Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
"az euró valójában egy kódnév, rejtjel, a megszorítás kódja. Ezért támogatják a bankok– mondta Orbán " "Orbán szerint baj van a mezőgazdaságban, az építőiparban, az erős forint tönkre teszi az exportot." "ma soha nem látott tartalékok vannak, csúcson az ország deviza-és aranytartaléka, ezért újra van mit elveszteni, van miért kifosztani Magyarországot. Aki Budapesten jár, az nem lepődik meg, hogy mennyi tanácsadó, a nemzeti bank elnökénél külföldi bank vezetője vizitál. „Érzik a vérszagot, ismét lehet olcsón vásárolni Magyarországon” – fogalmazott Orbán."
"Miért pont Budapesten lenne?" Miért, Budapest ivóvíz ellátása nem a Dunából megoldott?Ha igen, nem értem a kérdést. A Velencei tó évek óta jelezte, hogy baj van. Történt valami? Semmi. Most meg mindenki úgy csinál,mintha a semmiből jött volna a katasztrófa. Egycsapásra sok ezer ember lett munkanélküli akik a tó melletti idegenforgalomra alapozták az életüket. Én úgy látom, hogy a velence-tavi problémák nem helyspecifikusak,hanem országosak. Ami nem mindegy, hogy a Velencei tónál néhány tízezer ember háborgása nem vet nagy vízhangot,de ha 2,5 millió embert fog "hirtelen" érinteni a baj,abból kravál lesz. Amúgy nem karácsonyt sajnálom,annyit ér mint az orbán,csak pepitában.
Az mindegy, de karácsony szerint magyarok is benne lehettek a népirtásban, sőt ezt nem is helyeselte! A legkevesebb hogy ezért meg kell szüntetni a vízellátást. Ha az ai ennyit se ért meg…,
A posztban leírtak csak megerősítenek abban a hitemben, hogy nem tartozik Magyarország elsődleges feladatai közé sem a 2030-as évek elejére tervezett euró csatlakozás, sem karácsony szobor problémái. Ha például Budapesten ivóvíz problémák lesznek a következő időkben,akkor ez az elmeroggyant hamarabb fog a szemétdombra kerülni,mint a másik elmeroggyant orbán állította szobor.
Káncz Csabi facebook poszt:DRÁMAI TÜZEK ÉS ASZÁLY, FELFORR A FÖLDKÖZI-TENGER 200 ezer ember menekült el, vagy kapott kijárási tilalmat tegnap, miután hatalmas erdőtüzek pusztítanak Spanyolországban és Franciaországban. Ennek következtében Madrid országos vészhelyzetet hirdetett, a francia hatóságok pedig elrendelték az ország egyik legismertebb üdülőhelyének teljes, szárazföldi és tengeri evakuálását. Délnyugat-Franciaország hatóságai elrendelték az Atlanti-óceán partján fekvő Cap Ferret-félsziget „faluról falura” történő evakuálását az „intenzív, rendkívül kiszámíthatatlan” erdőtűz miatt, amely 19 ezer hektárnyi erdőt perzselt fel.https://www.theguardian.com/world/2026/jul/24/france-evacuation-cap-ferret-peninsula-wildfire FELFORR A TENGER TUNÉZIÁNÁL A Földközi-tenger tengeri hőhulláma 5°C-kal melegebb a szokásosnál.Tunézia közelében a tenger 33 Celsius fokra (!!) melegedett föl. Legalább 900 tűz keletkezett Tunéziában 72 óra leforgása alatt, miközben az ország intenzív hőhullámmal küzd.https://www.arabnews.com/node/2652195/middle-east Az országban dühös tüntetések sorozata tört ki a városokban az áram- és vízellátás kimaradása miatt, mivel az észak-afrikai országban a hőmérséklet pénteken elérte az 50,3 Celsius-fokot.https://www.newarab.com/news/tunisia-hit-protests-blackouts-continue-50c-heatwave A MAGYAR DRÁMA A rendkívüli aszály miatt több helyen a lucerna és a réti széna termése a megszokottnak csupán harmadát érte el, az Alföld egyes térségeiben pedig a korábbi 8–12 körbála helyett hektáronként mindössze 1–3 bála került le a tábláról. A jó minőségű széna ára emiatt rövid idő alatt megduplázódott.https://agraragazat.hu/hir/mezogazdasag-szenahiany-hattere/ Raskó György agrárközgazdász így ír:„Hazánk normál években 6-7 millió tonna kalászos gabonát és legalább ennyi kukoricát szokott termelni, azaz évi 14-15 millió tonnát. De már rég nem termelünk ennyit. Az idén minden idők legalacsonyabb gabonatermelése várható. Búzából 4 millió tonna, egyéb kalászosból 1,5 millió tonna körül lesz a termelés, kukoricából meg örülhetünk, ha összejön 3,o-3,5 millió tonna. Azaz összesen 8-9 millió tonna, ami ijesztően kevés. Terület-egységre vetítve 4,5-4,7 t/ha gabona, amit 40-50 évvel ezelőtti hozamokkal azonos mennyiség. Értékben alig haladja meg az ezer eurót hektáronként, azaz a 370-380 ezer forintot. Biztos vagyok benne, hogy ez a termelési érték jóval alacsonyabb az önköltségnél, azaz a hazai gabonatermelés en bloc masszívan veszteséges lesz 2026-ban. ….Szégyen, hogy Magyarország mennyire negligálta az utóbbi két évtizedben a klímaváltozás következményeit. Tényleg karban tett kézzel figyelte a degradációt. Most új kormányunk van, amely részleteiben ismeri a problémát, tudja is a megoldást, de nincs elég pénze hozzá. Az, hogy pár milliárd forint támogatást átcsoportosít az aszálykárok enyhítésére az sajnos csak szimbolikus segítség. Évtizedeken át végrehajtandó, komplex vízgazdálkodási program kell, amelynek ugyanúgy része új tározók építése, a meglévő csatornák kitisztítása és vízzel való feltöltése, mint a vizes élőhelyek visszaállítása. A gazdáknak meg át kell állni a vízmegtartó talajgazdálkodásra, kevesebb szántás, több no till alkalmazás. Szerintem ki kell vonni a szántó művelési ágból akár több százezer hektárt, elsősorban az Alföldön. Ezek nagy részét vizes élőhellyé kell alakítani kisebb részét erdősíteni. Mindez ezermilliárdokba kerül majd, de ha nem vágunk bele, minden évben sok százmilliárdos lesz az érték-kiesés.” • Kérlek, támogasd az oldalamat. Köszönöm! https://www.donably.com/kancz-csaba-geopolitikai-jegyzetei
Biztos vagyok benne, hogy OV fapados utazásának volt hatása a Ft ra... micsoda megrendülés lehet a hívekben, egy félistennel találkozni fapadon... hát az a mondata sem öregedett jól hogy "eddig is mentem , ezután is így fogok"... remélem legközelebb már csak gyalog megy, mert a 9millió megtakarítása gyorsan apadhat... Ki kell gombolni a másik brifkót (lölö vagy a papa)
A lényegen már túl vagyunk, lement 350-ig. Most lesz 370 nagyon max 380 a plafon, nincs itt semmi izgalom. Nem kell a forint ellen menni, ahogy egy ideje köztudott. Ja és a lényeg: a vajda és a sleppje rohadjon meg
van szakbarbar eurhuf topic, ott tessek forint joslasert, kavezaccbol huf arfolyam celokert kilincselni. mi itt szigoruan a mult rendszert vagyunk hajlandoak faszra huzni
Itt a topichoz tartozó beszélgetés is "szokott" zajlani?... Engem itt jobban érdekelnének pl. a mai várakozások, kilátások a forint árfolyamát illetően, mint az aktuálpolitika (kivéve aminek hatása van az árfolyamra)
Szerintem az egész annro még Simicska idején kezdődödd, vagy is inkább amikor az első fidesz vesztett, és Orbán elhatározta, hogy tökreteszi az országot, kerül amibe kerül.. Médiautalommal és finanszírozással kezdték... Ezt pedig politikai céljai felhasználásra fordította.. napnál világosabb. Én mindenkiet akinek ehhez a rendszerhet köze volt bebörtönöznék és telejs családi átvilágítással jutalmaznék.
ez a szutyok tomi, szatyor fing hulye mint a segg, ami kiszellentette :D eskuszom ez meg a joghoz is hulye. osztrakoknak kijatszott magyar foldekre irt zsebszerzodeseket, ez volt kb ugyvedi karrierje csucspontja ennek a hazaarulo metanbuboreknak.
A III. Magyar Köztarsasagot pontosan az imadott fidesze semmisitette meg, amikor bevezette a NER nevu state captrure hibrid diktaturat. 2012 ha jol remlik az ev, amikor az orszag nevebol is kitorolte a koztarsasag szot, onnantol nem Magyar Koztarsasag, hanem csak Magyarorszag voltunk. Na nem baj, csak ne pampogjon a fingszagu senkihazi 1990-rol, mert azt 22 ev utan ok maguk toroltek el. Mi forradalmat csinaltunk es az ellenforradalmi nersevizmust eltakaritottuk. Lehet egyik nap arra ebredunk, hogy az uj Alkotmanyban megalakul a IV. Magyar Koztarsasag.
-Private Banking friss:-EUR/HUF.-Megtört a csökkenő trend két hete, azóta korrekcióban van a görbe. Erős ellenállás a 367,1 és a 375-ös szintnél található. Ezek lehetnek célszintek. A 355 alá zárás lenne kezdetben rossz jel, de később ez a kockázatkezelési szint emelkedik. Ellenállások: 375; 382,8; 390,6. Támaszok: 351,56; 343,75; 335,9; 328,1.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20260722/sulyok-tamas-elmozditasommal-megszunt-az-1990-ben-letrejott-jogallam-851262 "Sulyok Tamás: "Elmozdításommal megszűnt az 1990-ben létrejött jogállam" Önmagában az elmozdítás ténye nem befolyásolja a jogállamiságot. A célja,ami meghatározó. Ha egy valódi,igazságosabb rendszerre váltás miatt történt az elmozdítás,az jó,ha megint csak valamilyen elit,vagy vezető váltás történik és ezért váltják sulyokot az rossz. Amúgy a jogállam itt már orbán alatt megszűnt.
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)