Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Nem nagyon beszélgetek velük, mivel hiénák és nem tartom a "munkájukat" semmire. Egyetlen 1 ingatlanost ismerek aki valamit is ér, az összes többi akivel dolgom volt csak pénzéhes semmirekellő ;)
Hányszor beszélgettél az elmúlt években ingatlanosokkal általában vagy konkrétan árakról? Nem tünt fel, hogy számos ismert ingatlanos az elmúlt években folyamatosan lefelé várta az árak alakulását?
Nem érthető. Tipikus példája annak, amikor a csalódott ember kipécéz magának valakit, vagy valakiket, hogy azokat bünbaknak pellengérre állitsa. Szerintem sincs szükség az esetek túlnyomó többségében ma már ingatlanközvetitőkre, de rengeteg ügylet nem jönne létre nélkülük. Az ingatlan piac árszinvonalára a hatásuk inkább árcsökkentő. Egy ingatlanos a forgalomban érdekelt és nem egy-egy ügylet árszinvonalában. Tapasztalataim szerint bizony megpróbálják a szerintük túlzó árelképzeléseket megakadályozni. Ezt jó lenne ha elhinnétek, mert ez igy van. (Saját tapasztalat) Amúgy meg rengeteg szolgáltatás van amit az emberek többsége soha sem venne igénybe és mégis valós igényt elégit ki. Igy az ingatlanszakma sem kivétel.
Az ingatlanosokról úgy általában megvan a véleményem, és az nem túl jó. Előbbi hozzászólásomban inkább a ingatlan árakra és a telhetetlen eladókra céloztam.
Nono, csak emlékezz vissza a mázsaszám kötött kizárólagos szerződésekre. Szerencsére ez már jogilag rendeződött, de vajon hányan xívták meg… nekem anno egy idős néni mutatta meg a szerződést, 6% akkor is, ha ő adta volna el. Ilyen pénzeket amúgy max egy magán szívsebésznek adnék, nem vmi lókötőnek.
Kedves Somogyi Úr, tegyük fel, hogy az általam megjelenített ingatlan hirdetésre megjön a vásárlási szándéka... Ám Ön, annak ellenére, hogy az információmat olvasván jut az adott ingatlan " eladói sorba történő státuszára", s netán próbál megkerülni... annak ellenére, hogy az ár szimpatikus... Nos, akkor ki turkál kinek a zsebében 🙄😅🤷♂️?
már elmentünk nagyon, pár hsz el lejjebb leirtam hogy mibajom, nem kezdek megint bele, fáradt vagyok én ehhez már ma. pénzem van ingatlanra, ebben téved, de az azt jelenti hogy vegyem meg a tulárazott szart? en nem speka vagyok, befektető, családot szeretnék alapitani, jogom van hozzá nem? vagy hallgassak szó nélkül mert önök felbeszélik az árakat és fizessek direkt vagy indirekt az ön nulla hozzáadott értékéé? :D lehet maga korrekt, lehet, messziről jött ember azt mond amit akar, tizen milliokrol beszelgetunk , maga aztogndolja ha ennyirét veszek valamit nekem elég a 3 d séta? :D ez nem a metaverzum, házat jobb esetbe örök életre veszek, naná hogy elmegyek megnézem a saját szememmel , szakemberrel megnézetem, maga megtudja mondani rénézésre hogy joe a falazat, az alap, a tető szerkezet? szerintem nem, sőt még ha megfodossa se, kapásbol elmond 10 munkahelyet ami a közelbe van? midennek magamnak kell utána járnom igyisugyis, szoval hagyjuk ezt. mlm piramis szintu dolog már ez az ingatlan közvetito szekta.
Kedves Somogyi Úr, Övön aluli vagy sem azon kijelentés, hogy a valóságban van- e pénze ingatlant venni vagy sem... Nos, ez tény, hiszen Ön, mint ingatlanosra vetíti ki azt az elképzelését, hogy tuti miattunk nem tud venni ingatlant bármely országban... Halkan jegyzem meg, hogy a Tulajdonos írja alá az adás-vételi szerződést, nem az ingatlanos 😅🤷♂️... Vagy tévedek??? 😜
na ez övön aluli volt, turkál a zsebemben, na szép :) jovan na nemvagyok amugy én genyo, csinalja csak amit szeretne az életben, semmi közöm hozzá, ha maga ezt csinalja ezt csinalja, jolvan na. abbahagyom. "majd ha lesz pénze a valóságban is ingatlant venni.." de ez azért erős. :D
láttam persze énis a terminátor, az én a robotot, stb, de uram, ha mindent robotok fognak csinalni és csak a fehérgallérosok fognak fizetést kapni, akkor ki fogja megvenni a terméket? kinek lesz pénze aki manapság nem mérnök? vagy 9 milliárd mérnök lesz a földön? vagy most ezt hogy képzeljem el? robotokhoz fogok járni puffba? ez amit ön ir szép dolog, de a kormányok nemfogják hagyni, mibol lesz áfa stb bevétele az orszagnak, előbb omlik össze ez a szar amugy ami manapság van a pénzügyi rendszer politika stb mint hogy robotok gyártsanak teljesen önnalloan.
Kedves Somogyi Úr, majd ha lesz pénze a valóságban is ingatlant venni... Nos, akkor pont jól fog jönni egy szakember... A világ nem Ön körül forog... Kellemes rohangálást feleslegesen 😜😅🤷♂️...
az lemaradt hogy a gép pár szaz ezer euro, két hetente beszarik, vágofejet kell cserélni és csak komplett lehet, 30 ezer darabja. két hetente :D lekell addig még pár napnak menni még olyan lesz a világ amit felvázolt uram. majd a fehéringes fog olajat cserélni benne vagy filtert cserélni a szüröjébe ? vagy esetleg aztis robotok?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link