Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
@Gaguse segítenél értelmezni a 2 lentebbi cikket ? Én olvasom rosszul a grafikont, vagy lentebb a kolega ? Milyen családi dotálással számoljak amit kifelejtettem (mondom ezt gyermektelenként, akit épp üldöz a kormány...)
Nem baj: https://www.mnaport.com/en-CZ/media/property-index-overview-of-european-residential-markets '...In contrast, the most affordable owner-occupied housing across Europe in 2022 was recorded in Belgium and Norway, where residents need the equivalent of less than five gross annual salaries to buy a standard new home. They are followed by Denmark and Slovenia...'
EÜ:. Szerintem jön a magán egészségügyi rendszer... annyira elhanyagolták, hogy az állami lassan teljesen kiüresedik, igazából nem tudom, hogy mitől működik még. Nekünk még belsős infó se kell, mert belülről látjuk ahogy omlik...
Kaliforniára nincs rálátásom így maradtam EU-n belül azan belül is inkább az osztrák német tengelyen. Korábban volt HSZ, hogy sokszor drágán is csak gyenge minőségű ingatlant kapni. Egy kedves barátom most vesz egy ingatlant a nyugati határszélen, 125M ért, úgy hogy még fog rákölteni 30-40 et, hogy az ingatlan egyik szintjét mai kényelemre hozza. 250m2 es ingatlan, jó helyen telekkel. Ez magyarországon nem egy racionális ár sajnos. Ha ezt a mennyiséget átváltjuk EUR- ra azért a környező országokban is kapni ezt-azt. (lehet hogy nem hodály méretű házat telekkel, vagy hasonló részben felújítandót, de szerintem ma egy fiatal saját önerőből , öröklés nélkül még a dotációkkal is (tételezzük fel, hogy pénzügyileg racionális ) nehezzen vagy egyáltalán nem tud ingatlanhoz jutni. És akkor nem is egy családi házról beszélünk ahol fel lehetne nevelni a 3 gyereket. Megmondom őszintén nekem ez nagyon csípi a szemem a magyar ingaltanpiacban.

Szerintem a fő oka a robbanásnak, hogy itthon divat az ingatlan birtoklás. Erre alapoztak, alapoznak a támogatások és a piac is. Tehát sokak célja az első, második, harmadik ingatlan. Ebből adódóan, amint kedvezőek lesznek a banki feltételek, előugranak a lesben állók és elkezdenek hitelből vásárolni.
Egy nagyon jó felvetésnek tartom ezt a bejegyzést. Figyelem itt az utóbbi időben kevésbé vált érdekessé az ingatlan, amit meg is értek, az utóbbi évben elég unalmasan alakul a görbéje.Ezzel szemben élénk gazdasági, közgazdász, szociológiai eszmecserék zajlanak, aminek úgy látom a kicsengése hogy nagyon rossz, eladósodott, szétrohadt hekzetben van az ország. Az ingatlanok áraiban , viszont nagyon sokan további emelkedést várnak, csökkenést kevesebben. Ahogy én látom pedig, főként a városi ingatlanok értéke szorosan kell kapcsolódjon az ország gazdasági, és egyéb jóléti mutatóihoz. Annyit hogy a 3-4-5 szörös arányt kicsit túlzónak érzem, én 2-3 szorost gyakrabban látok.(már itt a szomszédokban. Kaliforniában nyilván 5.)
"Értem, hogy miért "robbantak fel" magyarországon, és látom azt is hogy most éppen csökkennek kint. Valahogy a kettő között mégse jön ki a matek. Ha itt minden annyira olcsó, alacsonyak a keresetek akkor az ingatlannak se lett volna szabad ennyir utolérnie a nyugatot. " Azért robbantak fel mert rengeteg gazdag magyar van. DE korlátoltak és nem gondolkodnak külföldi ingatlanban, a tőzsdétől félnek, PMÁP 10 éve nem volt, így vesznek egy tuti házat lakni, ezer kislakást kiadni Pesten meg egy tuti balatoni nyaralót és egy kikötőhelyet Füreden és jónapot. Ennyi itthon a gazdagság. Nekik nem kell lakás Nyugaton a jó melók környékén mert minek? A pénz itthon marad és forog köztük és ez egy öngerjesztő folyamat, A panel is azért dobott egy 3-4es szorzót mert a felét befektetők vették meg.
hát nem tudom, ez itt egy 2023.06 os cikk, ezek szerint ugye kb ugyan ott van a német és a magyar (mivel itthon volt egy 25% os infla) de ugye a lakásár/jövedelem mutató szerint messze nem BP a legdrágább ;), Prága, Pozsony, varsó de még Zágráb is drágább a jövedelm - lakásár mutató szerint....
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link