipikus a forgatókönyv: kicsiket 1 éve tömik, ha már minden papper gyenge kezekben lesz, akkor indulhat a buli. Lesz egy méretes macipiac, a nagyok olcsón visszaveszik a rv-t, a jónépnek egy életre elmegy a kedve a tőzsdézéstől (lásd.2002,2008), és minden megy tovább, ahogy eddig...
Lehet baromság amit írok, de nem lehet az, hogy "túl" sok pénz van a rendszerben? Azért megy minden fel, mert nem tudják hová tenni a pénz az emberek. Költeni nincs nagyon mire, kamat jóformán nincs. És amíg ennyi pénz van addig mitől esne? 10 hónapja jóformán csak felfelé van, miközben soha nem látott az országok eladósodottsága. 10 hónapja mindenki azt várja, hogy most már aztán irány a pince, de eközben már a 6. emeleten vagyunk. Persze nem nőnek a fák az égig, de hogy ez a rettenetes mennyiségű pénz ha egyszer innen kikerül mit csinál az nagy kérdés...
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.