Juditka nem tudja már, hogy nyalja ki orbán valagát, nem akarja tudomasul venni, hogy a leszármazottak nem felelőssek szüleik múltjáért, de amúgy jobb lett volna ha az államtitkára körül megkeresné a bűnözőt.
Ha utánanéztél annak, hogy mi egy államtitkár feladata, akkor Völner Pál nem lehet korrupt bűnöző. A titkosszolgálatokat a kádári diktatúrában a kgb irányította és ellenőrizte.
A kormány a pártállamban nem volt tényező. Formálisan létezett ugyan, de a pártakarat számított. A pártnak meg az szkp pártakarata számított Moszkvából. Segítek relativizálni a kormány szolgálatát. Aki Németországban a tízes és húszas években született, annak tudomásul kellett vennie, hogy a Hitlerájban éli le az életét és az aktuális kormányt kell szolgálnia.
Minden kormánynak szüksége van ún. kémelhárítókra, akiknél nem árt, ha intelligensek is! Utólag könnyű okosnak lenni, de aki a negyvenes - ötvenes években született, annak tudomásul kellett vennie, hogy az "épülő szocializmusban" éli le az életét, és az aktuális kormányt kell szolgálnia! A FIDESZ alapítók is így indultak, sőt: nagyon is lelkesek voltak. Hasonlítsd össze Medgyesi Pétert Orbán Viktorral! Ha el tudnám muzsikálni a különbséget (MP javára), akkor nem itt írogatnék, hanem Párizsba koncerteznék! Szerencsére D. Reagan kormánya "térdre, és önfeladásra kényszerítette" a Szovjetúniót és a Varsói Szerződést. Szerencse ide, szerencse oda, a mai helyzetünkkel sem lehetünk elégedettek.
Nem derült ki, mit csinált titkosszolgaként. Lehet, hogy a KGB és a szovjet megszállás ellen harcolt, de valószínűbb, hogy a megszállókkal kollaborált.
Ez nem régi, szép idők, hanem csak régi idők. Olvasd el a saját hozzászólásodat! Beleverték az orrunkat a földbe, ész és koncepció nélküli privatizáció. Mi ebben a szép?
Mi ebben a csoda?A német egy náci nép.Most nem háborúval akarják térdre kényszeríteni a többi államot,hanem mézes madzaggal......És aki nek akarja,az kapja furkósbotot.....
Igaza van a hozzászólóknak.......A csótány kereshet másik emberkét,mert makizajjal nem lehez választást nyerni.Ha hagyják tovább pofázni,akkor szerintem ő csak azt akarta,hogy a dk maradjon egyedül az ellenzéki oldalon.Ezt elérte,a pártok bedarálva,pipa.És mégegy......nem kizárt a fidesz 4/5 .ös gyözelme sem..
Hát :DDDDD "De most kenőpénzek elfogadásával, korrupcióval gyanúsítják.– Én ezt nem hiszem el. Ez csak egy lejáratás a baloldalról, nyilvánvaló. Meg lehet nézni, hogy azok mit csinálnak. Inkább arról kéne beszélni, hogy a baloldal mit csinál, nem egy ilyen rendes embert megrágalmazni."
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!