Egyébként abban a kommentben a felvásárlást nem is a Nutexre mondtam, hanem a GRoby-ra. Azaz, hogy valaki felvásárolja az összes boltot, netshopot meg mindent a jelenlegi tulajtól, majd megjelenik nagybefektetőként és betolja a Nutexbe.
Erről beszélünk már egy ideje. Az utóbbi kgy-k éppen arról szóltak, hogy lezsíroztak mindent amit kellett. Nem kell többet szavazgatni ahhoz, hogy ha van befektető akkor sima IT döntés alapján teljes irányítást szerezzen a cégben. Ez már el van döntve. Az egyetlen feltétel, hogy minimum 10Mrd vagyont hozzon be. Más semmi. A 4%-os szavazati limit is azonnal repül az alapszabályból (a többi hasonlóval lépéssel együtt úgy mint elsőbbségi papírok bevonása, stb), mihelyst megáll valaki a küszöbön és hozza a zsét. Erre várunk mér csak. No meg arra, hogy Hubernek elfogyjon az aktuális pakkja.
Ne felejtsd el, hogy 4% feletti részesedésnél az afeletti részre érvénytelen a szavazati jogod! Szóval nem lehet csakúgy felvásárolni, így nem tudsz eluralni, és döntő hányadot szerezni, hacsak nincs lepacsizva.
Azt csak Te
gondolod, hogy „ez a valóság”. Az legfeljebb a Te véleményed a dolgokról,
folyamatokról. A kognitív funkciók mindenkinél más-más prioritás szerint
működnek. Az agy máshogy dolgozza fel ugyanazokat az információkat,
melyben szerepe van az introvertált érzékelésnek, vagy ha úgy tetszik, a
szubjektum megjelenik az érzékelésben. A In Real Life-ban másként működnek a
dolgok, mint a Net virtuális valóságában.
Nem mondtál újdonságot,de lehet ezt úgy is csinálni hogy megmaradjon a gerinced! Az a baj veled hogy annyira okosnak képzeled magad hogy elfelejted azt a fontos momentumot hogy lehet hogy vannak nálad sokkal okosabbak is itt a fórumon.Ne feledd ez egy anonim fórum nem tudhatod hogy ki van egy egy nick mögött.Ismeretlenül ne nézz le senkit és ne ülj túl magas lovon mert ahogy a mondás járja magasról tudsz nagyot esni.
Igaz, ezért mondtam, hogy azon múlik hány %-ban akarnak nagytulajok lenni. Ha csak 60%-ban mondjuk, akkor kb 70M új papír elég lehet és a 10Mrd vagyon kb 85ft árfolyamot garantálhatna alaphangon, plusz a tőzszdei jelenlét, tehát 100 körül így is lehetnénk akár. Sok variáció elképzelhető.
NUTEX részvényesek topikja