Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
HoStrucc
HoStrucc 2017. 08. 22. 13:08
Előzmény: #2055  almafa111
#2060
Kérdés hogy megy e újabb kört
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 13:08
Előzmény: #2055  almafa111
#2059
majd kapnak a tulajtól ;))
almafa111 2017. 08. 22. 13:08
Előzmény: #2056  hali
#2058
Köszönöm Hali!
feel
feel 2017. 08. 22. 13:08
Előzmény: #2035  sly36
#2057
Altalaban a 4 nap utan jon a bukfenc hatrafele:-) ilyen papiroknal.Utana par nap limites eses aztan megy vissza a regi arfolyamra.Paran nagyot kaszalnak a tobbi 80% meg bukta.
hali
hali 2017. 08. 22. 13:07
Előzmény: #2054  almafa111
#2056
14,5 millió körül
almafa111 2017. 08. 22. 13:06
Előzmény: #2053  HoStrucc
#2055
Szerintem is nyakon fogják önteni. :)
almafa111 2017. 08. 22. 13:06
#2054
Hány Nord van közkézen?
HoStrucc
HoStrucc 2017. 08. 22. 13:05
Előzmény: #2052  almafa111
#2053
Tegnapi rali előtt mennyin álltak vételen nap végén ?
almafa111 2017. 08. 22. 13:02
Előzmény: #2049  HoStrucc
#2052
Már csak 2,4 millió vételen.
HoStrucc
HoStrucc 2017. 08. 22. 13:01
Előzmény: #2050  Törölt felhasználó
#2051
És mégsem. Vevő van randesen
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 13:00
Előzmény: #2049  HoStrucc
#2050
Szerintetek ezen a szinten hány embernek éri meg kiszállni? Az a baj, hogy szinte mindenki pluszban lenne ha kiszállnának. Izgalmas rally, meglepődnék ha ma nem csapnák nyakon a 3 millió vevőt egy kis részvénnyel, amikor 2 napja ez 11-en is megtörtént. Azt hittem, hogy elszáll akkor az árfolyam....
HoStrucc
HoStrucc 2017. 08. 22. 12:53
Előzmény: törölt hozzászólás
#2049
Én 15 perces kesessel még 2.8 milliót látok 13as vevőn
tjt718 2017. 08. 22. 12:51
Törölt hozzászólás
#2048
HoStrucc
HoStrucc 2017. 08. 22. 12:50
Előzmény: törölt hozzászólás
#2047
Mennyit ?
tjt718 2017. 08. 22. 12:47
Törölt hozzászólás
#2046
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 12:45
Törölt hozzászólás
#2045
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 12:37
Előzmény: #2043  hali
#2044
te tényleg nem, ez igaz.
hali
hali 2017. 08. 22. 12:32
Előzmény: #2042  Törölt felhasználó
#2043
soha nem írom,hogy valaki vegyen valamit!!! és árfolyamokat sem nagyon látsz tőlem.
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 12:26
Előzmény: #2040  hali
#2042
Miért, kimaradtál? Akkor bocs. Mondhattam volna Szalatibit is vagy más nagybüfit is, végülis mindegy, nem? ;)
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 12:23
Előzmény: #2038  almafa111
#2041
szvsz ma nem lesz, ma pufferelik, még talán holnap is, de előbb-utóbb egymás nyakába borítják, akkor plusz 20%-ból lesz minusz 20 aznap valszeg

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek