• A várt növekedéstől elmaradt Új-Zéland második negyedéves GDP-je, az első negyedévhez képest 0,9%-kal, míg éves összevetésben 3,6%-kal. Az előzetes konszenzusban 1,1%-os, és 3,7%-os növekedés szerepelt. Ma jelent meg az augusztusi üzleti beszerzési menedzser-index, mely a júliusi 55,8 pont után 55,1 ponton állt. Az új-zélandi dollár gyengüléssel reagált a gyengébb GDP adatra.
• Vegyes munkaerőpiaci adatok érkeztek ma hajnalban Ausztráliából. A munkanélküliségi ráta augusztusban 5,6%-ra csökkent, ilyen alacsony szinten 2013 őszén volt a mutató. A foglalkoztatottsági ráta ugyanakkor 64,9%-ról 64,7%-ra esett, és a foglalkoztatottak száma 3 900 fővel csökkent, szemben a konszenzusban szereplő 15 ezer fős növekedéssel.
• Matolcsy György tegnapi bejelentése alapján még hosszú ideig nem lehet euró Magyarországon. Az MNB elnök szerint akkor lenne lehetséges a hazai euróbevezetés, ha az egy főre jutó GDP eléri az eurózóna tagállamaok átlagos GDP-jének 100%-át, az államadósság pedig 50% alá csökken. Az államadósság jelenleg a GDP 75,3%-a, a GDP követelménye elérése pedig minimum 30 évbe telne.
• Ma tartja kamatdöntő ülését a brit jegybank (BoE). A legutóbbi ülésen 25 bázisponttal, 0,25%-ra csökkentették az alapkamatot, és az eszközvásárlási program keretösszegét 60 milliárd fonttal, 435 milliárd fontra emelték, ebből 10 milliárd fontot fordíthatnak vállalati kötvényvásárlásra. Várakozásunk szerint a mai ülésen nem fognak kamatot változtatni, és új intézkedés bejelentése sem várható, mivel az elmúlt hetekben megjelent adatok nem adnak okot különösebb aggodalomra, és egyelőre elkerülhető lehet a brit recesszió. A brit jegybank most nem az infláció alakulására, sokkal inkább a gazdasági növekedésre koncentrál, és a második negyedévben – éves összevetésben a második felülvizsgált adat szerint – 2,2%-os volt a növekedés, a végleges értéket szeptember 30-án ismerhetjük meg. Amennyiben ma nem jelentenek be új intézkedést, mérsékelten erősödhet a font a dollárral szemben.
Mai adatok, események
• CH – 9:30 SNB kamatdöntés. Előző: -0,75%. Várt: -0,75%
• GB – 10:30 Kiskereskedelmi forgalom változása (hó/hó), augusztus. Előző: +1,4%. Várt: -0,4%
• EU – 11:00 Fogyasztói árindex változása (év/év), augusztus. Előző: +0,2%. Várt: +0,2%
• EU – 11:00 Maginfláció (év/év), augusztus. Előző: 0,8%. Várt: 0,8%
• EU – 11:00 Külkereskedelmi mérleg, július. Előző: 29,2 mrd EUR. Várt: 25 mrd EUR.
• GB – 13:00 BoE kamatdöntés. Előző: 0,25%. Várt: 0,25%
• US – 14:30 Heti friss munkanélküli segélykérelmek száma. Előző: +259 e fő. Várt: +265 e fő.
• US – 14:30 Tartósan munkanélküliek száma. Előző: 2,144 m fő. Várt: 2,14 m fő.
• US – 14:30 Termelői magárindex változása (év/év), augusztus. Előző: +0,7%. Várt: +1,0%
• US – 14:30 New York-i Fed feldolgozóipari index, szeptember. Előző: -4,21. Várt: -1,00.
• US – 14:30 Philly Fed feldolgozóipari index, szeptember. Előző: +2,0. Várt: +1,0.
• US – 14:30 Termelői árindex változása (év/év), augusztus. Előző: -0,2%. Várt: +0,1%
• US – 14:30 Kiskereskedelmi forgalom változása (hó/hó), augusztus. Előző: 0%. Várt: -0,1%
• US – 15:15 Kapacitáskihasználtság, augusztus. Előző: 75,9. Várt: 75,7%
• US – 15:15 Ipari termelés változása (hó/hó), augusztus. Előző: +0,7%. Várt: -0,3%
• EU – 19:00 EKB-tól Weidmann tart beszédet
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link