Igen, valszeg megvolt a nyertes, jó előre, úgy volt kialakítva az egész, hogy az nyerhet, aki azt a vonalat fogja vinni, amit a Tisza látni szeretne. És hát láttuk az elmúlt 2,5 évben, hogy bármibe is fogott MP, mindig elbukott. Mindig azoknak lett igaza, akik nevettek rajta, akik lekicsinyelték, akik teljesen máshogy csonálták volna. Élen a DK utlosónak maradt dzsungelharcosával.
Most ne a múltat hozd fel MZP ellen, hanem olvasd végig a fb-on, mit is írt erről a kialakult helyzetről. És igen, korábban is írtam, nem tetszik, ami történt. Nem hiteles ember, akit megválasztottak, de nem akarom ismételni önmagam, mert harmadik/negyedik napja puffogok ezen. Utálom, amit írni fogok, de mégis: ránézek Unger Annára, aki a maga kb 150 centijével kiállásával, beszédstílusával és elgondolkodom, ki fogja ezt a nőt vezetőjének elfogadni tudása, hozzáértése alaján? Ki fogja ezt a nőt tisztelni? kiskanállal meg fogják enni. Unger annak a vezetőnek a kifejezett példája, akit a szakirodalom - én is tanultam nem kevés vezetéselméletet - "kinevezett" vezetőnek hív, de valójában tudják, nem alkalmas.
Orbán meg kamerák előtt beismerte, hogy választási csalást végez a fidesz. Ne gondold már azt, hogy minden elhangzott szó jó előre, patikamérlegen ki lett porciózva. Unger azt mondta, hogy jogerős ítéletek tömegei ne várhatóak a 6 éves ciklusa alatt. Hoppá. Beszél itt ez most a magyar valóságról. Merthogy manapság valóban el lehet nyújtani az ügyeket mindenféle trükkökkel. Azonnal rá is ugrott MP, hogy ezen változtatnak.
MZP szép példája annak, hogy mennyire nem érti a nép hangját....ő, aki amikor megválasztották miniszterelnök - jelöltnek, az első beszédében arról beszélt, hogy le fogja váltani azokat, akikkel együtt indul majd a választáson...:-) Istenem...
Azért az tényleg elképesztő, hogy Eurovíziós Dalfesztivál szavazást szeretne a nép minden kinevezésnél. De b@zdmeg 16 évig mély kussban volt gyakran az idióta, nem szakértő, gyakran nácigondolkodású, vagy egyszerűen csak fidesz pártkáder kinevezésénél. És képesek lennének azt a demokratikus kormányt megbuktatni, amelyik az elődeivel szemben megkérdezi a véleményét. Az agyam eldobom....ennek az országnak tényleg a diktatúra jó.
Az erőltetett, hogy úgy nyultak bele a döntéshozatalba, hogy belevittek egy kettős csavart azért, hogy ne lógjon ki a ló, és ehelyett nem eleve lepontozták Ligetit.
Nekem sohasem volt a szivem csücske MP, de abban igazat adok neki, hogy attól kezdve hogy elkezdödött a kormányzati munka, nincs helye szimpátia szavazásnak. Gondolj bele hogy Ligetinek a továbbiakban mennyi kedve lehet egy olyan munkához ahol a rivaldafényben van. Ti, akik felemeltétek MP és tegnapig a istenítettétek, egy nap alatt eldobtátok. Ez a hiszti amit csináltok, sok emberből kiváltja a közélettől távolmaradást. Azt hiszem ismerjük ezt a reakciot.
Mi erőltetett? A meghallgatást végző és az egy fő kiválasztását végző bizottság már azt a döntést hozta amit súgtak nekik, (Melléthei a kakukktojás). Innentől meg a szavazás már csak formalitás. Az egész pedig egy bábjáték, demokratikus díszletekkel. . Ligeti nem lehetett, ez a legerősebb peremfeltétel, mert túlságosan önjáró: veszélyt jelenthetett volna MP-re, MP családjára (elsősorban Jucusra), esetleg MP néhány régi barátjára akiknek MP ígért valamit, szembemehetett volna MP ígéretével amit prominens emberek kérésére tett, hogy kikkel lesz kíméletes, és utoljára, (Maxwax figyelj! :), az ESETLEGES megállapodásra a "nyúlcipőre".
Hadházyt azonnal elutasították, mondván személyes adotok, de ott a bibi, hogy üres, a szempontokat tatalmazó adatlapot ki lehetett volna adni és jóval kevésbé érzi a választó hogy megvezették. anno MP is támadta a fideszes parlamenti gombnyomó képviselőket, a frakcioó fegyelmét, erre most mit látunk? ugyanazt, miközben alig egy hete a szigetek rendezvényén pont az hangzott el, hogy jobban belevonják őket a döntésekbe, és itt az első pofon, mert a szigetek részéről ment a jelzés, ne Ungert. Engem külön bosszantott, hogy a képviselők szétposztolták hatalmas mosollyal, hogy megszavazták Ungert. Nem erről volt szó. Ilyen alapon minek a Közhang?
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!