Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Én nem is a pénzről írtam. Aki fiatalon sem megy ki a falujából, az nyugdíjas korában sem lesz nagy utazó. Én is elvagyok utazgatás nélkül, ha menni kell, akkor viszont fontos a mindennapi látnivaló. Egész héten a tengerparton napozgatni szóba sem jöhet, de a 7 napos, hotel területén tejbe vajba fürdőzés all inclusive kényeztetésre sem vágyok. Csodálkozva bámulom az ismerősömet, akik minden évben 15 napot töltenek el Egyiptomban, ugyanabban a hotelben, ugyanabban a szobában. Már 15 éve oda járnak kipihenni magukat, csak 2-3 napot mozdulnak ki a hotelből. Több kilót híznak közben, mert megy a habzsidőzsi, erre gyűjtenek minden évben.
Tévhit, hogy az utazáshoz sok pénz kell. Igen olcsón is lehet kalandosan utazni, főleg fiatalon. Biciklivel, sátorral, önellátással egyáltalán nem drága. Vízitúra szintén nagyon olcsó és hatalmas élmény. Vagy nomád/félnomád gyalogtúrák. All inclusive 5 csillag huszonévesen minek, azt lehet 60+ is? Hype tömegnyomor helyek meg bármilyen életkorban minek?
Én ünnepek előtt néztem rá az ingatlan hirdetésekre, most csak úgy kíváncsiságból újra rápillantottam. Nem hittem a szememnek. Több helyen 40%-kal magasabb árak jelentek meg olyan ingatlanoknál, amiket már több éve árulnak. Nem értem az üzletpolitikájukat. Ha nem vitték el eddig sem, drágábban nagyobb lesz a kereslet?
Ez mentalitás kérdése is. Aki fiatalon nem utazik, az öregen sem fog. Nagyon ritka az, hogy ez megváltozik. Mindig azt mondják, majd ha lesz időm, de azt tudni kell, mindenkinek annyi szabadideje van, amennyit csinál magának. A szomszéd asszonyka is mindig arra vágyott, hogy nyugdíjas éveit a gyönyörű kertjében tölti. Ha-ha, amióta nyugdíjas, még annyit sem kertészkedik, mint mikor munkába járt. Inkább nézi a tévét, vagy facebookozik.
Nincs. Tisztább, szárazabb érzés. Komoly összegben mernék fogadni, hogy pl. egy VW részvény vagy egy FTSE100 index a következő tíz évben több lakbért fizet és jobban tartja az árát mint egy Bpi lakás.
A tegnap linkelt Peter Jones videóban is felhozta az illetéket a fickó, mint nemeladási okot.(#189075) Ez hasonló megmásíthatatlan berögződés lehet, mint a bérleti díjra kiadott pénz ablakon kidobott pénz, illetve a hitel rossz? Az utóbbi kettőből az egyiket szintén mondta Jones bá'. Én nemsokára tehermentesítem a putrimat, aztán meglátom mit kezdek vele :D
megtehetnem most is a nagyobb utazgatast es nem kellene szemelyi kolcson hozza mint sokaknak de tovabbra se tettem le a jobb ingatlan vasarlasrol. Vagy nagyoobb kell nagyon minimum fel szobaval vagy megint a regi nota a jobb kornyeki. Nem ok nelkul sasolom a hirdeteseket azota is. De perpill ugy gondolom kitoltom az 5 evet mar a jelenlegibe had legyen adomentesen eladhato az meg 2 ev, addig meg meglatom merre mennek az arak, ami tulajdonkeppen tokmindegy mert ki fogom fizettni akarmennyi is.Sajat lakahatasnal megoldasanal mindegy. Viszont jo latni , hogy a kivalo muszaki es esztetikai allapotu garzonok szepen tartjak magukat a nagyobb total lepukantaknal viszont latok akcios aru hirdeteseket, szoval a valtozas elindult. De hat nalam mindig 5 dolog volt a fontos: lokacio, alaprajz, jo allapotu epuletben, belulrol elavult putri,nyomott aron
.A nagy fizikai igenybevetelt igenylo kalandokat talan erdemes nem 60+ra hagyni, mert vagy lesz egeszseg addig vagy nem. Mexikoban a tengerparton ulni mondjuk nem kimondottan nagy igenybevetel:)
berlini se mai csirke asszem nyugdijkorhatar kornyeken jar, meg lehet kerdezni tole rossz dolog e utazni idosen, mikozben Mexikoban ul a napokban sombreroban tequilat szurcsolve
Törölt felhasználó2023. 01. 19. 06:42
#189161
Kukorica osszekeveri a kisnyugdijasokat a nem kisnyugdijasokkal. Ez kabe olyan mintha azt mondanam mintha miindenki atlagfizetest es minimalnyugdijt kap Magyarorszagon. Uramisten.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link