Vegyes
mozgásokat láthattunk az amerikai börzéken. A tegnapi kereskedés során a
Dow Jones index 0,08 százalékot emelkedett, míg az S&P 500
0,07 százalékot, a Nasdaq Composite 0,58 százalékot esett. Az
ázsiai tőzsdéken többnyire pozitív a hangulat, a Nikkei 2,5
százalékos, a Hang Seng 0,4 százalékos emelkedést mutat, míg a
Shanghai Composite érdemi mozgást egyelőre nem produkál. A
határidős árfolyamok alapján iránykereséssel indulhat a pénteki
nap az európai tőzsdéken.
A
JPMorgan szerint folytatódhat a részvényrally a quantok
vásárlása miatt. Kate Gandolfo a JPMorgan
elemzője szerint azzal, hogy a VIX index április óta először
20-as érték alatt kereskedett, ami azt jelenti, hogy jelentősen
csökkent a volatilitás a piacon, mely az emelkedő trenddel
együtt bevonza a volatilitás alapján kereskedő quant alapokat.
Becslése szerint akár napi 2-4 milliárd dollár értékben vehetik
most ezek az alapok az S&P 500-at, mely akár fel is
gyorsulhat, ha az index a 200 napos mozgóátlaga felé kerülne
ismét. A vásárlási hullám akár 100 napig is tarthat és addig
csak egy jelentősen negatív hír lenne képes kimozdítani a
mostani emelkedő trendből az indexet, addig akár 200 milliárd
dollár is áramolhatna a legfontosabb részvény kosárba.
Nem
számít értékesítési visszaesésre az Apple az iPhone esetén. Meg nem erősített
sajtóinformációk szerint az Apple arra kérte beszállítóit, hogy
a tavalyi 220 milliós darabszámmal megegyező mennyiségű
telefont gyártsanak idén is. Az Apple hivatalosan soha nem
kommunikálja a számot, de amennyiben helyes az értesülés az azt
jelenti, hogy növekedhet az iPhone részesedése a piacból, mert
több androidos telefongyártó is jelezte idén, hogy visszaesésre
számítanak, az egész piac 3,5 százalékkal csökkenhet az idei évben
a IDC előrejelzése alapján. Az Apple ezzel azt gondolja, hogy
az infláció és a recesszió árnyékában is képes lesz
értékesíteni prémium termékét.
Gyenge
negyedéven van túl a Six Flags. A
vidámparkokat üzemeltető amerikai vállalat tegnap publikálta a
Q2-es eredményeit. A társaság árbevétele 5,4 százalékkal 435
millió dollárra csökkent, mely jelentősebb 83,5 millió dolláros
alulteljesítést jelent. Az egy látogatóra eső árbevétel azonban
23 százalékkal 63,87 dollárra nőtt. Az emelkedő költségek
azonban szűkülő marzsokat eredményeztek, így az egy részvényre
jutó eredmény mindössze 53 centen alakult, ami közel fele az
1,01 dolláros várakozásnak. A menedzsment a költségek
növekedése mellett az alacsony látogatószámmal indokolta a
gyatra negyedévet. A látogatószámban 22 százalékos visszaesést
mutatott ki a társaság. A tegnapi kereskedést 18,2 százalékos
mínusszal zárta a vállalat.
Hónapokon
belül újra nyithatja ukrajnai üzleteit a McDonald’s. Az
amerikai burgeróriás az orosz invázió után közel hat hónappal
ezelőtt bezárta ukrán éttermeit, de továbbra is fizetett több
mint 10 ezer McDonald's alkalmazottat az országban. A vállalat
bejelentette, hogy hamarosan újra nyitja kijevi és más nyugati
éttermeit. Számos nyugati vállalat már részben újraindította operációját
az ország egyes részein. A részvény árfolyama 0,8 százalékot
esett a tegnapi kereskedés során.
2024-ben
is Biden-Trump csata lesz az amerikai elnökségért? Joe Biden, korábbi ígéretével
ellentétben mégis elindulhat 2024-ben az elnökségért, melyet a
novemberi félidei választások után jelenthet be. Míg a korábbi
elnökök esetén azonban ritka volt, hogy a saját pártjából
elinduljanak ellene az előválasztáson ez most előfordulhat,
hiszen még a demokrata szavazók sem őt tartják a legjobb
jelöltnek. Biden elnökségének közel felénél népszerűtlenebb,
mint Trump az elnöksége azonos idején, ráadásul a demokraták
most elveszíthetik az alsóházi többségüket. Ráadásul Biden
elnök már 81 éves lesz a választás idején és 85, ha kitöltené
második ciklusát. A republikánus oldalon eddig senki nem
jelezte hivatalos indulási szándékát, de az éppen FBI nyomozás
alatt álló, nem sokkal fiatalabb Trump erősen fontolgatja az
indulást. Nemrég a floridai otthonát rohanta le az FBI, mely
történelmi tett volt és Trump a watergate botrányhoz
hasonlította, ám még annál is durvább lehet, korábban semelyik
korábbi elnök ellen nem rendeltek el ilyen nyomozást, precedens
nélküli az FBI eljárása korábbi elnökök és jelenlegi
potenciális politikai ellenfelek ellen.
Mary
Daly szerint 50 bázispontos emelés jön, azonban az inflációt
még nem győzték le. A San Francisco-i Fed elnöke
szerint pozitívum, hogy júliusban már csökkent az infláció és
ezért szeptemberben már 50 bázispontra lassíthatja az alapkamat
emelésének mértékét az amerikai jegybank. Azonban azt is
kiemelte, hogy az inflációt még nem győzték le és a Fednek
folyamatosan figyelni kell a beérkező adatokat. Azt is
elmondta, hogy nem szeretnék túllőni az emelést, inkább meg
kellene azt a szintet találni, ahol akár hosszabb ideig is
maradhat az alapkamat és nem kezdenének el egy kamatvágási
ciklust a kamatcsúcs után.
Felrobbantak
a bérleti árak az Egyesült Államokban. Az
infláció a bérleti díjakat is 30 éve nem látott ütemben emeli
és már a Covid-19-es lezárások előtti szinteket is meghaladja.
Főleg a nagyvárosokban jelentős a probléma, ahova a lezárások
végével ismét visszatérnének az emberek, de szinte nincs olyan
része az Egyesült Államoknak, ahol ne emelkednének a díjak.
Eddig csak a vásárlásoknál volt olyan, hogy licitálni keljen
egy ingatlanért, már a kiadó ingatlanoknál sem ritka. A bérlők
kénytelenek egyre nagyobb részét a jövedelmüknek a lakhatásukra
fordítani és a magas inflációs környezetben így még nehezebben
tudnak kijönni a hónap végén. A kilakoltatási moratórium
feloldásával egyre több háztartás kerülhet nehéz helyzetbe,
hiszen sok kiadó most kétévi elmaradt emelésnek szeretne
érvényt szerezni, ezzel tovább rontva a bérlők helyzetét.
A
háború és szankciók miatt csökkenhetett az orosz gazdaság. Ma
délután publikálják a második negyedéves orosz gazdasági
növekedési adatokat és az elemzők 4,7 százalékos csökkenésre
számítanak. A konszenzus alapján 4 évi növekedést adhatott fel
Putyin, amikor megtámadta Ukrajnát és az elemzők szerint
legalább 2023 közepéig folytatódhat a visszaesés, de akár egy
elhúzódó gazdasági válság is jöhet az országban. A kereskedelem
részleges leállás miatti veszteséget részben ellensúlyozhatja
ugyan az emelkedő energia árak és az egyre lazább monetáris
politika, azonban így is jelentős lehet a visszaesés.
Már
több mint 10 ezer majomhimlővel fertőzöttet regisztráltak az Egyesült
Államokban. A CDC szerdai adatai alapján
a majomhimlő kitörése óta összesen 10 392 esetet regisztráltak
az amerikai hatóságok. Az Egyesült Államokban az elmúlt hét
napban az új esetek napi átlaga 537-re, míg a globális esetszám
növekedés 979-re nőtt. A majomhimlőt idáig világszerte 33 409
megfertőződéshez vezetett, míg 12 halálesetet regisztráltak.
Iránykereséssel
indulhat a pénteki nap a Budapesti Értéktőzsdén. A vezető részvények közül az
OTP előtt a 10 ezer forintos szint jelentkezik ellenállásként,
míg támasz 9 500 forintnál látható. A MOL esetében a 3 ezer
forintos szint tűnik rövid távon bevehetőnek. A Richter
árfolyamát a 8 ezer forintos szint támaszthatja, míg ennek
letörése esetén a 7 840 forintos szint következhet. A Magyar
Telekom árfolyama 310 és 320 forint között mozoghat.
Továbbra is lefele mutat az euró-forint technikai képe. Az
elmúlt napok jelentős volatilitása mellett is fontos szintek
alatt zárt az euró-forint árfolyama, így összességében a
technikai kép továbbra is inkább a forint erősödése irányába
mutat, fontosabb támasz 392,5 forintnál, majd 390 forintnál
látható.
A
Standard&Poor’s ma vizsgálja felül Magyarország
adósbesorolását, a közleményt piaczárás után adják ki. Várakozásunk
szerint nem fog változni a BBB besorolás stabil kilátással, de
a kockázatok között mindenképpen kiemelhetik az uniós források
kifizetésének bizonytalanságát, illetve az energiaellátás
körüli kockázatokat. Egy korábban kiadott elemzésben a
hitelminősítő felhívta rá a figyelmet, hogy amennyiben nem
sikerül megállapodni teljeskörűen a források kifizetéséről, az
hatással lehet az adósbesorolásra. Csökkenthetik a hazai
gazdaság növekedési potenciálját a következő évekre
vonatkozóan, korábban 4 százalék körüli bővülést vártak évente,
2024-ig. Amennyiben esetleg nem sikerülne az idei évben
megállapodni az Európai Unióval, várhatóan a jövő év első
hónapjaiban legalább egy kilátásrontással reagálna az S&P,
de könnyen elképzelhető az egy fokozattal történő leminősítés
is. Július végén a Fitch Ratings megerősítette Magyarország
’BBB’ besorolását, stabil kilátással. A hosszú lejáratú
devizaadósi minősítést alátámasztja az erős strukturális
hitelképesség, és a stabil, befektetések által hajtott
gazdasági növekedés a Fitch elemzői szerint, amit némiképp
ellensúlyoz a magas államadósság, az unortodox monetáris- és
fiskális politikai lépések, és a kormányzati minőséget mutató
indikátorok romlása az utóbbi években. A stabil kilátás tükrözi
a Fitch gazdasági növekedéssel, javuló külső egyensúllyal, és
fiskális konszolidációval kapcsolatos várakozásait. A Fitch
arra számít, hogy Magyarország szeptember végéig megegyezik az EU-val
a Helyreállítási Tervről, és elhárulnak az akadályok a függőben
lévő transzferek lehívása elől. A kockázatok között kiemelték
az orosz energiafüggőséget, a romló növekedési kilátásokat, és
az inflációs nyomás növekedését.
Céláremelés
érkezett az OTP-re. A haza bank részvényére
vonatkozó 12 hónapos célárat ezúttal az HSBC módosította a
korábbi 17 715 forintról 18 ezer forintra emelve azt, továbbra
is vételre ajánlva az OTP részvényét.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link