Egy történet a Fidesz hívek mérhetetlen csacsiságáról... . Az EU kvóta szerint be kellene fogadnunk 1300 menekültet. Orbán évek óta hőzöng, kampányol, hazudozik ez ellen. Sok 10 mrd Ft-ot elszórt erre. Közben Orbán befogadott - csak tavaly - ugyanezekből az országokból, ugyanekkor érkező éppen 1300 menekültet. . Orbán menekültjei nincsenek ingyen nekünk. De ezek után nem kapunk egy fillért sem az EU-tól. Ha Orbán az EU kvótát végrehajtaná, akkor pontosan ugyanennyi menekültért pénzt is kapnánk az EU-tól. Csak akkor a végtelenül buta szavazótáborát nem tudná hergelni. . A Fidesz hívek tehát annak tapsikolnak, hogy Orbán az adófizetők pénzén hőzöng, és hogy az adófizetők pénzén befogadott ugyanannyi menekültet tavaly, mint amennyi után még fizetett is volna nekünk az EU és akkor se a hőzöngés, se a menekültek nem kerültek volna nekünk semmibe! Orbán kb. elkúrt 100 mrd-ot, lejáratta az országot, szétuszította a társadalmat és most pontosan ugyanott vagyunk (1300 menekült), mint ezek nélkül, csak még tarthatjuk is el őket EU támogatás nélkül. Ez aztán remek munka, érdemes hát tapsikolnia a Fidesz híveknek! . Mindeközben Mészáros már január 18-án (!!) csak az idei évben 100 mrd-os (!!) megnyert közbeszerzésnél jár...
A topicodban annak nyitása óta nem sikerült se neked, se egyik Fideszesnek alátámasztania SOROS EREDETI CIKKE vonatkozó részei alapján a kormány propaganda neki tulajdonított hazugságait (lásd konzultációs papír).
egy olyan országban ahol a teljes politikai/gazdasági elit nyakig merült a kommunista rendszerrel való kollaborálásban, illetve az abban való aktív részvételben vhogy röhejes a kommunistázás:)
Ő amúgy tényleg teljesen tudatosan kampányol, miközben borzalmasan tájékozatlan és hozzá nem értő, gyakorlatilag a Fidesz plakátok szintjén kommunikál.
Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja: a kormánymédia pedig előzetesen megszellőztette, hogy Soros Györgyöt ki is tilthatják ez alapján, ezért a kérdés nem tűnt indokolatlannak. Ehhez képest meglepő, hogy a névadóra nem vonatkozik a törvény, illetve ami ennél is fontosabb, furcsább, hogy Magyarország belügyminisztere és kormányszóvivője szerint eddig nem derült ki, hogy Soros György olyan tevékenységet végezne, ami az illegális bevándorláshoz járul hozzá.
Nem írtam, hogy a kormány és azt se, hogy a Fidesz véleménye. Ugyanakkor tökéletesen jól kifejezi ez a két idézet azt, ami itt zajlik a topicokban is... Tehát ha a Fideszre, mint jelenségre (párt+holdudvar+hívek) tekintünk, akkor bizony csak ez a két idézet elég jól leírja a szitut.
Mondjuk Bencsik véleménye nem a kormány és nem a fidesz véleménye.
Törölt felhasználó2018. 01. 18. 16:43
#378
nem meglepo modon idegesek a kis kommunistak, nem lehet konnyu ugyanazokat a szolamokat visszamondani, amiket 2 napja meg hazugsagnak tartottak... Ez a Szimona viszont kulonosen gennyes hazmester, mikozben a sajat megfogalmazasa szerinti nemzeti erdek ellen nyomja a propagandat, azaz abszolut tudatosan arulja el a hazajat, folytatolagosan, meg a szokasos ner hereseget is hozza melle a felfuggesztesdivel. Aki ket napja egy allitasra azt mondta hogy hazugsag, majd most teljes meggyozodessel nyomja azt a "hazugsagot", az milyen alapon keri ki hogy hazug szarnak tartsam? Definicio szerint az. egyebkent van aki szerint a sumer uzug szo az eredete :)
Összefoglalom a mai nap eseményeit. . Az Origo szerint nem fogadtunk be senkit, de ugyanebben a cikkben az áll, hogy a Helsinki Bizottság is elismerte, hogy 1200 menekültet mégiscsak befogadtunk. http://www.origo.hu/itthon/20180118-helsinki-bizottsag-ellenzek-menekultek-hazugsag.html . Bencsik szerint 1300 menekült befogadása egy ekkora országnak nem gond. . Wjani szerint a nemzetközi kötelezettségeinket teljesíteni kell: "A menekült ügy pedig nemzetközi szerződésben vállat kötelezettségünk!" . Beindult a Fidesz kampány a KVÓTA MELLETT?:)
Bayer Zsolt, 2015. október: . "Takarodjatok haza a kurva anyátokba! . Kik vagytok ti? Ki a fasz hívott ide benneteket? Takarodjatok haza a teveszaros sivatagotokba, és zabáljatok ott, amit találtok." . Bencsik András, 2018. január: . “Egy tízmilliós ország számára nem szabad, hogy gondot okozzon 1300 menekült végleges vagy időleges befogadása.”
Nincs miről beszélni, ez az ügy a Fidesz őszödi beszéde... . “Direkt sunnyogott a kormány az 1300 menekült befogadásáról . Altusz Kristóf egy máltai újságíró kérdésére azt mondta, hogy a magyar kormány tavaly befogadott 1300 menekültet – írja a HírTv. A szám, amit elmondhatok, 1294 menekültet kellett befogadnunk az országba, de nem álltunk ki a nyilvánosság elé azzal, hogy ezek a menekültek– mondta a külügyminisztérium helyettes államtitkára a HírTv birtokába jutott, eddig nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján.” . https://index.hu/belfold/2018/01/16/altusz_krisztof_magyar_kormany_menekultek/
A 2016-ban épült kerítés semmiféle védelmet nem nyújtott a 2014-2015-ös migránsáradat pokla ellen. Orbán doktor későn kapcsolt. Csak akkor, amikor már bekövetkezett a baj.
Ennek a Mészros L.-ek jó űgyvédje lenne Élete végéig megélhetne Hitelrontás kivetése alatt!! (abból a szempontból jó jönne, nem ennék egymást a magyarok) nahát nem bajlódik ilyenekkel.. na még az hiányozna neki ilyenekre költsön!!!
látom nem egyértelmű Valamit akarok vinni előre, hogy van ez nálunk, NEM AZ AZ ELSŐ BESZÁLLOK!!!!!!!!!!!!! Nem és nem fogják fel nyújtom a kétkezem... Kimaradt....::)))) Magyar a magyart illene befogadni!!! nem az Őrületbe kergetni!!! Migránsokat(befogadni)...hol vagyunk mi ettől, hát a magyar a magyart se látja jó szívvel!!!
Ja igen eszembe jutott feb. közepén meglássátok megkapjuk a Felminősítést.. Usától mondjam így!! (Elfelejtettem a Hielminősítők címét) Hu,ha adnak HÁT RÚTUL EL IS VESZNEK!! Kérem meg van Önöknek a LEHETŐSÉGE,,, Na ""genszter"" a világ!!! -azért is kellene valahogy egymást megbecs.
Igazából semelyik párttól nem hallok gazdasági világképet na ez lenne a LÉNYEG""" Majd ezt azt visszaveszzük mondhatom LEMETSZÜK/letépjük.. Alig egy két éve csinálják akár Mészáros L. aztán kidobni!! -Ez a Gazdasági hozzáállás Pask2-nek annyi M.L.-nek annyi LEFEJEZIK!! NEM LEFELEZIK NEHOGY FÉLRE ÉRTSETEK
2-t ciklús alatt '''közel~50%-ékról felvítéttek 80%-ra az államháztartás HIÁNYÁT SOHA NEM CSINÁL ILYET A FIDESZ Már a 2-t ciklus végén vagyunk jó esetben HOL JELENIK ÍTT MEG 80% Enyje ennye Azt meg végképp nem tudhatod be HIÁNYNAK AHOVA MÉG NEM FIZETTÜNK SEMIT VISSZA!! Gondolok ítt Paks2, na meg a Kina sejemút.. Egyik 30 éves lejáratu másik 20éves úgyis Kina Hitel jóval kissebb!!
na HÁT AKKOR MINEK ÍRTAD AZ ORDAS HIÁNYT!!! Dehát ez TÉNY A BALOLDALON 3X-or Kerestétek meg giga Hitelekért az Világbankot.. nevezzem így.. JA CSAK ISMERKEDNI JÁRTATOK ODA!!!
Hogy lenne máskép majd jön a 25 milliárdos USD-os IMF HITEL!! -na abból Magyország Céget nem igen vesz magának!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Esetleg odaadod a Saját(magyar többségü,HA MÉG EGYÁLTALÁN MARAD ESETLEG A MÁSIK KORMÁNYTÓL) Banknak Ők kiaadják a Népnek Devíza Hitelnek Na ítt a Deviza Hítel... hmmm::))) -na megy ez.. ::))) Na majd kintről, más országtól kérnének HITELT!! Annak nyoma van!! Mire jó az IMF HITEL avagy ""VÉDŐHÁLÓ"" Kaptunk IMF HITELT csinálunk belóle Deviza Hitelt!
Csak mert IMF? . Az mondjuk jellemző, hogy direkt az oroszok szétverő akciója előtti kezdő indőpontot jelöltél ki. Hogy az orosz harcok, Krím elcsatolás hatásait is az IMF kontójára írd. Ez igazán Fideszes hazugság.
Semmi gond, Sorosék nagyon szívesen adnak kölcsön, ha még és még több kell, akkor annyit is adnak, amíg adósságspirálba nem jutunk, de az sem lesz gond, mert akkor nagyon szívesen felvásárolnak tőlünk ezt-azt sza*ért-húg*ért. Azt kellene, hogy elfogadni tőlük a pénzt, aztán nem visszafizetni egyáltalán külön csak nekik. Tudom, hogy ez nemigen menne, körül vannak ők bástyázva jogszabályokkal, szívatni csak nekik szabad a vaksivakond liberális jogkövető államokat, visszaszívatni meg ugyanmár. Dehát a bankok is így gondolkoztak, amikor megtervezték többek közt nekünk is a devizahitelválságot.
A nemrég beidézett honlapról. . Az itt írottakhoz hozzátartozik az is, hogy a honlapot az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete üzemelteti. A bizottságról pedig tudjuk, hogy Magyarországgal szembeni álláspontot képvisel, így igazából nem is várható el tőlük az hogy Magyarország szempontjait hangsúlyozza. . https://ec.europa.eu/hungary/news/20170727_relocation_facts_hu
Összefoglalnám a véleményem, mert sajnos mennem kell. Azzal nem értek egyet, hogy a kormány eldönthetné ki szorul segítségre, és csak azoknak segíthetne, de meg sem próbálják. Egyszerűen megvizsgálni sem hajlandók. . További szép napot mindenkinek.
Valóban le van írva az amit mondtál. . "A Tanács döntése csak a 2017. szeptemberig érkező menedékkérőkre
vonatkozik, és közülük is csak azokra, akikről nagy valószínűséggel
feltételezhető, hogy például háború elől menekülve valóban nemzetközi
védelemre jogosultak." . "A nemzeti hatóságok már az áthelyezés végrehajtása előtt személy
szerint ismernek minden jelöltet, és egyéni biztonsági átvilágítást is
végezhetnek, ami alapján vissza is utasíthatják az adott menekült
befogadását." . Viszont nem én lennék, ha nem lenne egy DE. - Az EU Tanács politikai döntéseket, nem jogszabályokat hoz, tehát így is vegyük figyelembe azt. - Ha a két idézett rész - előzetesen - teljesül akkor mi értelme volna a normális menekültügyi eljárásnak? - Harmadrészről pedig egy tisztességtelen, visszaélési lehetőséggel megtűzdelt helyzetet teremtene az, hogy nekiállnak mazsolázni a menedékkérők közül.
Egy előzetes eljáráson esnének át azok, akik utána hozzánk kerülnének menekültügyi eljárás alá, stb? Nem ismerem a jogszabályt tehát csak véleményt mondok: nem hiszem hogy a jogszabályban ilyenek lennének leírva. Alapozom ezt a sok szubjektumra ("felmérést végezhet a menekülttáborokban és csak azokat "igényli" akik szinte biztos hogy megfelelnek") a , meg arra, hogy előzetesen, hitelesen hogyan állapítják meg hogy melyik országból jött az ember. A törvény ezen elemek nélkül is betarthatatlan - szerintem.
Amit én tudok róla az a következő: Csak azok vehetnék részt benne, akik törvényesen regisztráltak valamelyik menekült táborban. A befogadó ország előzetes felmérést végezhet a menekülttáborokban és csak azokat "igényli" akik szinte biztos hogy megfelelnek a menekült státusznak. Ezután a befogadó ország elvégzi a vizsgálatot, és ha nem felel meg, akkor a menekülttáborba vissza lehet szállítani. És csak a 3 háborús országból érkező vehet részt. Ha valamit rosszul tudok, valaki kijavít. Tehát nem vonatkozik a határon bohóckodó migránsokra.
Kétségtelenül Magyarország - ebben a vonatkozásban - jogszabályt sért - másik 19 országgal együtt. . Az ehhez hasonló magatartást nálunk - természetesen a kormánnyal szembeni cselekedetekre - hívják az ellenzéki demokraták polgári engedetlenségnek. . Magam részéről: ha én lennék az illetékes lehetséges, hogy azt mondanám, hogy rendben van lefolytatom az eljárást a hatályos jogszabályok szerint. Innentől fikció már. Megérkeznének az elbírálásra váró emberek a nem zárt táborokba. Pontosan tudnák, hogy csekély mennyiségű ember fog menekült, oltalmazott státuszt kapni, akiknek nem sikerül kirakják. Mennyi a valószínűsége annak, hogy együtt fognak működni bármelyik hatósággal?
eddig úgy néz ki,hogy pénzért mindent .........az,hogy a pénz hova kerül kinek, kiknek a perselyébe azt kérdezzük meg , de választ majd az ad ,aki, akik részesedtek belőle, ezért a válasz ???????
"Bangladestől kezdve afganisztánon át gambiáig mindenhonnan özönlenének a kérelmek" Úgy tudom az Unió 3 országot fogad el háborús területnek. Ezeket Magyarország is megszavazta.
"Gondolj bele extrém példaként, hogy mi lenne akkor ha meghírdetnénk,
hogy magyarország hajlandó minden magát menekültnek érző ember esetében a
menekültügyi eljárás lefolytatásár" Ez a másik véglet. Nem csak végletek léteznek. Nem meghívni kell őket.
Kedves capaeledel! Ez nem másodlagos. Gondolj bele extrém példaként, hogy mi lenne akkor ha meghírdetnénk, hogy magyarország hajlandó minden magát menekültnek érző ember esetében a menekültügyi eljárás lefolytatására. Bangladestől kezdve afganisztánon át gambiáig mindenhonnan özönlenének a kérelmek amit el kellene bírálni. Nem kevés pénzbe kerülne az összes ügy lefolytatása.
Számomra teljesen másodlagos. Ha mindenkit megvizsgálnak és elutasítanak, azt elfogadom mert nem ismerem a körülményeket. Az hogy megvizsgálni sem hajlandók, számomra azt jelenti hogy annak sem akarnak segíteni akinek szüksége lenne rá.
A kormány és az országgyűlés rendeletekkel és törvényekkel szabályozza a kérdést. A hatóságok végrehajtják azokat. A kérdés a következő: - jók a magyar törvények - jól végzik a hatóságok a munkájukat - többet/kevesebbet kellett volna befogadni, stb.
Az igazság az, hogy ha ebben az ügyben valaki teljesen pontosan, részletesen akarna egy beírást megfogalmazni vagy 5 oldalt tele kellene írnia, egy csomó jogszabályra, adatra való hivatkozással így a gyors hozzászólások mindig "félreérthetők", illetve valahol mindig pontatlanok egy kicsit.
"2011 és 2015 között 3122 Magyarországon élő külföldi szerzett magyar
állampolgárságot „sima” (tehát nem egyszerűsített) honosítással.
Közülük mindössze 46-an voltak menekültek és 38-an hontalanok" . Ok, de az ebből nem derül ki, hogy hányan folyamodtak menekültként. Félre ne értsél, nem közözködni akarok, de mire is akarsz rávilágítani?
Kedves capaeledel! Igazad van. A magyar törvényben is így van a felsorolás, ez viszont egy svéd példa nem tudom ott milyen ennek a törvényi szabályozása de!! A srácnak is hét testvére van és mivel a szülei kapták a menekült státuszt svédországban, mind a nyolcan , mint gyermekek magyarországon is automatikusan kaphattak volna menekült státuszt. Viszont két nővére férjnél volt már és voltak gyerekeik!! A menekült státuszt kapott gyerek hozhatja a férjét illetve gyermekeit. És itt sem kettőről beszélünk már. Ha viszont a szülők a szüleiket (nagyszülők) ideutaztatják és ők is menekültnek minősülnek (annak fognak, hiszen a gyerekük annak bizonyult, hiszen ugyanonnan származnak, ugyanaz alapján fogják kérni a menekült státuszt) akkor már jöhetnek az eredetileg beutazottak testvérei is. A leírt jog egyszerűnek tűnik, de sokszor könnyen megkerülhető és ebben az esetben is.
"A menekült státusz megadása után lehet kérelmezni az állampolgárságot vagyis a legtöbb menekült 3 éven belül állampolgár lesz" Az állampolgárság egyik feltétele a minimum 3 éves itt tartózkodás, tehát az első felülvizsgálat előtt senki nem kaphatja meg az állampolgárságot.
próbáltam utánaolvasni hány menekült kapott állampolgárságot. Csak ezt az adatot találtam: "2011 és 2015 között 3122 Magyarországon élő külföldi szerzett magyar
állampolgárságot „sima” (tehát nem egyszerűsített) honosítással.
Közülük mindössze 46-an voltak menekültek és 38-an hontalanok"
""A menekült státusz megadása után lehet kérelmezni az állampolgárságot
vagyis a legtöbb menekült 3 éven belül állampolgár lesz, nincs mit
felülvizsgálni." Ez így igaz. De az állampolgárság nem jár automatikusan. Vagy megkapja a befogadó országtól vagy nem. Az már a hatóságokon múlik. . "Amennyiben viszont állampolgárságot kap," Családegyesítés címén nem. A felsorolás amit idéztem ,hogy ki jöhet a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól származott.
Kedves capaeledel! A menekült státusz megadása után lehet kérelmezni az állampolgárságot vagyis a legtöbb menekült 3 éven belül állampolgár lesz, nincs mit felülvizsgálni. Annyiban igazad van, hogy nálunk nem megy ilyen gyorsan a dolog, de mint láthattad ez egy svéd példa, a svéd muzulmán srác saját története ott nem tudom milyenek a jogszabályok. Amennyiben viszont állampolgárságot kap, akkor nálunk is jöhet bármilyen rokon, akár csak látogatóba is, aki a végén itt is marad.
A tárgyilagos dumáddal itt nem mész semmire! Nem tudsz minket - szakképzett fórumozókat - megvezetni :) . "Hamarabb jött a minusz, mint el lehetett volna olvasni illetve értelmezni a leírtakat." Ez meg csak egy dolgot bizonyít: TE nem tudsz elég gyorsan olvasni és értelmezni. MI szakképzett fórumozók TUDUNK. :)
A menekült státusz csak visszavonásig érvényes. Minimum 3 évente felül kell vizsgálni. . "Miután megkapták a menekült státuszt kivitték a szüleiket, az összes
testvérüket (csak édesanyjánál 11-en voltak testvérek!!!!), azok
férjeit, feleségeit, gyerekeit, saját gyerekeiket stb" . "A család egységének biztosítása érdekében - ha elismerést kizáró ok nem
áll fenn - kérelemre menekültként kerül elismerésre a menekült
családtagja (házastársa, ha a családi kapcsolat már Magyarországra
érkezésüket megelőzően fennállt; kiskorú gyermeke, kiskorú gyermek
esetén szülője), valamint a menekült Magyarországon született gyermeke."
Hamarabb jött a minusz, mint el lehetett volna olvasni illetve értelmezni a leírtakat. Ezt nevezem én zsigeri hozzáállásnak, amikor ész érvek nem érdekelnek valakit.
Bocs a beleszólásért, tök véletlen néztem be ide. Magyarország minden évben befogad 500-1500 menekültet, akiket hazájukban üldöznek vallásuk, nemzetiségük stb. miatt. Ez mindig így volt, valószínűleg mindig is így lesz. Már pár éve tv-ben nyilatkozva elmondták, hogy befogadtunk menekültként 1300 kopt keresztényt aki akár magyarországon is maradhat, de mivel nagy többségük haza akar majd térni (lehet már haza is mentek)a nevüket és tartózkodási helyüket nem árulják el, mivel félnek attól, hogy hazájukba hazatérve atrocitásoknak lennének kitéve, akár saját vallású társaik között is (gyáván elmenekültnek tekintenék őket). Ennek következtében nem csodálom, hogy nem jelentkeztek be a magyar kopt egyháznál, hogy itt vagyunk. Kiemelem, hogy muzulmán vallásúak egy olyan országból jőve, ahol az ő vallásuk (legyen sííta vagy szunnita vagy bármi) a muzulmán a leginkább elfogadott vallás nem igazán hivatkozhatnak menekültként történő befogadáshoz a vallási üldöztetésre. Ők az országukban dúló háború miatt egyedileg átmeneti oltalmazott státuszt kaphatnak, de ez nem tetszik neki. Azért nem tetszik, mert az oltalmazotti státusz nem jár együtt családegyesítéssel és az oltalmazottat a háború vége után haza lehet küldeni!! És ezek után jön a lényeg, amit sokan mostanáig nem hajlandók elfogadni: Menekültet fogadtunk be és nem gazdasági bevándorlót!! A görögországból és olaszországból áthelyezésre kiválasztott embereknél már lefolytatnak egy eljárást ott helyben, aminek következtében az áthelyezésre kerülők befogadása már nem igazán utasítható el, menekültként kell befogadni őket. Ha menekültként kell befogadni lehetősége van uniós elvek szerint családegyesítésre. Egy konkrét esetet írok le nektek. Svéd állampolgár, (akit konkrétan ismerünk) családja szomáliából származik, ő már eritreában született, majd jemenben nevelkedett, muzulmán vallású. Szülei eljutottak svédországig 2-en!! Miután megkapták a menekült státuszt kivitték a szüleiket, az összes testvérüket (csak édesanyjánál 11-en voltak testvérek!!!!), azok férjeit, feleségeit, gyerekeit, saját gyerekeiket stb. A svéd család így pontosan 96 főt számlál. Ez mind muzulmán. Két főből lett 96. Ezen kell elgondolkozni, amikor 1200 muzulmán bevándorlóról beszélünk.
Üdvözlöm a fórummotort. Nem tudom mi miatt szűrte a hozzászólásom, de még egyszer nem fogom begépelni:(( Senkire semmi sértő, semmi személyeskedést nem tartalmazott.
Teljesen mindegy, ki mit mond, a bmbah honlapján fent vannjavi bontásban a jóváhagyott kérelmek száma. Eszerint novemberig több mint 1100 embernek adtunk védett státuszt.
Érdekes dolgok hangzottak el a polgármesterek gyűlésén. Nógrádi Zoltán, a magyar–szerb határon fekvő Mórahalom polgármestere felelevenítette azt a poklot, amit a migránsáradat miatt 2014-ben, 2015-ben átéltek, és kijelentette: reméli, nem lesznek még egyszer kitéve hasonló hatásoknak. http://magyaridok.hu/belfold/polgarmesterek-mondtak-nemet-betelepitesre-2675800/ A polgármester nem fogalmazott túl diplomatikusan, mert a saját bőrén tapasztalta, hogy 2014-ben és 2015-ben az Orbán-kormány nem védte meg a schengeni határokat és négyszázezer migráns zúdult át hazánkon. Magyarán: az Orbán-kormány a migránsok poklát szabadította rá a falujára és az országra.
Törölt felhasználó2018. 01. 14. 03:19
#304
és mészárosék nem vesznek tözsdeiit ,mindig hazudnak ,tehát
vesznek,orbán azt mondta ne azt nézzék mit mon mit csinél ezek is azt
csinálják,pénzmosás megy pintér megy nyugdijba,és ki lesz a vezetö egy
gyerek.no erre varják a gombokat.magyarországra hozzák a bolondokat,és
itt vannak a bolondok noé bárkálja
Nem mintha naagyon bele akarnék folyni de az EU is 1300 ember menekültbírálatának elfogadását kérte magyarországtól. Még csak befogadni sem kéne csak elbírálni. A magyar kormány kommunikációja pedig lényegében MINDEN migráns ellen szól idehaza. Persze kint a már beidézet szöveget tolják. De itthon egyszer is hallottad azt elhangzani hogy "Those requiring refugee status can come to Hungary" Mert én biza nem. A minapi polgármesterek gyűlése se erről szólt. A kormány propaganda minden migráns ellen szól. Vagy lemaradtam valamiről és már jöhetnek muzulmánok? Nem lesznek erőszakoskodók a nőinkkel? Nem fognak megtéríteni minket és lerombolni a templomainkat megszállni és élősködni rajtunk? A normális a szolidaris befogadás a menekültekkel szemben és igen csak úgy zöldhatáron ne jöjjön senki, és ha "gazdasági mingráns" akarsz lenni a mi jogunk eldönteni akarunk e vagy sem. Ez egy normális hozzáállás. De ilyet kormányoldalról idehaza nem hallasz és a plakátokon nem ez szerepel.
Orbánék titokban befogadtak 1300 menekültet