2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Péntekre gondolok. Ott ugye szépen megszívatták a népet és beborították. Na aki ott bevásárolt 10 alatt, azok most jól járnak. Erre a 3 napra gondoltam. :) Mivel nem értek hozzá, az miatt kérdezem, hogy miért nem érdekük visszajönni erre, ha borítják?
De melyik az első nap? A menetrend a következő: stikában veszik, fórum hozzászólás nuku, mikor te azt olvasod, hogy jó hírek, meg anglia, meg duplázott, de innen még tripláz, az már késő általában. Persze még ott is lehet szerencséd, de be is ragadhatsz pl egy 15-ös vétellel, amit aznap már 11-en sem tudsz eladni... Az %-ban azért tetemes
Appeninnben 2 nap jó volt. Péntektől tegnapig. :) Egyébként Nordot hol vennél vissza? Úgy értem, ha most beborítják, úgy is megy még majd egy ilyen kört.
Ennél még az opimus is jobb :) HA a gyorsjelentés jó lesz, érdemes lehet belevenni, cig 240 körül esetleg... Majd Sly megírja, hol vannak a rések :) Egyébként most tanácstalan vagyok, minden túlhúzva, spexek garázdálkodnak a kicsikben, egy nagy zuhé kint és lehet shortolni :)
Egy biztos, ne azt válaszd, ami 2-3 napja limittel emelkedik. Az tuti bukcsi
Törölt felhasználó2017. 08. 23. 09:07
Előzmény:
törölt hozzászólás
#2092
Én nem is számítok, csak megpróbálok pár zöldfülűt felhomályosítani, hogy pár speka dolgozik itt, nem az aranyrészvényt találták meg, nehogy beragadjanak.
Jó eséllyel itt is megpróbál majd eladni a tulaj, mint a többiben, akkor lesz valami kp a zsebben :) Tragédia ez a cég egyébként, kész átverés showt látunk, aki majd beragad, olvassa vissza és ne hőbörögjön, hogy "nordtelekom károsultak" csoportot szervez, mint páran a konzumban
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15