A
kezdeti elbizonytalanodás után pozitívba fordultak az amerikai
indexek a kereskedés végére. Az S&P 500 0,37
százalékos, a Dow Jones index 0,25 százalékos, a Nasdaq pedig
0,34 százalékos pluszban zárt. Egy százalék feletti erősödést
mutatott az energia és pénzügyi szektor, és jól teljesített az
Amazon és az Apple is, ami ellensúlyozta a Facebook több mint 3
százalékos, és a Boeing 1,5 százalékos gyengülését.
Visszafogott mozgás jellemzi ma az ázsiai tőzsdéket, a Nikkei
és a Hang Seng index 0,2 százalékos, míg a Shanghai Composite
0,3 százalékos mínuszban tartozkódik ma reggel. Ma veszi
kezdetét a két napos amerikai jegybanki kamatdöntő ülés. A
befektetők várakozásai szerint változatlan szinten hagyja a
jegybank irányadó kamatrátáját, a hangulatot inkább a
jegybankárok gazdasági kilátásokkal kapcsolatos véleményei
alakíthatják.
Akár
30 ezer munkahely is megszűnhet a Deutsche Bank és a
Commerzbank fúziója következtében – a Deutsche Bank
felügyelőbizottsági tagjának hétfői nyilatkozata szerint. A
pozíciók nagyrészt Németországban találhatók, rövid távon 10
ezer munkavállalót fenyeget az elbocsátás veszélye. A két bank
felügyelőbizottságai csütörtökön találkoznak, valószínűleg
ekkor kerül sor az összeolvadás részleteinek megvitatására. Az
új, egyesült bank a német lakossági banki piac ötödét fedné le,
és a tervek szerint támogatná a német kormány törekvését, hogy
támogassa az exportvezérelt német gazdaság működését. Jelenleg
együttesen körülbelül 140 ezer embert alkalmaz a két bank, a
szinergia hatásnak köszönhetően elvégezhető leépítéssel
jelentős költségeket takaríthatnának meg, így nyereségesebbé
válhatna működésük.
A
S&P tegnap bejelentette, felülvizsgálja a Kraft Heinz-et
adósbesorolását. A vállalat nem tudta
benyújtani a 2018-as 10-K-t az Értékpapír- és Tőzsdei
Bizottságnak (SEC), amelyre korábban március 14-ig kapott
haladékot. A 10-K a SEC által előírt éves jelentés, amely
különbözik a részvényeseknek szóló hasonló dokumentumtól. Az
olyan 2018-ban tapasztalható működési problémák csúcsosodtak ki
a mostani leminősítésben, mint a negyedik negyedéves 15,4
milliárd dolláros goodwill, az immateriális leírások, valamint
a SEC által indított vizsgálat, amely a vállalat számviteli
politikáját és eljárásait vizsgálja. A Kraft Heinz részvényei
az utóbbi 12 hónapban 50,9%-ot estek, egyelőre nem látható
olyan tényező, amely miatt megtörhetne a csökkenés.
A
Netflix nem fog csatlakozni az Apple TV szolgáltatásához – jelentette ki Reed Hastings
vezérigazgató hétfőn. Az ezzel kapcsolatos találgatások azután
indultak be, hogy már szinte biztosra vehető, az Apple március
25-én jelenti be streaming szolgáltatásának indulását, azonban
ahogy mi is írtunk róla korábban, jelentős hátrányban lesz a
versenytársaihoz képest mind tartalom, mind előfizetői szám
szempontjából, így akár egy felvásárlást is érdemes lehet
megfontolniuk. A Netflix várhatóan ebben az évben komoly
kihívások elé néz, hiszen a Walt Disney és az AT&T is
streaming felület indítását tervezi, közülük talán a Disney
lehet a legveszélyesebb versenytárs, hiszen számos népszerű
saját gyártású tartalommal és komoly tőkével rendelkeznek, ami
megkönnyíti piacra lépésüket.
A
Hyundai és a Kia együttesen 300 millió dollárt fektet az Ola-ba,
az indiai közösségi utazási platformba. A dél-koreai
autógyártóknak ez már a második befektetése a vállalatba az
előző évi 275 millió dollár után. A Hyundai, a Kia és az Ola
együttműködnek a flotta fejlesztése, az elektromos járművek
bevezetése, és az indiai infrastruktúrának megfelelő működés
kialakítása érdekében. A két vállalat számára nem ismeretlen az
indiai piac, a Hyundai az egyik legnagyobb Indiában működő
autógyártó, a Kia pedig idén tervezi első gyárának megnyitását
az országban.
Forrás:
Bloomberg, Reuters, Equilor Elemzés
Devizapiaci, makrogazdasági hírek
Jegyzőkönyv
a március 6-i, ausztrál kamatdöntő ülésről. Ma hajnalban jelent meg a
részletes jegyzőkönyv a legutóbbi jegybanki ülésről, melyből
kiderül, hogy kiengyensúlyozott kockázatokat látnak a
döntéshozók, ami a korábbiakhoz képest mindenképpen változás,
hiszen tavaly inkább a felfelé mutató kockázatokat
hangsúlyozták. A munkaerőpiaci folyamatok továbbra is
kedvezőek, ugyanakkor az ingatlanpiacon bekövetkezett
változások visszafoghatják a fogyasztást, ennek jelei már
látszódnak is a gazdaságban. A tanács megítélése szerint a
globális kereskedelmi feszültségek továbbra is jelentős
kockázatot hordoznak, különösen a kínai gazdasági növekedésre,
és így közvetve az ausztrál folyamatokra is nagy hatással
vannak. A határidős és opciós várakozások alapján a
kamatvágásnak jóval nagyobb az esélye az idei évben, ennek
lehetőségére korábban utalt is a jegybankelnök.
Mégis
lesz idén Fed-kamatemelés? William Dudley, a Fed korábbi
alelnöke szerint nem kizárható, hogy a második félévben ismét
kamatemelés lesz az Egyesült Államokban. A szakember szerint az
első negyedéves növekedési adatok kiábrándítóak lesznek, így a
jegybank továbbra is kivár, de a második-harmadik negyedévben
gyorsulhat a növekedés, mely magasabb inflációt fog
eredményezni. Amennyiben ez megtörténik, az év végéhez
közeledve, újabb 25 bázispontos monetáris szigorításról dönthet
a Fed. Ugyanakkor hozzátette, hogy az inflációs folyamatok
lesznek meghatározóak, a másik kulcskérdés pedig a jegybanki
mérleg leépítésének szüneteltetése. A határidős és opciós árazások
alapján a piaci szereplők egyelőre nem osztják Dudley
véleményét, nagyobb eséllyel áraznak kamatvágást (29%), mint
kamatemelést (1%) az idei évre. A jegybankárok legfrissebb
várakozásait a holnap este véget érő, kétnapos kamatdöntő ülés
végén megjelenő Dot Plot ábrából ismerhetjük meg.
Újabb
csavar a Brexit-káoszban. John Bercow, a brit
Képviselőház elnöke kijelentette, hogy egy XVII. Századi
egyezmény alapján nem terjeszthető be újra egy leszavazott
indítvány, így a múlt héten elutasított megállapodás-tervezetről
nem lehet újra szavaztatni a képviselőket. Az új szavazáshoz
lényeges módosításokat kellene végrehajtani a tervezeten,
azonban mivel az Európai Unió kizárta a tárgyalások
újranyitását, ez komoly nehézségekbe ütközhet. Theresa May az
elmúlt napokban próbálta meggyőzni a politikusokat, hogy a
harmadik szavazáson fogadják el a megállodást, ellenkező
esetben előfordulhat, hogy ki sem tudnak lépni az Európai
Unióból. A kilépési határidő kitolásáról az uniós tagállamok a
csütörtökön kezdődő uniós csúcson dönthetnek, de azt sem lehet
kizárni, hogy nagyobb halasztást javasoljanak.
Forrás:
Bloomberg, Reuters, Equilor Elemzés
Hazai hírek
Jelentős
emelkedéssel zárt a BUX index, újabb csúcsot döntött az OTP
árfolyama. Remek hangulatban zajlott a
tegnapi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, az OTP 4 százalék
közeli emelkedéssel új történelmi csúcson zárt, a technikai kép
alapján hamarosan elérhető lehet a 13 000 forintos szint is, de
ma reggel nem zárható ki egy kisebb negatív korrekció a
bankpapír árfolyamában. A MOL előtt még tornyosul egy nagy
feladat, a 3 350 forintos szint áttörése, amennyiben ez
megtörténik, a 3 450-3 500 forintos tartományt célozhatja meg a
jegyzés. A Magyar Telekomtól továbbra is oldalazást várunk a
465-475 forintos tartományban. Végül a Richter árfolyama is
emelkedéssel tudott zárni, a gyógyszergyártó grafikonján 5 400
forintnál húzódik egy fontos ellenállási szint, mellyel meg
kellene küzdeni a további emelkedéshez.
A forint továbbra is rendkívül erős, az euróval szemben a
314-es szint alá került az árfolyam. A következő napokban is
megtarthatja erejét a hazai fizetőeszköz, de a jelenlegi
szintről drasztikus erősödést már nem várunk.
Április
8-án dönthetnek az Op
Nemzetközi részvénypiaci hírek

8-án dönthetnek az Opus és a Konzum részvényesei az
összeolvadás részleteiről. Ekkor tartja ugyanis a két
társaság rendkívüli közgyűlését, ahol többek között döntés
születhet az átalakulási tervről, valamint a javasolt június
30-ai beolvadási dátumról. A társaságok közzétették az
anyavállalatok 2018-as éves IFRS szerinti üzleti eredményét is.
Az Opus mérlegfőösszege 2017-ről 2018. év végére 13,4 milliárd
forintról 148 milliárd forintra, adózott eredménye 952 millió
forintról 6,3 milliárdra forintra nőtt. A Konzum a 2017-es 34
millió forintos nettó vesztesége után 347,3 millió forintos
nettó profitot ért el 2018-ban. Ezek az adatok azonban nem
tartalmazzák a leányvállalatok 2018-as eredményeit, a Konzum
április 5-én, az Opus pedig április 9-én teszi közzé
konszolidált beszámolóját.
25
forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom,
derült ki az április 9-re összehívott rendes közgyűlés
előterjesztései közül. A vállalat saját részvényei után járó
osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek
között. Összesen 26 milliárd forint kerül kifizetésre, ami a
2018-ban elért 68 milliárd forintos szabad cash flow 38
százaléka. Az osztalékfizetés napja május 24, a tulajdonosi
megfeleltetés fordulónapja május 15. 2019-es eredménye után a
vezetőség 27 forintos osztalékot tervez kifizetni.
Céláremelés
az OTP Bankra. A Morgan Stanley 13 200
forintról 13 500 forintra emelte az OTP-re vonatkozó, 12
hónapos célárfolyamát, az ajánlásuk továbbra is felülsúlyozás.
Forrás:
Bloomberg, Világgazdaság, Equilor Elemzés
us és a Konzum részvényesei az

Theresa May nem tarthat harmadszor is szavazást az EU-s kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodásáról a mostani formájában, írta közleményében John Bercow házelnök. Bercow egy 1604-ig visszanyúló szokásjogra hivatkozva döntött. Szerinte nagyobb változtatások nélkül nem lehet újból szavazni a megállapodásról, ha azt korábban már elutasították.
“71 éves korában elhunyt Baló György televíziós szerkesztő, műsorvezető, a Magyar Televízió volt kulturális igazgatója, Pulitzer- és Prima Primissima-díjas újságíró, közölte a család az MTI-vel.”
Brexitrol nem lehet 3.ra szavazni... 17.szazadi torveny titlja, valamit kell a beadvanyon modositani, kulonben nem lehet rola szavazni... Cirkusz amit ezek muvelnek 🤣
remek vállalat de 154 alá nem hiszem, hogy megy mert akkor vissza kellene vásárolják a felajánlottakat de erre pénzt nem hiszem hogy szánnak :)) jók legyetek , reggel folyt köv
Amennyiben április 2-ig nem sikerül megállapodnia a Metro áruházlánc vezetőségének a szakszervezettel a követelt béremelésről, akkor munkabeszüntetésre kell felkészülni - írja az Atv. sztrájkhullámok
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link