1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételünkön is látható.)
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó.
A románok ugye visszakapták Erdélyt, a szlovákok az alsó magyarlakta részt, a lengyelek meg értékes német területekhez jutottak, az országot "nyugatra" tolták 300 km-rel.
Nyilvánvalóan nem az NDK-ra gondoltam, nem is akartam felhozni, ámde ez is engem erősít: ha az NDK-t is belevesszük, akkor több mint a felét elbukták az országuknak a németek, mégis, a "kicsi" (relatív) NSZK a világ élvonalába került, és pénzzel megveszi kilora K-Európát..
" de ajvékolás helyett dolgoztak keményen" az NDK-ból tömött sorokban menekülő nép úgy megvan? esetleg a "kitörők" ellen létrehozott szuperbiztos határzár?
" A 2. vh után talán lett volna lehetőség h megtartsunk vmit, de akkor is barmok voltunk, nem álltunk át a győztes oldalra." valóban azt hiszed, hogy a román, cseh, lengyel, szerb elit bármit is nyert az "állásfoglalásával"?! kb. börtönbe vonultak vagy emigrációba...
A témához kapcsolódva az én véleményem az, hogy lehet itt ajvékolni, trianonozni, jajjgatni, de az akkori ország előbb-utóbb mindenképpen széthullott volna.. Sőt, ennek akkor kellett bekövetkeznie, mondhatni törvényszerű volt h felbomlott.. Mutasson valaki egyetlen többnemzetiségű országot, ami egyben maradt, vagy ahol nem akarnak elszakadni a nemzetiségek?? Csehszlovákia, Jugoszlávia, SZU-t szinte nem is kell mondanom, válnának a katalánok, a skótok.. Svájc meg elég speckó, ott a pénz miatt nem akar menni egyik nemzetiség sem :) Teljesen érthető, h a románok, szlovákok stb nem akartak velünk maradni, hisz lenéztük és elnyomtuk őket, a fagyi aztán visszanyalt.. A 2. vh után talán lett volna lehetőség h megtartsunk vmit, de akkor is barmok voltunk, nem álltunk át a győztes oldalra.. Márpedig simán hihető h Sztálin a mi javunkra döntött volna, mert a románok több kárt okoztak odaát (pl Odessza..).. Amúgy meg a németek is bebukták a fél orszégukat (Poroszország szinte teljesen odalett), de ajvékolás helyett dolgoztak keményen, és újra a világ egyik legerősebb országa, mert nem állandóan visszafele tekintgettek, hanem előre..
Lehet -e itt valamit tenni? . Most nemhogy reménytelennek látszik az elvesztett területek és a hozzánk tartozók visszaszerzése, egyesítése, de még ez a maradék kis ország is elveszni látszik: . Belföldön ill helyi szinten cigányterror, pénzügyi terror, magyarellenes közigazgatás, magyarellenes jogszolgáltatás, lepusztított gazdaság, nagytőke (nyilván főleg zsidó érdekeltség) uralma. (Azért igyekszik melléjük a nemzeti nagytőke is, de a fasorba sincs.) Nemzetközi szinten megint csak próbálunk vki felé dörgölőzni - most épp keletre -, de igazából mindenkinek csak fogyasztási piacnak, olcsó és idomítható jobbágynak/bérmunkásnak kellünk - mert kellünk, de úgy adják be mintha kegy lenne részükről. Katonailag mozdulni nem tudunk, többszörös béklyóban vagyunk. Pénzügyileg szintén, bár itt vannak óvatos elmozdulások. Etnikailag szintén igyekeznek elnyomni bennünket, míg átlagban van kevesebb mint két magyar gyerek, addig a munka nélkül agyontámogatott cigánynál van 4-6-8. Mellé még az általános zsidó ill zsidókommunista "véleményformálás" ami azért itthon kevésbé működik már. . Én a pozíciók tartásában látom egyelőre az utunkat, minél kevesebbet feladni, minél kisebb veszteséggel tartani az állásokat - de ez is egyre nehezebb. Amit még most is tehetünk elméleti és gyakorlati síkon a támadásokkal szemben: mindenki ismerje meg az alapvető jogait - legyen valamekkora általános jogérzéke. Emellett mélyedjen el jobban azokban a szabályokban amik a fehér magyarok pénzügyi kicsontozását célozzák (csőd és felszámolási törvény, végrehajtási törvény, különböző eljárásokról szóló szabályok, törvények - ilyen pl a fizetési meghagyás, inkasszó, stb), tehát kerülje el a gazdasági ellehetetlenülést, nyomort. Érdemes megismerni a büntető szabályokat is, és azok mentén védekezni - azaz a védelembe ha támadás ér bennünket ne lehessen belekötni (pl legalább ne mi kerüljünk sittre ha a büdöscigány kötekedését sikerült esetleg elhárítanunk). Fizikailag még mindig lehet egészséget megőrizni. Állóképességet javítani. Sportolni. Küzdősport esetleg. . És hát szerveződni kellene: minden sérelemre egy civil szervezet legyen a válasz, tevékeny tagokkal, szigorúan megmaradva a jogszabályok innenső oldalán - de csak épphogy, azaz a lehetőségeket maximálisan kihasználni. Ha helyi szintű a dolog, akkor is legyen egy csoport ahol a tagok hasonló gondokkal küzdenek és a tagok tapasztalattal, együttműködéssel, stb, stb, egymás melletti kiállással segítik egymást. . Nem lenne rossz, ha kialakulna egy közutálat azok ellen, akik a fehér magyarok életét igyekeznek lerövidíteni, zaklatni, lehetőségeinktől megfosztani, kisemmizni, megalázni, sárba tiporni. Egy olyan ország ahol - pl a helyi közösség előtt ismert a parkolóőr vagy a magyarellenes bíró vagy a cigánybűnöző, a végrehajtó és ezek mindennapi jártukban-keltükben éreznék ez ellenszenvünket és ennek nap mint nap elszenvednék az éppen még nem jogellenes hátrányait is. . Valamint mindenkinek úgy kellene átszerveznie az életét - ha túl akarjuk élni ezt a jelenlegi, éppen fennálló nyomorúságos helyzetet - mintha partizánok lennénk vagy középkori gettólakó zsidók: vagyon könnyen mozdítható legyen, vmiféle menedék rendelkezésre álljon. És hát alkalomadtán - ha a körülmények szerencsés összjátéka úgy hozná/hozza (van azért ilyen néha - !alkalom!) - csapjunk vissza ha láthatatlanul és büntetlenül megtehetjük. Hogy kicsit visszarettenjen a másik oldal, legyen legalább egy egészen picike minimálisocska kockázata annak ha valamelyik tetű egy fehér magyarra támad. (Itt a "tetű" és a "támad" is a lehető legszélesebb személyi és fogalmi kört öleli fel.) . Bár sok éve mondják, hogy ez az állapot a történelem vége, ez nem így van. Nem statikus környezetben élünk, változik a technológia (most épp az ellenőrzésünkre tör, plusz mindent felölelő nyilvántartást vezetnek be), változnka a gazdasági/politikai/etnikai erőviszonyok, minden folyamatosan kavarog, formálódik. Egyelőre nincs olyan ami visszavonhatatlanul megpecsételné a sorsunkat, bár a folyamatok nem nekünk kedveznek - de turbulenciák vannak, lesznek is még amit a mozgástér bővülésére lehet kihasználni. Egyénileg tömegesen vannak ilyen turbulenciák! Lehetséges olyan felállás, ahol az általunk mint nép által birtokolt (bármely) tényező lehet a legfontosabb, ilyen váltások százával jönnek-mennek a történelem folyamán. Egy ilyen helyzetet viszont csak akkor tudunk kihasználni, ha még létezünk és még tudunk véleményt alkotni önállóan - szóval fenn kéne maradni, megmaradni egy ellenséges államban, fizikai, jogi, gazdasági, pénzügyi támadások/provokációk közepette, folyamatos hazugságból kiszűrve néhány csepp valódi infót. . Isten áldd meg a magyart!
A magyar kormánynak és a magyar parlamentnek sem a külügyekbe, sem pedig a hadügyekbe nem volt beleszólása. Tényleg nem értelek. Kinek tudott volna ellenállni? Azoknak akik szét akarták verni a még egyetlen fennálló habsburg-házat és ezzel a Monarchiát? :)
Utánakerestem, Tisza a július 7-i kormányülésen még a háború ellen volt (nem általában a háború ellen, hanem az azonnali háború ellen), 7 nappal később meg már ezt mondta:"...nehezen határoztam el magam arra, hogy a háborút ajánljam, de most szilárdan meg vagyok győződve szükségességéről.”
Na még egyszer: a miniszterelnökünk csak pár napig (talán hétig?) nem értett egyet vele, aztán megváltoztatta az álláspontját. Ha a magyar kormány és a parlament akkor ellenáll, lett volna lehetőség a háború megakadályozására. Nem kell mosdatnod a jobboldalt, a háború és Trianon az ő felelősségük volt.
Tehát nem volt külügyminisztériumunk, hadügyminisztériumunk, és A miniszterelnökünk sem értett egyet semmiféle háborúval. A kérdésem így szól: ki lépett bele mibe és miért? :)
Nem én mentem bele, itt írta valamelyik idióta, hogy a baloldal miatt volt. Egyébként meg az oldalak beazonosíthatóak, nem a szociáldemokrata párt volt kormányon a hadüzenetkor, hanem a jobboldal.
Trianon, 1920. június 4.
1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételünkön is látható.)
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó.
link