Azért, amikor 15 nap múlva bukik orbán, már "hirtelen bátrak" lesznek egyes emberek és ki fog derülni, hogy nem minden iratot lehet megsemmisíteni, illetve nem minden adatbázist lehet megbuherálni, mert tuti van valahol egy olyan mentés, amiről elfelejtkeztek. (Már a tízes évek elején is óvatosak voltak, nem lehetett bármit lementeni a "gépekről".) . Tegnap néztem a fiatal volt rendőrrel az interjút. Bátor volt, hogy kiállt? Igen. Szomorú, hogy csak egyedül ő volt bátor és a többi társa szó nélkül szolgálta ki orbánékat. Tudom, arra esküsznek, hogy megtartják a titkokat, végzik a a munkájukat, de azért hol a gyomor?
Teljes lelki és szellemi összeomlás mind a kettőnek:)) Tök jó, újabb páciens Grazban, kakadu személyében, de miért is nem jó szovjet cárnő által épített pszichiátriai intézetbe mennek Szentpétervárra:) Ezek szerint láttak a valós belső számokat és nem volt az a mennyiségű frontin ami elbírt volna a két gyagyással:)) VÉGÜK!!!
Én alig vagyok idősebb orbánnál, vele ellentétben nem híztam el, rendszeresen mozgok, edzem az agyam, valószínűleg nincs annyi stressz az életemben, mint az övében és így sejtem, ebben a korban már hátrébb kellett volna lépnie, főként, mert 1989 óta vezető politikus és egyszerűen elhasználódott. Egy megöregedett, elkényelmesedett, állampárti politikusnak látszik. Görcsösen kapaszkodik a hatalmába és hibát hibára halmoz. 15 nap. Kimondani is hihetetlen, hogy ennyire közel vagyunk a választáshoz. Nyernie kell MP-nek és a Tiszának!
Egy hatalmas változást azért lássunk meg! Korábban bármilyen disznóságot meg lehetett csinálni, mert a rendszerből nem volt kibeszélés. Ha csak ügyvezető kormány lesz, minden cselekedeténél tudatában kell lennie, hogy azt valaki ki fogja beszélni. Persze ettől még lehetnek olyan fontos dolgok, amik így is megérheti nekik, mert már úgyse számít.
A szellemi nyomor már korábban is megvolt. A testi meg érthető, ez az ember hónapokkal ezelőtt felismerte, hogy qrva nagy veszély leselkedik rá és rokonaira, barátaira és üzletfeleire. Azóta éjt nappallá téve megszállottan dolgozik mint egy gép. Korábban se lopta a napot (legalább azt nem), mindig igen tevékeny volt. De az utóbbi hónapokban kidolgozza a belét. És mérhetetlen stressz nyomása nehezedik rá. Az ilyesmi nem múlik el nyom nélkül. Szerintem maradandóan belerokkan pszichésen és fizikailag egyaránt.
Az a baj, hogy 15 nap múlva még nem. Ha buknak is, lesz még egy hónapjuk. Valószínűleg addig az iratmegsemmisítők 7/24-ben fognak menni és számítógépek hada fog eltűnni. De persze nem tudnak mindent eltuntetni, az orosz gázszerződésekre nagyon kíváncsi vagyok, meg a rengeteg titkosított dologra. Persze arra is, hogy vajon MP mit fog majd belőle végül megszellőztetni. Azt ugyanis be kell valljam, hogy nem bízok benne sem egy percig sem. Nagyon várnám a következő 1 év történéseit, ha netán a csürhe takarodna...
Most én is megsajnáltam ezt a FIatal, DEmokrata SZemetet. Eddig az ellenzéket szépen megetette, így nem volt nehéz dolga a kampánynál. Szépen szétlophatták az országot, mert nem volt felügyelet. Gondoljatok bele, mennyire sajnálhatják, hogy annak idején belekötöttek MP-be. Mivel nincs tapasztalatuk igazi ellenszéllel, ezért nem tudták, hogy "gyurcsányozással" nem lehet igazi ellenfelet legyőzni. Ez csak akkor működik, ha korrupt, hazug emberrel szállnak szembe, aki már bebizonyította, csak lopni, csalni és hazudni tudtak. Ahogy a fidesz teszi, csak sokkal, sokkal nagyobban. A fidesz oligarcháknak már akkora vagyonuk van, hogy sok sok generációjuk a legnagyobb luxusban élheti életét, de szerintem most attól tartanak, hogy a titkosított és a fiókok alján megbúvó szerződések, bizonyítékok napvilágra kerülnek. Eltűnik polt péter esernyője, ami minden lopást tisztára mos és minden nyavalyát gyógyít.
Vegyük észre, hogy tökéletesen leírja, mi számít. Nem kell logikusnak lennie a narratívának. Sulykolásnak kell lennie folyamatosan, amelyben állandó szókapcsolatban kell állnia annak, hogy Tisza, meg annak, hogy ukránok. Ahogy Petikém mondaná, értsékke meggő, hoggyá nemme számíttő a logika.
"∞ forelle19 perce A helyzetben annyi az új, hogy a Puffadt békepingvint Magyar az országjárásával kiterelte a komfortzónájából és most mennie KELL riogatni. Az, ahogy épp a fejük feletti, ráégett bűnre hivatkoztak, az a kormány, amelyik másfél éven belül másodszor érintett magas szinten PEDOFILÜGYBEN az csak gusztustalanabbá teszi ezt. V.P. Miközben Ön miniszterelnökhöz méltatlan módon azt rikácsolja rekedt hangon az Ön ellen tüntető magyar polgároknak, hogy ők Ukrajnába akarják elvinni a magyarok pénzét, a magyarok pénze épp Dubajba és az Ön gázszerelő alakú malacperselyébe vándorol. És ez nekünk nem tetszik. Nagyon nem."
Tegnap már megírtam, amit MP közölt: Szabó Bencét várják a Vagyonvisszaszerzési Hivatalba. Ma én is utalni fogok neki. Ez az igazi befektetés, nem a 4ig és társai. :D
A sperma belegabalyodott az ukránok elleni fröcsögésbe, nem tudják már mit hogyan hazudjanak, magukat leplezik e, erre tanáttam egy jó kis kommentet : Ukránokkal riogatás: https://i.imgur.com/FtZLdWi.png
Rakat kommentet néztem több topikban: visszatérő elem: 89-es csau összeomláshoz hasonlítják sokan Ocsmány Vigyor tegnapi győri rikácslását, ukrajnázását. 2x, 3x belenéztem, de nem bírtam 1 perceet sem, Szarrágó külön eset. Tragédia hová zűllöttek!
Aki nem tanul a történelemből, az újra éli azt. Györben elérkezett a Ceausescu pillanathoz is Orbán!Még 15 nap és véget vetünk a rendszernek! ❤️🤍💚 https://www.facebook.com/reel/1264917081854227
1 komment: ""Döbbenettel néztem a vajda mai, győri hakniját. Pontosan tudom, hogy mennyi aljasság szárad a lelkén, de a mai beszéd után őszinte szánalmat érzek iránta. Ez az ember már árnyéka sem a hajdani önmagának. Az egykor lendületes, végtelenül megnyerő, humoros, intelligens, kiemelkedő retorikával bíró karizmatikus vezetőből (mondom ezt úgy, hogy sosem szerettem, de el kell ismerni a tehetségét) mára egy remegő, bizonytalanul dadogó, néhány ellentüntetővel ordibáló, megalázott gnóm lett. Teljesen nyilvánvaló, hogy mostmár tényleg szembesült vele: vége van. Pontosan tudja, hogyha nem csalja/halasztja el a választást, akkor mi vár rá. Szembesült azzal is, hogy a magyar történelem szégyensorába kerül a neve. Ez az ember most kezdi visszakapni, amit ezzel az országgal művelt. Gyermeki lelkesedéssel, bezsongva élem meg ezeket a napokat, mert a meséknek úgy néz ki, igaza van: a gonosz sosem győzhet."
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!