Nem nem X úr, rossz példa. A bírók itt mi vagyunk és egyformán kell minden bűnöst elitélni, senkit nem szabad felmenteni, aki bűnt követ el, ne szelektáljunk kedvünk, izlésünk szerint a bűnösök között. Senki nem a bírót akarja elítélni, hanem a másik bűnöst, aki jelen esetben USA. Azért mert lassabban, szarabbul és embertelenebbül csinálták anno ugyan ezt, nem szabad azoktól a független biróktól undorodni,(tény, vannak kivételek) akik őket is elítélik. Én személy szerint elítélem az oroszokat is és az amcsikat is, egyformán, pedig az amcsi "felszabadítósdi" jóval nagyobb hatással volt a kontinensünkre, mint a szegény náci ukik szoptatása.
minden országban vannak laborok, itthon is, ahol komoly vírusok és bacik vannak tárolva kísérletezés miatt. ezeket ha elszabadulnak, akkor járványok törhetnek ki. ezért kellene megsemmisíteni és nem tárolgatni.
nem fogsz hiányozni. minden pillanat kidobott idő volt, amit rád pazaroltam :) nem tudom ki nyer ápr 3.-án,de egy normális országban azt hiszem nagy bajban lenne a fidesz és azon gondolkodnék a helyükben,hogy hova meneküljenek el a börtön elől. de mivel Magyarországon élünk, ezért sajnos még ezen izgulni kell egy kicsit. az elmúlt hetek áremelkedései , benzinárstopp csődje, a tanárok megalázása végre talán felébreszti az embereket,hogy kik ezek az aljas gazemberek.
"És az neked ismerős, hogy az oroszok miért csinálják azt, amit csinálnak ?" Ezt te írtad, nem én. És ez nekem úgy tűnik, hogy olyan valaki írta, aki tudja rá a választ. Csak azt ne mondd, hogy nem így értetted... Értem én, hogy van, amit te is kínosnak érzel leírni, de egyrészt gondolkozz el azon, hogy vajon ez miért van így, másrészt meg ha már ilyen határozottan elkezdted, fejezd is be a gondolatmenetet.
"valaki a tudatlanságát szeretné eloszlatni és kérdez," Google, könyvesbolt, könyvtár. Azokon a helyeken vérteződj fel tudással és utána gyere vissza. Hidd el mindannyiunknak jobb lesz, de főleg neked, amikor megtapasztalod a tudás érzését.
Ukrajna egy részét már a mostani háború előtt megszállták az oroszok. Pedig a budapesti memorandumban vállalták, hogy tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét és szuverenitását és tartózkodnak Ukrajnával szemben az erőszakkal való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától. https://telex.hu/kulfold/2022/03/01/budapesti-memorandum
gyenge fideszes troll vagy és már kiderült, hogy csak kötözködni küldött ide a CAP. az április 3-át is te bökted ki, egy szóval sem mondtam,hogy ellenzéki lennék. az vagyok,de magadat buktattad le.
Akármilyen fura, de én, mint fideszes, mihazánkos, ruszki propagandista, elfogadom ezt az érvelést. És erre egy hasonló értelmes érvelés ?:'Ja, többek között azért, mert annak idején az ukránok elzártak európa felé.'
igen hagyták a gázvezetékeket építeni, mivel az eu-nak is szüksége volt rá, de most saját kárán tanulva, az eu is belátta, hogy nem szabad tovább finanszírozni a ruszki terrorállamot.
Visszaolvastam…ne kerd szamon a szemelyeskedest. Kioktato, folenyeskedo stilusban osztod azokat, akik mas velemenyen vannak es a tudasod a temakorben, igencsak hianyos… Lehet magabiztosan okoskodni, csak ahhoz azert illene nemi municio, neked pedig ez szemmel lathatoan hianyzik.
'és ezt komolyan gondolom.' ezen egy picit elgondolkodtam... És mondjuk így van, akkor ezt a mindenféle titkosszolgálatok nem látták, hagyták a gázvezetékeket építeni délen és északon ? Ja, többek között azért, mert annak idején az ukránok elzártak európa felé.
Meg fogsz lepődni, de 1944 óta a ruszki megszállók folyamatosan itt állomásoztak. Nem kellett behívni őket. Az akkori politikai vezetők vagyis Nagy Imréék nem hívták be őket. Viszont kiléptünk a varsói szerződésből.
OROSZ-UKRÁN háború