Az emberi nyelvek fogalmaival mindig körültekintően kell bánni, mivel ha nem tiszta fogalmakkal érvelünk, akkor maga a kifejtett gondolat sem lesz tiszta illetve világos. Az "angelológia" igen távoli eredetre tekinthet vissza. Ami a teljes Szentírást illeti, ott az Ószövetségben jóval gyakoribbak az erre vonatkozó említések, ámbár az Újszövetségben is megjelenik a téma, ráadásul igencsak hangsúlyos helyeken... Az ószövetségi angelológia néhány szempontját pld. ez a szócikk vizsgálja:
https://en.wikipedia.org/wiki/Angels_in_Judaism
A teljes Szentírás kijelentésének lezárultával (azaz a Jelenések Könyve utolsó mondata) ezeknek a Lényeknek az úgymond nyilvánosan "dedikált" földi megjelenése (a fogalmat ezúttal az informatikai szaknyelvből kölcsönöztem) okafogyottá vált. Ez nem jelenti azt, hogy a legkülönfélébb helyzetekben nem jelenhetnek meg tevőlegesen ma is, de ezek a megjelenések már nem a Kijelentés (Ó- és Újszövetség) keretében történnek, hanem Isten úgymond "standard" Életfenntartó munkája által.
Nagyon fontos megemlítenem, hogy a magyar "angyal" szó eredeti értelme "küldött", azaz olyan valaki, aki valamilyen speciális feladat elvégzésére lett küldve. Ebben az összefüggésben Jézus a legmagasabb rangú (és beosztású) Küldött volt a földi szolgálata idején.

Tudomány és Csillagászat