sok randomos mit fog csinálni? amúgy is, elég sokan eladtak mindent az utóbbi időkben na de a random usa papírok azzal mi lesz, többsége pennymarketes kis szr, ok, szép bukcsikban buxer?
Pozitív
korrekcióval zárult a tegnapi kereskedés a tengerentúlon. Az
S&P 500 1,83 százalékot, a Dow Jones 1,4 százalékot, míg a
Nasdaq Composite 2,14 százalékot emelkedett a tegnapi
kereskedés során. Az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedés
látható a mai kereskedésben. A Nikkei 2,3 százalékot, a
Shanghai Composite 0,1 százalékot emelkedik, míg a Hang Seng
0,8 százalékot esik. A határidős árfolyamok alapján jelentős
emelkedéssel nyithatnak az európai tőzsdék.
Bemutatta
az Apple az új iPhone csúcskészülékeit. Magyar idő szerint tegnap este
hét órakor kezdődött bemutatón végül beigazolódtak az előzetes
pletykák vagyis a Mini széria elkaszálásra került, helyette a
Max és a Plust modellekre kerül át a hangsúly, illetve a
műholdas kommunikációval kapcsolatos híresztelések is
beigazolódtak. A régóta várt innovációk azonban elmaradtak: se
USB-C töltő, se képernyőbe épített ujjlenyomatleolvasó nincs az
új 14-es modellekben. Az új Apple Watch Series 8 is bemutatásra
került, mely ahogy az új mobilok megkapta az Always-on Display
funkciót, aminek köszönhetően folyamatosan, még lezárt
állapotban is látjuk a képernyőt. A tegnapi kereskedésben 0,9
százalékot emelkedett az Apple részvények árfolyama.
A
vártnál gyengébb előrejelzések miatt szakad a UiPath részvénye.
A
folyamatautomatizálásra specializálódott szoftvercég Q2-es
eredményei a várt felett alakultak. A társaság árbevétele 24
százalékkal 242,2 millió dollárra nőtt, ezzel 11,5 millió
dollárral meghaladta az elemzői előrejelzéseket. Az egy
részvényre jutó igazított veszteség mindössze 2 cent volt, ami
9 centtel kisebb egy részvényre jutó tisztított veszteség, mint
amit a Wall Street jósolt. A menedzsment azonban a következő
két negyedévre vonatkozó előrejelzése mérsékelten elmaradt az
elemzők várakozásától, így a növekedési cégre ismét eladói
nyomás nehezedik. A részvény árfolyama 11,2 százalékot esett.
További
Tencent részvényeket adhat el a Nasper.
A hongkongi elszámolóházban újabb 192 millió Tencent részvényt
regisztráltak, ami a teljes mennyiség 2 százaléka és általában
ez arra utalhat, hogy valaki eladja ezeket a részvényeket. A
cég egyik korai támogatója és legnagyobb tulajdonosa a holland
Nasper korábban jelezte, hogy értékesíti a részesedésének egy
részét, hogy saját részvényt vegyen vissza. A Tencent és más
kínai részvények már így is nyomás alatt vannak, hiszen az
ország gazdasági kilátásai és a szabályozók egyre
kiszámíthatatlanabb fellépése sem segíti a szektort. A Tencent
kiadás csökkentéssel és sajátrészvényvisszavásárlással próbál
fellépni ez ellen, de eddig limitált sikereket ért el a
vezetőség, ráadásul a mostani regisztrált mennyiség magasabb,
mint a korábbi vásárlások.
Továbbra
sincs profit a NIO-nál. A kínai elektromosautó-gyártó
vállalat szerdán az amerikai piacnyitás előtt publikálta a
Q2-es eredményeit. A társaság árbevétele 21,9 százalékkal 1,54
milliárd dollárra nőtt, ezzel 120 millió dollárral megelőzte az
elemzői előrejelzések átlagát. A társaság az elmúlt három hónap
során több mint 25 ezer autót szállított le, mely bár 14
százalékos bővülés év/év alapon, negyedéves bázison azonban 3
százalékos visszaesés mutatkozik a zéró-Covid politika,
valamint az ellátási lánc zavarok hatása miatt. A társaság egy
részvényre jutó igazított vesztesége 20 centre olvadt, ami 2
centtel nagyobb veszteség a Wall Street prognózisánál. A
következő negyedévre vonatkozóan a menedzsment 1,9-2 milliárd
dollár közé várja a vállalat árbevételét, ami jelentősen
elmarad az elemzők 2,4 milliárd dolláros várakozásától. A leszállított
autók mennyiségében azonban némi növekedést jósol a felső
vezetés, így 31-33 ezer autó között lehet a leszállított
volumen. A részvény árfolyama2,2 százalékot emelkedett.
A
Wolfe Research elemzői optimisták a Pinteresttel. Az elemzőház frissített
elemzésében felülteljesítőre várja a közösségi platform
vállalatának részvényét. Az elemzők szerint az új vezérigazgató
által kijelölt úton sikeres lehet a platform felhasználóinak
további bővítése, valamint a monetizációs csatornák bővítése. A
részvény árfolyama 6,2 százalékot emelkedett.
Ma
folytatódik a kamatemelés az eurózónában. Délután tartja soron következő
kamatdöntő ülését az eurózóna jegybankra, a kamatkondíciók
bejelentésére és a közlemény megjelenésére 14:15-kor kerül sor,
majd 14:45-kor indul Christine Lagarde sajtótájékoztatója.
Utóbbin megismerhetjük a friss jegybanki makrogazdasági
prognózis keretszámait, az idei és a jövő évi inflációs
várakozásokat jelentősen felhúzhatják, júniusban 6,8 és 3,5
százalék volt a várakozás. Az idei évi növekedési kilátást
pedig 2,8 százalékról csökkenthetik, mivel az eurózónában az
energiaválság miatt jelentősen megnőtt a recesszió veszélye a következő
negyedévekre. Várakozásunk szerint 50 bázispontos kamatemelést
jelenthetnek be, de az EKB helyzete korántsem egyszerű, erről
bővebben a tegnap délután megjelent Equilor Smart kiadványban
írtunk.
Nem
volt nagy újdonság a Bézs könyvben.
A Fed által közölt tanulmány szerint az Egyesült Államok
növekedési kilátásai gyengék a következő időszakban, azonban az
infláció enyhén csökkeni látszik, azonban még mindig nagyon
magas szinteken van. A következő 6-12 hónapban a kereslet
csökkenhet, mely gyengíti a gazdasági kilátásokat, hiszen az
amerikai gazdaság egyik húzóereje a belső fogyasztás. A 12-ből
9 Fed régióban már az infláció lassulásának jelei látszanak,
azonban az élelmiszer, a lakásbérlet, rezsi árak és
vendéglátási szolgáltatások árai továbbra is meredeken
emelkedtek mind a 12 régióban. A munkaerőpiac azonban továbbra
is nagyon szűk, több iparágban is problémát okoz, hogy nincs
elég vagy nincs elég képzett munkaerő, ennek ellenére a bérek
már kisebb ütemben emelkedtek, mint július elején, amikor utoljára
közzétették a Bézs könyvet.
Emelte
a Goldman Sachs a kamatemelési várakozásait. Az
amerikai befektetési bank 75 bázispontos emelést vár
szeptemberben és 50 bázispontos emelést novemberben, míg
korábban 50 illetve 25 bázispontot vártak. A decemberi emelést
továbbra is 25 bázispontra várják. A publikációjukban
megjegyzik, hogy a Fed kamatdöntő tagjai héja nyilatkozatokat
tettek az utóbbi időben, mely arra utalhat, hogy továbbra is
túl magasnak érzik az inflációt, mely ellen határozottan fognak
fellépni. Azt is megjegyezték a Goldman Sachs elemzői, hogy az
agresszív kamatemelés csökkentheti a második féléves gazdasági
növekedést, azonban a negatív hatásukat 2023-ra fejthetik ki
igazán, több más bizonytalansági tényezővel együtt.
Már
jüanban bocsátják ki a legtöbb vállalati kötvényt. Júliusban és augusztusban is
több kötvényt bocsátottak ki a nem-pénzügyi területen lévő
kínai cégek jüanban, mint az Egyesült Államokban és globálisan
tevékenykedő hasonló cégek dollárban, melyre korábban nem volt
példa. Április óta jüanban 306 milliárd dollárnak megfelelő
jüanért történt kötvénykibocsátás, míg dollárban 283 milliárd
dollár értékben. A két régió divergáló kamatpolitikája lehet az
egyik legfontosabb mozgatórugó a változás mögött. Míg dollárban
egyre drágább a kötvényfinanszírozás, addig jüanban egyre
olcsóbb, ráadásul a gyengülő kínai deviza is arra ösztökéli a
cégeket, hogy abban adósodjanak el. Azonban nem globális
trendről beszélünk, inkább a kínai gazdaság egyre nagyobb
fontosságára mutat rá a mostani trend, hiszen az új jüan
kötvények nagyrésze még mindig kínai cégek adósága, globálisan
kevés vállalat választja a jüanban való kibocsátást.
Ezúttal
Csengtu városa esett áldozatul Kína zéró Covid politikájának. A 21 milliós város belvárosában
hosszabbítottak meg az egy hete tartó lezárásokat, miután
tovább emelkedett a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben.
Szerdán 116 fertőzöttet azonosítottak, mely enyhe csökkenés a
keddi 121-hez képest, azonban továbbra is folytatják az emberek
tesztelését és egy héten belül szeretnék megszüntetni a
gócpontot a város szívében. Az egyre fertőzőbb vírusvariánsok
egyre nagyobb problémát okoznak az országban, ahol továbbra is
a zéró Covid politikában hisznek és egyre nagyobb gazdasági ára
van a lezárásoknak, mely a kínai gazdasági növekedési pályát is
lefelé módosítja.
Putyin
mondataira emelkedik a búza jegyzése. Az orosz elnök kritizálta a
megkötött búzaszállítási egyezményt, szerinte az nem
szerencsés, hogy a szegény országok helyett Európába megy az
Ukrajnából szállított búza jelentős része. Ezzel akár arra is
utalhat, hogy felrúghatja, de legalább módosítását kérheti az
Erdogannal letárgyalt megállapodásnak. A piacok szinte azonnal
reagáltak a chicagói árutőzsdén a búza jegyzése közel 7
százalékkal emelkedett és ma hajnalban a szingapúri jegyzés is
további 0,5 százalékkal feljebb volt. A globális búza piac
nagyon törékeny és az időjárás miatt már így is jelentősen
csökkenhetnek a hozamok számos területen, így kulcsfontosságú
lenne, hogy az ukrán búza ne essen ki a piacról. A mostani
megállapodás november végéig szól, így ha azt be is tartaná
Putyin, újabb megállapodás összehozására lenne szükség mielőbb,
hogy középtávon se essen ki az ukrán termény.
Sikerült
a 41 ezer pontos szint fölé visszakapaszkodnia a BUX indexnek. A tegnapi kereskedést követően
ma nyitáskor folytatódhat az emelkedés a hazai tőzsdén. A vezető
részvények közül az OTP esetében 9 ezer forint közelében
látszik ellenállás, míg támasz 8 300-8 400 forint között
húzódik. A MOL grafikonján 2 730 forintnál ellenállás, 2 630
forintnál támasz látszik. A Richter árfolyamát a 200 napos
mozgóátlag támasztja ismét, ellenállás 8 ezer forintnál
látszik. A Magyar Telekom árfolyama a 330 forintos szint felé
kacsingathat.
Jelentős forint erősödés indult. Tegnap a nap második
felében már 400 forintos szint alá szökött az euró-forint
árfolyama, a nap végére azonban jelentős erőt mutatott a
forint, mely az esti órákban 396 forint alá is beszúrt.
Tesztelésre kerülhet hamarosan a 392-393 forintos szint is.
Brutális
inflációs adatok érkezhetnek ma délelőtt. A Központi Statisztikai
Hivatal 9 órakor teszi közzé az augusztusi inflációs adatsort,
a konszenzus éves bázison 15,9 százalékos áremelkedést vár,
ilyen magas inflációra utoljára 1998-ban volt példa
Magyarországon. A következő hónapokban több tényező is felfelé
hajtja az inflációt, a rezsicsökkentés módosítása, az
üzemanyag-ársapka és az élelmiszer-árstop esetleges változásai
vagy eltörlése. Várakozásunk szerint az év utolsó hónapjaiban
átlépheti a 20 százalékos szintet is éves bázison.
Új
sztárpapír a hazai kötvénypiacon. Az
MNB adatai alapján az idei első félévet tekintve az
állampapíroké az egyetlen kategória a főbb értékpapírok
körében, amelynek csökkent az állománya a tavaly decemberi
szinthez képest a lakossági megtakarításokon belül. Míg az
állampapír esetében 34,3 milliárd forintos volt a csökkenés a lakosásgi
megtakarításokon belül, addig a részvények esetében 64,6
milliárd, a befektetési jegyek esetében 258,6 milliárd forint
volt a bővülés. Az állampapírok esetében jelentős magyarázó
tényező a MÁP+-ban lévő állomány jelentős csökkenése, melyet az
inflációkövető prémium állampapírba történő friss
pénzbeáramlások csak részben tudtak ellensúlyozni. Jelentős
meglepetés azonban a Diszkont Kincstárjegy-őrület. Az MNB
adatai alapján júliusban már közel elérte a 200 milliárd
forintot a zéró kupon kötvényekben lévő lakossági
megtakarítások értéke, ami a legmagasabb érték azóta, hogy az
MNB 2011-ben elkezdte publikálni ezeket az adatokat. A 12
hónapos DKJ hozama már 10 százalék felett van, míg a 3 és 6
hónapos kötvények is 8-9 százalékos éves hozammal forognak.
Nem
várható kamatemelés az egyhetes betéti tenderen. A Magyar Nemzeti Bank 9 órakor
teszi közzé a mai tender kiírását, maradhat a 11,75 százalékos
kamatszint.
Tisztelt ...............!
Tájékoztatjuk,
hogy a Random Capital Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.,
cégjegyzékszám: Cg. 01-10-046204 – a továbbiakban: Társaság) a BÉT real time
árfolyaminformáció adatszolgáltatási tevékenységét kivezeti 2022. szeptember
30. napjával. Így az ezzel kapcsolatban kötött szerződés 2022. szeptember 30-án
megszűnik, a szolgáltatás nyújtásának utolsó napja ugyanez a nap.
A Társaság Erste Befektetési Zrt.vel való egyesülését követően, 2022. október
1. napjától az Erste NetBroker rendszerében tud új előfizetést indítani a
kiválasztott piacokra.
Amennyiben kérdése van, kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a
36 1 501 3300 telefonszámon vagy az info@randomcapital.hu
email címen.
Tisztelettel:
Random Capital Zrt.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link