Voltak olyan hónapok, amikor nem olvastam a fórumot és ritkán irtam pont azért amit irtál.
Hogy most miért irok néha naponta többször is?
Ma már sokkal több a szabad időm, mint korábban. (Nem dolgozom, betegállomány.)
Ha nem is napi rendszerességgel, de veszek időnként certiket. (Eddig csak longot.) Igy már csak ezért is követem a történéseket. (Devizában pedig szinte óránként nézem az árfolyamot és kötögetek. Általában EUR-HUF devizapárban.)
Végül pedig, hiszed- nem hiszed, időnként zavaróan dilettáns dolgokat olvasok a fórumokon (félre ne érts, általában nem itt,) és kényszeritve érzem magam, hogy hozzászóljak. Némelyik hozzászólásból ugyanis nekem a szándékos félevezetés szándéka tűnik ki. (Van olyan fórumozó, aki már 3-4 éve hatalmas beszakadást vár, állitólag ezt meg is játsza és folyamatosan nyereségben áll. Az ő félrevezető beirásaira már különösen allergikus vagyok. Kb 1 hónapja fel is függesztettek amiatt hogy ámokfutónak neveztem.)
Végezetül:
már több éve alaposan tanulmányozom az OTP gyj-ket, éves beszámolókat. (Van közgazdász végzettségem is, igy nem vagyok teljesen hülye a számok értelmezésében.) Szeretném a következtetéseimet megosztani azokkal, akik kevesebb időt tudnak erre szánni, de foglalkoznak az OTP részvényekkel. Mégha napi kereskedéses szinten is, (amihez nem kellenek fundamentális ismeretek,) de velük is előfordulhat, hogy beragadnak és ha ez pld. 11 ezer körül megtörtént idén májusban és azon spekuláltak 9600 körül, hogy az addig nem dobott longot nem kellene-e dobni egy jókora veszteséggel végre, akkor talán nem volt rossz, ha időnként arról olvastak itt, hogy van egy jókora esély, hogy legkésőbb pár hónapon belül ismét pluszba kerüljenek.
De volt ellenkező beirásom is. Shortos pánik idején januárban irtam a nagy 11700-as felmenetelnél, hogy szerintem nem megy tovább fel egy korrekció nélkül. (Sajnos a korrekció tovább tartott és nagyobb lett mint gondoltam. Pár hete is amikor felhúzták 10 ezer alól 11.600 fölé, irtam, hogy egy komolyabb korrekció akár 11 ezer alá várható (ez mondjuk még nem jött össze) mielőtt a papir megtámadja a 12 ezret..
Most meg úgy vélem, hogy a 11 ezer alatti korrekciónak még mindig nagy, de minden nappal csökkenő az esélye. Szerintem lesznek engedélyek a bolgár-albán bankvételekre az év végéig és talán még hirek olyan bankokról, ahol az OTP ajánlatot tett.

OTP részvényesek ide!