az még mindig nagyobb baj hoyg nem tudsz szöveget értelmezni :) De nyugodtan javítgathatod a mondataimat ha ennyire ráérsz legalább már a titkárnőm is vagy :) Nem gondoltam volna hogy tetszik neked ez a meló :)
Mindent elmond a fidesz és híveinek erkölcséről, szociális érzékenységükről, egy háborús agresszornak tömeggyilkosnak szurkolnak legyen minél több halott a másik térfélen. Köpedelem!
persze hoyg az mit vársz tőle :) Ezért ő egy kamu jogász mert nem tud különbséget tenni kamu és realitás között. Me gse kérdőjelezi a cikkeket amit az index hoz le de közben minden mást megkérdőjelez :) No komment sikerült a trollok között is a legaljára vergődnie magát.
Ha a magyar helyesírás alapvető szabályaival sem vagy tisztában, például azzal, hogy az összetartozó olyan fogalmakat, hogy "szövegértelmezés" különírsz, akkor ne próbálj engem okítani arról, hogy ki mit nem tud értelmezni! Amit akkor írtam az adott szövegkontextusban, vagy adatokat összehasonlítás céljából, azt most is úgy írnám. Nevetséges, amikor az IT-ről oktatsz, amikor közeli családtagom az International Software Testing Qualifications Board tagja. De nem is igazán érdekel, hogy te miről mit gondolsz, mert "Aquila non captat muscas"! :-D
Ez a te szellemi korlátoltságodat bizonyítja, hogy egy indexen elsőként megjelent Varga interjú, majd az indexen elsőként megjelent Vogel interjú, majd az indexen elsőként megjelent kamu pártprogram, majd az indexen elsőként megjelent Csercsa interjú után, az indexen megjelent Magyar arab barátját is kérdések nélkül beszopod! :D HŰen mutatja ez azt, hogy mára kik maradt a fidesz feltétlen hívei és szavazói. Ennyi ökörséget csak egy rettenetesen korlátolt képességű ember tud kérdés nélkül benyalni. Sajnállak. Nem, most már nem is sajnállak, megérdemled hogy hülyének vagy nézve.
ki lehet jelenteni hogy a fidesz az egy elmekárosultak gyülekezete akik azoknak a halálát kivánják akik nem rájuk szavaznak. Ezzel ne mfognak semmit se nyerni max veszíteni :)
Megfigyeltem, a - most éppen - Tisza-imádó ellenzék az "intim együttlét" felé akarja terelni az egész lényegét, bár az is érdekes, hogy egy olyannal megyek szobára, aki már két hónapja "zsarol", ezt Magyar Péter mondta. De itt nem ez a lényeg, hanem a kábítószernek tűnő anyag és az, hogy egy narkós buliban ott marad valaki, és a bejáratnál lévő asztalról hogyan kerül az intim együttlétnek helyet adó szoba ágy melletti szekrényére. Erről Magyar Péter barátja, Abdoul sem tudott racionális magyarázatot adni. :)
ti nők már csak ilyenek vagytok :) kikeressem a hozzászólásodat amikr oegy táblázatot nem tudtál értelmezni Budapest népességével kapcsolatban? Esetleg amikor nem tudod mi az az IT? :) Legutóbb is főzted a teádat :) Matek se nagyon megy nem csak a szöveg értelmezés és ezekután azt hiszed bárki is hisz neked :) Erőködhetsz itt a fidezsnek már annyi semmiképpen ne mfognak nyerni a kérdés az Tiszának lesz-e 2/3 vagy nem.De mivel a fidesz konkrétan azt üzeni az apukáknak hogy haljanak meg a fronton ha nem rájuk szavaznak így valószinű hogy ezze la kapmánnyal is szépen lefaragtak pár fidesz szavazót :)
Egyértelmű, főzéssel készítem, mivel előtte a vizet felforralom, vagyis X fokra felmelegítem, ami segít a tea kioldásában. De megnyugtatlak, egyik kifejezés sem hibás! :)
Miért hazudsz? Melyek a nem ismert tények? Tény 1. Magyar GDP +0,3%, államháztartási hiány 5%. 2. Lengyel GDP +3,6% hiány kb 7%. 3. Magyar államadósság finanszírozási átlag kamata kb 6%, lengyel 4,5%. Mik azok amik ezek közül nem tények? Én azt kérdeztem tőled, hogy melyiket könnyebb finanszírozni? Csak halkan jegyzem meg, hogy mitől nehezebb a kialakult lengyel gazdasági helyzetet finanszírozni, mikor van stabil gazdasági növekedés, olcsóbb a finanszírozás, és az államadósság mértéke kb 60%, ami alacsonyabb mint a magyaré?
Baboka! Ha nem te írnád, akkor még el is gondolkodnék rajta, de amit te az én fogalomzavaromként tüntetsz fel, az nem más, mit a kettőnk között lévő - hogyan is fogalmazzak finoman - talán a megértésben segítő, iskolázottságbeli különbség.
No, látod, ez jó kérdés! Ha a formális logikából indulunk ki, akkor abból az a racionális magyarázat, hogy lehet ilyen. És, hogy ezekből miért lehet erre következtetni? Azért, mert egy üres szoba fényképe láttán M.P. azt gondolhatta - ismerve a büntetőügyekben a gyanúsítottak megnyilvánulásait - , hogy előre-menekül, egy kicsit beismer olyanokat, amikről úgy gondolja, hogy ha van videó, az tartalmazhatja, és az előre-menekülésével elleplezi a lényeget. Ha pedig van videó, azon minden rajta lehet. Én csak csöpögtetve vezetném elő ezt az egészet akkor is, ha van videó, egyrészt az agenda setting, másrészt a kíváncsiság miatt, hogy melyik részre hogyan reagál. Már a "BIZTOS?" kérdéssel kiegészített Magyar Péter magyarázkodására is inadekvát választ adott, nem azt írta oda, hogy "Biztosan nem", hanem azt, hogy Göd! Ez a válasz megér egy kriminalisztikai elemzést, minimum. Még nem tudja, hogy mit vettek fel, de a fényképre adott, láthatóan súgógépről olvasott válasza is egy megszeppent kisgyerekre emlékeztettek, és nem arra a magabiztos kisfiúra, aki egy néni virágainak megdicséréséért budai lakást kapott. :)
szíjártó éppen ment trump kolbászt enni :) mert lassan gázhiányunk lesz :) nagyon sűrgős szijjároéknak valamiért ez a gázmegoldás valószínű nincs annyi tartalék gázunk mint amennyi kell hogy legyen :)
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!