Rossz az összehasonlítási alapod. Ne 15 évvel ezelötti állapotokhoz hasonlítsd a mait, hanem pl a régiós orságokhoz való gazdasági és egyéb fejlődésünket hasonlítsd már össze. Minden szomszédos ország beelőzött már. Lehet, sőt biztos, hogy Gyurcsány, vagy bárki más vezető ebből a konjunktúrás időszakból sokkal többet, tudott volna produkálni az ország és nem a saját és pereputtyának érdekében. Persze a fene se sírja vissza Gyurcsányt, ahogy Orbánt se. Ha neked jó ez a gazdasági, morális irány, amit ez a rendszer képvisel, akkor tapsikolj továbbra is, oszt majd a gyerekeid, unokáid fogják számonkérni tőled.
A sereghajtó is közelít... halad a sereggel. A sor végén ráadásul jóval kisebb az esélye a hirtelen halálra, mint az élen. Vigyázó szemetek pl. csehországra vessétek! Vagy éppen szlovákiára. Fordulnak a trendek, jönnek a helycserék ismét.
Sajnállak téged, és baráti körödet, hogy fingotok sincs a valóságról. A 2013-2019 közötti fellendüléshez Orbánnak semmi köze nem volt, úsztunk a nemzetközi árral. Ezt viszont kizárólag arra használta Orbán, hogy kisajátítsa a hatalmat, és szétlopja a közvagyont, leépítse a jogállamot és a közszolgáltatásokat. Aztán most nézd meg, hova jutottunk. A MÁV, az oktatás, az egészségügy az összeonlás szélén, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelkedett, jobban szakad a reálbér, mint 2008-ban, a '90-es évekbeli infláció van, Európa legrosszabbja, a kamatok magasabban ,mint Gyurcsány alatt bármikor, a költségvetés helyzete pedig szintén olyan rossz, mint 2006-ban. Már SEMMI nem szól Orbán mellett. Már gazdasági értelemben is Gyurcsány alá süllyedt, morálisan, lopásban, minden másban már rég alatta van. Arról nem is beszélve, hogy nem az a kérdés, hogy Orbán vagy Gyurcsány - csak a síkhülyéknek. Van itt egy sor egyéb párt is, akik nem kurvultak el, modern a gondolkodásuk, ó a programjuk. Csak sajnos túl sok a sötét, igénytelen, tudatlan ember ebben az országban. Csak legalább ne erősítenék egymás a hülyeségben...
Lehet itt szidni egyiket is másikat is, de nekem nagy a baráti kör és mindannyian egyetértünk abban, hogy hol álltunk anyagilag 2005-2010 környékén és most! Vannak szar húzások döntések de inkább 10x Orbán mint 1x Gyurcsány vagy a bandája! Köszönjük lehet nem korrekt minden de nekünk jo így!
EUR 370 körül számolgattam, hogy mi lenne ha vennék EUR-t a PMÁP helyett. Ha csak mind az idei, mind a jövő évre 16%-ot számolok az egyszerűség kedvéért PMÁP hozamként, akkor hogy ugyanannyi legyen visszaváltva HUF-ra a pénzem, ahhoz 2 év múlva közel 500-nak kéne lennie az EUR-nak. Az meg nem lesz 500, pedig már 2018-ban is olvastam hőbörgőktől fészen 500-as EUR-t arra az évre, oszt' mégse lett.
Az tény, hogy a Fidesz nem keresztényi szeretettel viszonyul az ellenzékhez, és nem áll tőlük távol a konfliktuskeltés sem, de mióta Orbán ismét hatalmon van, az ellenzéki oldalról is a folyamatos fröcsögés megy, legyen az politikus, publicista vagy csak mezei kommentelő egy blogon vagy a fészen. Olyan irracionális gyűlölet árad a ballib ellenzék irányából mindenre és mindenkire, hogy azzal a saját politikai sírjukat ássák meg. Okés, o1g, ez igaz, de olyat még nem b@$z0tt a világ, hogy az egyik politikai oldal úgy akar hatalomra kerülni, hogy a választók megnyerése helyett az ellenfél szavazóit birkázza le, a lakosság 80%-át képviselő vidékieket lépten-nyomon valamiféle net nélkül élő, analfabéta közmunkásnak mondják el, akik 2 kg krumpliért szavaznak, plusz a határon túliak, akik közel 1 millióan szintén szavazhatnak, na ők is kapnak mindent a nyakukba. Erre jön rá az, hogy aki állampapírt merészel vásárolni, az tök hülye, és majd ti jól megaszongyátok a tutit, hogy miért nem szabad venni.Mint valami szekta, olyanok vagytok: aki nem a ti hiteteket vallja, az el fog kárhozni, és aki nem tér meg, azt megátkozzátok. Oszt' nem értitek miért van ez a topic, ahol nem a ti témátok ural mindent.
Nagyon hálásak vagyunk. Tudtam feljovunk a topikba, megint az orban, fidesz, huf ellenesseg, allampapir ellenesseg lesz. Itt mar nekunk sajat magunknak nincs beszelgetes, infi. Szet lett csapva.
Lehet, hogy valaki szerinted bálványozza az állampapírokat, de állampapírosként azt látom, hogy a tőkém marad, a hozam pedig magas. Van OTP részvényem is, elhanyagolható a PMÁPhoz képest, 12500 körül vásároltam be tavaly valamikor márciusban, azóta se érte el azt a szintet... Van időm, nem pánikolok, fel fog az menni bőven, de fene tudja mikor. Az állampapírnál ellenben tudok tervezni. Az általad említett másik nézőpontot hozókra mégis mit mondjon az ember? Mondjuk monomániás megfelel? Az áll talán legközelebb hozzá, lévén mást se lehet olvasni a másik oldalról, hogy úgyse kapjuk vissza a pénzünket vagy legjobb esetben is horribilis %-ért lehet visszaváltani majd a prémium papírt idő előtt.
Régen index fórumoztam elég sokat, bár az állampapír kapcsán inkább csak olvastam, mint írtam, és cca 10 évvel ezelőtt az ment, hogy úgyis bedől az állam, és az akkori állampapírosok futhatnak a pénzük után, mert ugye a Zorbán. Mint ha a mai szövegeket olvasnám, érdemes visszakeresni. Akkortájt vásárolt be magas hozam mellett a Rothschild vagyont is kezelő Templeton magyar állampapírból, mindezt annak ellenére, hogy a magyar fórumozók szerint nem szabadott volna venni. Végül is mit tud Mobius meg a Temlpeton és a Rothshildok a befektetésekről, ugyebár? :) . Aztán 2019-ben kijött a szuperállampapír, és akkor a fészen ment a úgyseadjavisszaazorbán meg a halennepénzemsevennék duma orbánfóbiás marháktól. Más prolik pedig inkább úgy közelítették meg, hogy az akkori szinten magas hozamot földi halandó nem érheti el, csak Mészeáros Lőrinc és a csókos fideszesek vehetnek belőle. Bexarok. Direkt elmentettem az akkori állampapíros cikkek fész posztjait, mosolyogva olvasom így 4 év elteltével a kokmmenteket. Most újabb felvonását olvashatjuk ennek a drámának. Ugyanazokkal az érvekkel, ugyanazzal az irracionális gyűlölettel írnak. Pedig megtanulhatnák, hogy befektetni nem érzelmi alapon vagy pártpreferencia alapján kell.
Én olvasom az Állampapír topikot is, ott bőven elegendő információt kapok a "másik nézőpont" kapcsán. Pláne most, hogy elszaladt 370-ről 385-ig az EURHUF, úgy verik a tamtam dobot, mintha már 450-en lennénk.
Magyar Állampapír tulajok