Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
1. Teljesen tökmindegy. Az van ami van mindenhol, azzal főz mindenki ami adott. 2. Máshol nem moratórium van hanem pénzt vágtak a néphez vagy KP (USA) vagy munkabértámogatás (EU országok) formájában vagy máshogy! 3. Így vagy úgy de minden országban az állam belenyúlt a dolgokba! Tudod azokba amikbe szerintetek nem kellene belenyúlniuk.
Mindig lesz szegény emberben és gazdagban is normális meg nem normális... szóval semmit se írtál le. *** Rólam például senki nem tudja se a munkahelyemen se az ismeretségi körömben hogy több lakásom van vagy hogy kiadom őket. Nincs nagy/drága autóm se. Most akkor mi van? Hova tartozok a te besorolásod szerint? 🤔 Pont az a jó ebben a fórumban hogy nyíltan, szabadon tudunk beszélni ingatlanról, ingatlan befektetésekről mert senki nem ismer senkit... Ismerősnek biztos nem mondanám el a véleményemet amit viszont itt mindenkinek leírhatok névtelenül és másokét is meghallgatva gyarapíthatom az idevágó tudásomat, tapasztalatokat szerezhetek! *** Értelemszerűen az tud beszámolni ingatlannal kapcsolatos tapasztalatról akinek VAN ingatlana. Ne adj isten több is... bocsi hogy ez a tény frusztrálja a vonatról lemaradt többséget, de ettől még ez igy ingatlanos fórum. Aki ezt nem tudja elfogadni lehet írni a "nem vittem semmire az életben de mindenki más hibás csak én nem" fórumba és kibeszélni a titeket ért sérelmeket ha van!
Ez egy ingatlanos fórum. Jó lenne ha abbahagynátok a többi fórumozó minősitését. Amúgy meg a kutyát nem érdekli, hogy Te milyen vagyonos embereket ismersz és hogy azok hogyan tudják "ennek súlyát viselni."
Amit írtál, abban kb. igazad volt. Abban tévedtél, hogy van értelme leírni. Van itt pár ember, akinek egyszerűen fáj az igazság, ezért lepereg róla mindaz, amivel segíteni lehetne neki. Egy részüknek meg már olyanannyira eltorzult a személyisége, hogy konkrétan orvosi kezelésre szorulna. Szánalmas, ahogy görcsösen mondogatják ugyanazt, érvéként belengetve, hogy mennyi ingatlan van a nevükön vagy milyen az óradíjuk. Mintha ez bármilyen normális emberi közösségben "döntő érv" lenne. - Ismerek két embert is, aki 500 millió feletti vagyona van vidéken (tehát nem pár túlértékelt ingatlanban), miközben olyan vállalkozása van, amivel alig heti pár órát foglalkozik. Egyik közülük egy nagyképű idióta, aki még kifliért is mercedes terepjáróval jár. Az egész város utálja, de szó szerint nem találsz olyan embert, aki ne azt mondaná róla, hogy egy s.fej. A másik egy kozzá képest középkategóriás autóval jár, rendszeresen biciklizget, kedvelik, jól érzi magát a bőrében. Sőt a többség azt se tudja, hogy nem csak 150 milliója van, hanem jóval több. - Még egy fontos kölönbség van. Az első emberke mindig azt nézte, hogyan tud mások kárára meggazdagodni, erőből lenyomni a többit, utóbbi pedig nyitott szemmel és füllel jár és tanul, amit csak lehet. Ő már javában vagyonos ember volt, amikor én pályakezdő és úgy meglepett, hogy milyen lelkesen beszél arról, hogy 1-2 dologban mikre felhívtam a figyelmét és azóta is vannak dolgok, amiben kikéri a tanácsom. - Itt szerintem bárki be tudja ebbe a két kategóriába lőni a hozzászólókat, teljesen függetlenül attól, hogy a számok megközelítik-e a fentieket.
Csak szólok, hogy ez már régen nem egy szakmai fórum, hanem kisebbségi komplexusos kisbüfik önfényező topicja. Egy héten van kb. 10 értelmes hozzászólás a többire kár időt vesztegetni.
Az ilyen cégek akkor érdekesek, ha nincs időd/kedved ezzel foglalkozni, pl külföldi vagy nagyon elfoglalt magyar tulajok. Ettől lesz tényleg passzív befektetés, de érezhetően kisebb hozamod lesz, mintha magad csinálnád. A konkrét ajánlatról: a 10% a szokásos a piacon, de itt a 200 ezer fölötti fix összeg nekem nem szimpatikus, mert innentől ők minden értékesebb lakást is 200-ért vagy kicsit fölötte fognak kiadni, mert nekik úgyis mindegy.
Ha a korábbi szabályozást hozzák vissza akkor ez 27%-os áfa lesz. 5%-os áfa csak akkor volt érvényes ha az egész építkezést egyetlen kivitelező csinálta az emelt szintű szerkezetkész állapotig.
Lakáskezelő cégek mennyire tudnak segíteni bérlőt találni (jobb, biztonságosabb rajtuk keresztül?), illetve ezek megfelelő díjak? https://nyolcas.com/lakaskezeles/
Teljesen igaza volt. Ha már szakmainak tartod a fórumot, akkor te miért ítélkezel, miért nem szakmai észrevételeket teszel? Ezért kár volt beregisztrálnod.
Köszi a figyelmeztetést, talán tényleg kissé túltoltam, elfogadom a kritikát. Természetesen nem generálisan helyeztem magam az "élő lelkiismeret" státuszába, hanem célzottan pár ember folyamatos nagyzolása zavart, ezt próbáltam meg tisztába tenni. De valóban túl sok lett a komment, kevesebb több lett volna. Persze szokás szerint ncseed beleválaszolgatott, a gondolataimat szelektíven értelmezve, így jobban belekeveredtünk. Azt írtad, hogy ezek a nagyzolások nem is rólam szóltak, akkor mit ártom bele magam? Te csak azzal foglalkozol, ami konkrétan rád vonatkozik? Hol van akkor közéleti kérdésekben a szolidaritás, empátia, társadalmi felelősségvállalás? De megértem a "nem szól szám, nem fáj fejem" pozíció(da)t is. Engem viszont frusztrál többek között a fórumhencegés is - fején találtad a szöget. Sőt, kicsit még az is irritál, hogy te ezt nem látod. Viszont a tematikától tényleg eltávolodtunk, így parkolópályára állnék.
Hát figyelj. Eddig én csak olvastam, de most már nem állhatom meg, hogy hozzá ne szóljak, mert a hozzászólásaid hihetetlenül kiverik a biztosítékot. Kinek képzeled magad mégis, szerinted *ez* a hozzáállás, amit te itt bemutattál, egy szakmai fórumra való? A frusztrációdat máshol kezeltesd, a végtelen arroganciádtól hányingerem volt, amikor olvastam a hozzászólásaidat arról, hogy te "türelmes" voltál "hónapokig", amíg. Te tényleg a jóistennek képzeled magad, aki megmondhatja mindenki másnak, hogy neki hol a "helye", meg hogy játszhatod a "fórum élő lelkisimeretét", a "kontrollt" és a "viszonyítási pontot", és ebben a szerepben tetszelegve "dorgálhatsz" másokat egy szakmai fórumon, csak mert nem tetszenek neked pár embertől a hozzászólások, amik nem rólad szóltak. Meg mert full frusztrált vagy a saját életedben istentudja mi miatt, amit másképp nem bírsz lekezelni? És ez neked "kizárólag vagyoni pozicionálás"? Ember, nézzél már magadba. Noooormális vagy? De komolyan. Szálljá' már le a földre!
Sziasztok, tudja valaki milyen ÁFA szabályok vannak 2021-től abban az esetben, ha én szervezem a családi házam építését? Építési telek már megvan, és nem kulcsrakész kivitelezést kérek egy generálkivitelezőtől, hanem külön szerződök az egyes szakágakra.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link