Történelmi csúcson zárt a Richter pénteken, a gyógyszerpapír 6049 forinton fejezte be a kereskedést. Ezzel a részvényre küldött kereskedési ötletünk közel 20 százalékos pluszban áll. A papírra továbbra is optimisták vagyunk, célárunk 6300 forint.
Az ázsiai piacokon a vezető indexek mind pluszban állnak, és ez a jó hangulat átragadhat majd az európai tőzsdékre is, a határidők emelkedést jósolnak nyitásra. Ma érkeznek feldolgozóipari és szolgáltatói PMI-ok Európából és Amerikából is, míg a héten később a GDP-adatokra figyelhetnek a befektetők.
A héten tovább pörög a gyorsjelentési szezon, holnap zárás után az Apple teszi közzé számait, de mellette a Google, vagy a Tesla is beszámol majd negyedéves számairól, míg Európából többek között a Deutsche Bank és a Volkswagen is jelent.
Kisebb csökkenésben van kora reggel az olaj árfolyama, mert olyan hír látott napvilágot, hogy Irak nem vágja vissza kitermelését. Irak a második legnagyobb OPEC kitermelő Szaúd-Arábia mögött. Jelenleg a WTI 50,5 dollárnál, míg a Brent 51,5 dollárnál mozog.
Megatranzakció jöhet létre a médiaiparban, miután az AT&T bejelentette, hogy megvásárolná a Time Warnert. Az AT&T 107,5 dollár fizet részvényenként az HBO anyavállalatáért, amivel a tranzakció összértéke eléri a 85,4 milliárd dollárt, viszont a teljes összeg felét fizetik készpénzben, felét pedig részvényben. Pénteken zárás után a Time Warner árfolyama 91,95 dolláron fejezte be a napot.
18 százalékos nettó profitnövekedésről számolt be a Philips a harmadik negyedévre vonatkozóan. A cégnél az egészségügyi berendezések szegmense húzta a számokat, míg világítási divízió gyengélkedett. A vállalat fenntartotta egész éves várakozásait, viszont a negyedik negyedévben tovább is javulhatnak a számok.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link