Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zotlan 2017. 08. 23. 06:29
Előzmény: törölt hozzászólás
#2080
Angliai sztori, akkor már késő lesz a vétel :-)
Törölt felhasználó 2017. 08. 23. 06:04
Törölt hozzászólás
#2079
zotlan 2017. 08. 23. 06:02
Előzmény: #2077  feel
#2078
20 forinton még vehetsz! Azután 30!
feel
feel 2017. 08. 22. 22:50
Előzmény: #2067  almafa111
#2077
Majd szerdan pukkan a lufi.
daniel21 2017. 08. 22. 21:29
Törölt hozzászólás
#2076
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 18:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#2075
Tavaly 140 milliós veszteség? Ennél még a futuraqua is jobb, az legalább nem csinál semmit.
sly36
sly36 2017. 08. 22. 18:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#2074
Köszönjük Csabika, de azt hiszem, kicsit túlzásokba estél. :-))
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 17:54
Törölt hozzászólás
#2073
almafa111 2017. 08. 22. 15:21
Előzmény: törölt hozzászólás
#2072
Pont Te jutottál eszembe Trump a 4él néggyel. :) :D
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 15:19
Törölt hozzászólás
#2071
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 15:14
Előzmény: #2069  almafa111
#2070
Tegnap elött 11-en és 10-en áll 1000.000 db-al a puffer és volt 9.5-en 500.000db amit 5 percen belül leöntöttek. Hatalmas nagy csalódás volt látni. Biztos, aki beállt annak is az volt. Utána meglepően nagy öntés volt 9.2ft-ig. Azt hittem, lemegy az árfolyam 8.5-ig. Biztos aki akkor belevett egyből dobta is a meglepetés miatt. Ma is eléggé sokan kiálltak az alsóbb szintről, ami valahol ésszerű is. Nem akar senki még egy nagy csúnya öntést látni. Kiváncsi vagyok meddig száll el az árfolyam, izgalmas rally, de én nem vagyok érintve ebben szerencsére. Szóval aki tartja és remeg a keze sok szerencsét, mert itt azt hiszem bármi megtörténhet. Akár fel, akár le.
almafa111 2017. 08. 22. 15:07
#2069
Tegnap hányan nem kaptak 11-en? Valaki emlékszik?
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 15:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#2068
puffereket berakták ugyebár,
almafa111 2017. 08. 22. 14:29
#2067
Végül mégsem lesz öntés. :)
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 13:53
Törölt hozzászólás
#2066
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 13:34
Törölt hozzászólás
#2065
almafa111 2017. 08. 22. 13:34
Előzmény: #2063  feel
#2064
Ok! :)
feel
feel 2017. 08. 22. 13:26
Előzmény: #2061  almafa111
#2063
Legyen a 3dik:-)
Törölt felhasználó 2017. 08. 22. 13:19
Törölt hozzászólás
#2062
almafa111 2017. 08. 22. 13:08
Előzmény: #2057  feel
#2061
Most hanyadik napnál járunk? :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek