Ha már forrás, nézzük az eredetit (persze a Prosti srácoktól is berakhattad volna :-D ): https://www.atv.hu/belfold/20220927/bod-peter-akos-technika-allamcsod-korai-folosleges Kb ez az, amit gondolok én is, hogy egyelőre nem kritikus ez a veszély, de romlott a helyzet: lehetne sokkal durvább, ha az eddigi úton haladna tovább az állam, és pont ezért vannak a beavatkozások, és a tapogatózások is. Hogy ne legyen nagyobb a kockázat mondjuk decemberre, amikor a fűtési igények megugranak, és hirtelen sokkal több pénz áramlik majd ki energiára.
Miért ne lehetne? Amennyiben továbbra is a magas energiaárak által jelentős külker hiányt kell fedezni a dev. tartalékokból az záros időn belül elfogy, akkor a devizaadósságot nem tudja fizetni, bizony az már csőd kategória. Ilyen pályán lévő usdhuf árfolyam esetén középtávon akár ez be is következhetne. Nyílván, ha az Eu pénzek megérkeznek, akkor más a helyzet. IMF-et kiebrudálta a fidesz, persze anno a ruszkikat is, most meg puszipajtások lettek. A piacról (főleg kinától) beszerezni forrást, azt egyenesen a magyar gazdaság és a lakosság kivégzése lenne.
Jelen allas szerint a devizatartalek szintje nem all olyan rosszul azert. Illetve majd bocsat ki az allam devizakotvenyt , ami nyilvan az adossagot emeli magasabb kamaton de ennyi a problema ott lenne ha ezt senki nem venne meg , ami kb kizart. Nem tudom mennyi most egy magyar allamcsod eselye a cds felar jol tukrozi talan 800 pont kornyeken volt , az szinte semmi. Ez a forgatokonyv lb elmeleti , lehet magas az energiaszamla de annyira nem hogy csodbevigye az orszagot. A helyzet atmeneti , jovo tavaszig kihuzzuk addig szetagyuzzak egymast a szomszedban aztan valami lesz. Lehet elobb is , ha az orosz tartalekosokkal se megy a haboru akkor nem lesz mas valasztas mint a beke putyinnak , mert a haditechnika fogyoban van. Utana meg nyugi lesz kicsit.
Nem kell államcsőd, hogy technikailag fizetésképtelenné váljon egy ország. Bőven elegendő, ha hirtelen nem áll rendelkezésre elég mozgósítható devizatartalék a lejáró adósságelemek törlesztésére. Mondjuk korábban 3 hónapra volt elég, de az energiaárak miatt ez már csak egy hónap, közben az aranytartalékot nem tudod mozgósítani könnyen, akkor elkezdesz megszabadulni a ft ezközöktől, de ettől elszáll az árfolyam, és ott találod magad egy fizetési kényszer alatt. Szerintem kb efelé haladtunk vagy haladunk, ezért is kerülhetett szóba az IMF is, mint átmeneti megoldás. Mindenesetre azzal, hogy csak jövő tavasszal juthatunk legkorábban konkrét uniós pénzhez (ami euróban jön, ft keresletet generál, tehát javul az árfolyam), nagyon betett a terveknek.
Nem kalkulalok mert nem lesz , gdp aranyos allamadossagunk a kozepmezonyben van az euban , olaszorszagban elobb lenne csod mint itt. Na meg ha kozelebe kerulnenk azert vikiek se olyan hulyek hogy ne forduljanak eu meg imf hez , tovabba az eu nem akarna csodbevinni az orszagot es jonnenek a penzek is. Szoval ez gyakorlatilag kizart.
A munkanélküliség jelenleg még nem áll fenn és a mai nyilatkozatból kiderült hogy figyelnek rá amennyire csak lehet! Az önkormányzatok is spórolnak rendesen -a fűtéssel legalábbis - csakúgy mint az iskolák. Márciusig van elég energiahordozo az országban, utána pedig érkeznek az EU pénzek (valamennyi biztosan fog mert csak egy része van felfüggesztés alatt) ami ugye nem forintban fog érkezni....
államcsőd nem lesz, nem lehet. az állam a legnagyobb szereplő a "piacon". tud pénzt nyomtatni, ha kell bármi áron. tud adóztatni bárkit és bármit. ha nagy lesz a baj, majd beszed mégtöbbet a lakosságtól. ha államcsőd veszély lenne jönne az EU+IMF és ha kell minden feltételt teljesít nekik OV. Ha a lusta naplopó görögöket mentettük évekig, egy MO nem jelenthet gondod. legvégsőbb esetben részleges államcsőd lenne, azaz pl az intézményeknek és vagy a külföldi befektetőknek nem fizetnek kamatot. aztán tőkét sem. a lakossági pénzek az utolsó utáni pillanatban vesznek el.
és az államnak miből lesz bevétele, ha a vállalkozások nagy része működésképtelenné válik a megemelkedett költségek miatt és finanszírozni kellene az önkormányzatokat is (+ devizában fizetni kell az államadósságot) ? Nem jutottunk még el erre a pontra, de nincs annyira messze, mint gondolnád. Munkanélküliség + infláció + 44.000 milliárd államadósság, csökkenő devizatartalék - szép kombó.
igen attól, még messze vagyunk, ezt mondom a barátomnak is, akinek május óta lóg az egyik állami szerv és nem pár forinttal, de legalább őszinték, azt mondják neki nincs pénzük
Államcsőd? Sohasem volt ennyi bevetele az államnak mint most!! A valuta hiánya pedig meg fog oldódni, gondolom ezért fizethetnek a cégek valutában adót... Semmi alapja az államcsődnek!
OTP részvényesek ide!