Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) tegnap kiadott nyilatkozatában cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint kiterjesztenék a vizsgálatot a Volkswagen 3,0 literes dízelmotorjaira is. Az EPA ugyanakkor közölte, hogy vizsgálat indul a könnyű teherautók kategóriájában is, melyek már a benzinmotoros autókat is érintik. Eközben az új-zélandi VW részleg közleményben tájékoztatott arról, hogy az országban forgalmazott dízelüzemű modellek is érintettek lehetnek.
Egyes hírek szerint a német kormány és az Európai Bizottság is tudatában volt a csalásnak, ez további hullámokat válthat ki a piacon.
A BMW 55 ezer autót rendelt vissza Dél-Koreában. A visszahívás mintegy 24 különböző modellre vonatkozik, melyeket 2007 és 2013 között gyártott a BMW. A bajor gyártó a vezérműszíj feszítőgörgőjével kapcsolatos problémákra hivatkozva rendelte el az akciót.
Délután 15:00-tól kezdődik az EKB elnökének, Mario Draghinak a meghallgatása az Európai Parlamentben.
Az amerikai Energiaügyi Minisztérium 16:30-kor közli a heti olajtartalék adatokat.
Egy nap leforgása alatt sok minden kiderült a Volkswagen-botránnyal kapcsolatban, ami mostanra globális méreteket öltött: 11 millió dízel autó lehet érintett, német és brüsszeli politikusok is tudtak a csalásról és Martin Winterkorn távozhat a cég éléről. A Volkswagen húzása pillangóhatást váltott ki: az EPA jelezte, hogy kiterjeszti a vizsgálatokat az összes autógyártóra, a befektetők büntetik a szektor részvényeit, a vállalatok csődkockázati mutatói pedig megugrottak. A hírek szerdán is záporozhatnak, izgalmas napunk lesz.
ha jól látom, gyakorlatilag meg is van reggel ez a 9450... Kérdés, hogy még ma meg akarja e kóstolni az augusztusi aljat, vagy előtte tesz egy felfele kört. Amúgy nekem elég csúnya és bocs, de ez is fibo... link
Háát, ha a következő hónapok "nem-kamatemeléseire" is így reagál a piac, mint a múlthetire, akkor jónagysz@rban vagyunk...
Nem értem amúgy a FED-et, ha a piacok volatilitása izgatja őket, az emelés nélkül is megvan. Ráadásul egy emelés azt sugallta volna, h a gazdaság erős, elbírja.
Talán emiatt (is) előnyösebb, ha eleve német nyelven tanul és nemcsak mint nyelvet tanulja.
Ma amúgy megtartotta élete első előadását is. Csak úgy szólt neki a tankörvez., hogy nem ér rá, menjen be az elsősökhöz órát tartani, mert ő nem ér rá, és a jövő héten meg már zh-t kell neki íratnia és adfig nem tudja leadni az anyagot. Ő örült a lehetőségnek és élvezte is. Szóval kezdik megtalálni... Hihetetlen, hogy mennyire szeret odajárni, aludni sincs ideje. :D
régen én is kiválóan beszéltem németül, de ma már alig gagyogok. Az oktatás (mármint az állami) tény hogy kuka, viszont az is tény, hogy tárgyaláson utoljára kb 6 éve kellett használnom. A többi esetben az "apfelsaft gesprizt bitte" volt a legfőbb érték.
Ha annyira nagyon szeretnék, hogy a munkavállaló németül beszéljen, akkor mondjuk a munkahelyi programba se ártana beiktatni. 3 hónap intenzív és máris tüchtig lesz mindenki. :)
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link