Parragh László szerint óriási hiba, hogy a polgármesterek nem zárnak be gimnáziumokat Magyarországon. A szakiskolákba (régi nevükön szakmunkásképzõkbe) kellenek a diákok, hogy kielégítsék a gyárak munkaerõigényét, csökkentve
Mert a ki tudja ki által (Soros?) fenntartott és finanszírozott Kutatási Pályázat Ellátó bárkinek a kedvéért megpályáztat bármilyen kutatást, - egy követelmény van csak, hogy az felesleges és értelmetlen legyen. Azt pedig, hogy bármilyen diplomával magasabb kereset érhető el mint szakmunkás bizonyítvánnyal, -nos azt nyilván csak a kamuegyetemek állítják.
Én nem tudom, hogy neked milyen "össze-vissza" szakon szerzett diplomád van, (és hogy abból minek kettő) de az általad idehányt általánosságokkal nem lehet semmit kezdeni! Végzés után kb. 40 aktív év vár a hallgatókra! Bizonyos értelemben valóban nincs más esély, mint belőni az erdőbe, aztán megnézni, mit találtunk el.
"kb. csak "képezgetnek" a vakvilágba...
totális káosz..."
Nincs itt semmi káosz. Gyorsan kerítenek egy kutatási pályázatot, majd kimutatják, hogy bármilyen diploma jobb, mint ha nem lenne diplomájuk és ők bizony marha jó befektetés voltak az adófizetőknek! :-)
Bal lábbal keltél, hogy ma csak ilyen ósdi meglátásaid vannak?
Mintha semmilyen képzési díjat nem fizetnének a külföldön munkát vállalók azért, hogy már nem Magyarországon hasznosítják az itt megszerzett tudásukat! Ráadásul egy szétvert oktatási rendszerben megszerzett tudásukat!
az egész rendszer radikálisan újra kell gondolni a XXI. század technológiai feltételei és __piaci__ igényei mentén...
soha nem volt még annyira OLCSÓ és KÖNNYŰ a tudáshoz való hozzáférés mint ma...
pl. internet, e-book, online audio, videó anyagok, stb...
ideje leszámolni a korábbi merev, "poroszos" szisztémákkal
és persze a piaci igényekre a PIACI szereplők tudnak valóban hatékonyan reagálni, a valódi áttörést csak tőlük lehet várni
két egyetemi diplomám van, ennek alapján állítom, hogy ez a rendszer ebben a formában már nem fogja sokáig húzni...
kb. csak "képezgetnek" a vakvilágba...
totális káosz...
megjegyzem még az un. "elit" egyetemeken is ez a helyzet..
pl. köztudott, hogy a pályaelhagyók aránya talán a természettudományos képzések esetében a legjelentősebb...
Azt látom, (panaszkodott nekem egy diplomás!) hogy ma diplomások végzik azt a munkát, amit valamikor technikusok, szakmunkások végeztek!
Szerintem jó, hogy a diplomások magasabb szinten végezhetik ugyanazt, amit korábban a szakmunkások az alulképzettségükkel! is el tudtak végezni!
kádár nem volt ennyire nagyvonalú, mert rájött, hogy ha mindenki elmegy, akinek nem tetszik a rendszere, akkor egy csomó képzetlen zsellérrel sokra nem jut. az egyetemisták röghöz kötése jó ötlet volt, de manapság már nem lég, mert még a legdrágább képzések díját is lazán kifizeti pár év külföldi munkával.
szóval az orbánrendszer eredménye gyors lecsúszás a mai szovjetunió életszínvonalára.
Ma már egyre kevesebb olyan szakma van, ahol elegendő a szakmunkás képzés.
Például egy víz-gáz-fűtésszerlőnek bőven kevés a szakmunkás képző oktatás, ha egy családi ház hőszivattyús rendszerét kell kiviteleznie, de még egy ács esetében is minimum szükséges a szögfüggvények ismerete.
A másik, hogy az érvelésed másik oldala is fals. Szakmunkást is abból kellene képezni, akit érdekel az adott szakma, nem abból, akit semmi nem érdekel vagy abból, aki rossz tanuló volt.
Az, hogy 8-adikas koráig mennyire foglalkoztatta, hogy akar-e majd diplomát, 99%-ban a szülői háttéren múlik, azon az elven, hogy ilyenkor a többinek mind elzárjuk az utat, rengeteg diplomás szakembert veszítünk, azokat, akiknek az utolsó 4 évben vagy akár utának elti fel az érdeklődését valamely diplomát igénylő szakterület.
Diplomást azokból kell képezni aki arra készültek a 8+4 év alatt.
Szakmunkást pedig azokból akiket a 8 év alatt nemigazán foglalkoztatta,hogy milyen diplomát szeretne megszerezni.......
Szerintem a fő probléma az,hogy nincsen megfelelő háttere a szakmunkásképzésnek.
Ehhez képest a diplomások ma is jobban keresnek, mint a szakmunkások. Tudom, ilyenkor jön az, hogy alig lehet találni vízszerelőt, gázsszerelőt, villanyszerelőt, ja csak ilyenkor azt felejtik el, hogy a házhoz jövő kisvállalkozó az csepp tengerben csak a szakmunkás munkaerőpiachoz képest is.
Törölt felhasználó2017. 06. 13. 09:04
#62
2018 tol jön ,csak a fideszesek országa .ha a többinek nem teccik el lehet menni
Régen volt egy sávos rendszer ami alapján az általános után a diákok tovább tanultak. Valakik valamiért ezt felszámolták és már nem számít a 8 év eredménye egy iskolaválasztásnál. Beiratkozás van.
Nagy a valószínűsége ,hogy ez azért lett így átalakítva mert megszűntek az állami cégek és ezzel a tanműhely hálózatok is. Nem tudták biztosítani a szakmunkásképzés szakmai hátterét ezért inkább gimnáziumokba terelték a diákokat.
Itt a következő súlyos következménye az elhibázott rablóprivatizációknak! Nincsen szakmunkás utánpótlás!
A turánbánya nagyon jó cikk, nekem sajnos volt módom részletesen végigolvasni (miközben csorgott az izzaadság a hátamon a megszüntetett buszsáv helyett a dugóban araszoló buszon). A szerző igen okos, azért nem ad tanácsokat, mert bámi konkrétumot szét lehet cincálni.
De azt megmondta, hogy mi az, ami biztosan rossz irány -- és ebben azért elég erős konszenzus van (csak a Rogán-Habony csoport érdekeit sérti)
Épp' annyira rossz megközelítés, mint amennyire azoké a munkaadóké, amelyek x diplomát, y végzettséget igazoló dokumentumokat várnak el.
Ha nem lenne tömeges az xy papírok iránti elvárás, akkor az igény sem lenne tömeges ilyen papírok megszerzése és az azokat kiállító intézmények eltartása iránt.
Jó, te nyilván folyamatosan jársz három-négy egyetemre, így aztán teljesen képben vagy, én sajnos nem. A külföldre menés mindenre megoldás, nosza, mindenki menjen külföldre. (Arra nincs valami mód, hogy Kispestet külföldnek minősítsük? Őszintén szólva, én nem szívesen költöznék vén fejjel..)
Eleve rossz megközelítés, hogy a diplomával elhelyezkedni. A diploma jó esetben nem úgy működik, mint a szakképesítés, nyilván leszámítva a hatóságilag előírt diplomákat.
elsősorban nem az "oktatás" javít az esélyeken hanem az, hogy az érintettek __ambiciózusak__ ...
aki már részt vett az un. "formális felsőoktatásban" az nagyon jól tudja, hogy jóformán semmi köze sincsen ennek a való élethez és persze a valós munkaerő piaci igényekhez sem...
nem kell a "jövőbe látni", hisz soha nem volt még annyira OLCSÓ a világtörténelemben a tudáshoz való hozzájutás ára mint ma (internet, e-book, online videó, audio anyagok)
aki valóban tanulni akar az lazán tud...
az un. formális felsőoktatás mára már kb. egy irreleváns formai kör kezd lenni...
a mai egyetemi képzés már kb. a vicc kategóriába kezd átmenni, ha újra fiatal lennék inkább külföldre mennék dolgozni, nyelvet tanulni, esetleg ott végezném el az egyetemet - legalább világot látnék és valóban perfekt lennék egy nyelvből
a modern diplomagyárak azonban teljes mértékben leszerepeltek...
még az un. "elit" intézmények is...
közük nincsen ezeknek a valódi piaci folyamatokhoz és munkaerőpiaci igényekhez
Ja persze. Ezzel együtt ez csal magyarázkodás, azaz duma.
Hisz' te is olyasmibe fekteted a pénzed, ami lehet, hogy egyszer majd talán megtérül és nem abba, ami rövid időn belül biztos hozamot hoz.
De te sem voltál a munkaügyi központban, meg én sem, tehát az csak feltételezés, hogy ott találnánk valamit. Amúgy meg a 21. században élünk: Ha egy diplomának semmi más értéke nincs, csak annyi, hogy jó alapot képez más skillek megszerzéséhez, akkor is nagyon értékes! -Ma már esélytelen, hogy valaki leélje az életét egy, 25 éves koráig megszerzett képesítéssel.
De írtam: go to munkaügyi központ.
Vagyis az, amivel tömegesen nem lehet elhelyezkedni, az nagyrészt kidobott pénz az adófizetőknek.
Dupla kárt okoz: egyrészt nem hozza vissza a befektetett tőkét sem (az ugye tudod milyen befektetés), másrészt elszívja az oktatásra szánt tőke egy részék más jobban hasznosuló képzések elől, amelyek hozamot termelve térülnének meg a befektetőknek - az adófizetőknek/társadalomnak.
Na, most hogy bevettem az elmaradt pirulát, feltűnt, hogy ez a parlagi gyerek valami kereskedelmi és iparkamarának az elnöke és eléggé el nem ítélhető módon abból a szemszögből nézi a dolgokat, hogy a meghatározó nagy kamarai tagoknak mire lenne most és a közeljövőben szükségük.
Innen nézve még az sem kizárt, hogy jóllehet szerintem az ország érdekét tekintve hülyeséget beszél, de lehet, hogy a nagy kamarai tagoknak valóban az tetszene, amit mondott.
Merthát nekik ugyebár nem érdekük, hogy munkaerő hiány legyen azokban a szakmákban, amiben ők munkaerőt igényelnének, mert akkor drágábban kapnak csak embert. Ezért forszíroznák a munkaerő-kínálat növelését, hogy ne nőjenek túlzottan a bérköltségeik.
Az hogy Magyarországnak meg mi a jó közép- és hosszútávon, az meg nem szerepel ezen cégek helyi vezetőinek éves bónusz feltételei között ugye...
Aha, szóval kimutatták egy kutatással, hogy egy közhely közhely.
Viszont az is közhely, hogy sokaknak csak egy minél könnyebben megszerezhető diploma kell ha nem is használható semmire. Milyen kár, hogy ezt az adófizetőkkel kifizettethette ha soha vissza nem is térül nekik.
A célirányos képzés azért nagyságrenddel gazdaságosabb tudna lenni mint a diplomának látszó tömeges papírgyártás.
Kivételesen most jókat írsz. Az ált. iskolában már el kellene kezdeni a jobb matek-oktatást, ami nem "eltántorítja" a gyerekeket a matektól, hanem "bevonja". A matematika valójában nagyon is érdekes "olvasmány", csak megfelelően kell tanítani - ráadásul alapja bizonyos mértékig az összes reál tárgynak, term.tudományoknak, stb. Sőt, még a humán tudományoknak is: a szociológia, pszichológia, stb. "tele van" pl. statisztikával, "valszámmal", stb.
Ha így van, sajnálom, de akkor is ez a véleményem.
A technológia robbanása korában nagyon nagy szükség van annak kihívásait jól látni és értékelni képes humán értelmiségiekre - de nem ennyire és nem ilyen egysíkúra!
Naprakész reálértelmiség és szakembergárda nélkül viszont kimaradunk belőle és ezzel le is maradunk egyben.
Szóval less bölcsész, jogász, közgazdász, kommunikátor - more mérnök, biológus, kémikus, fizikus és technikus!
Egyetértek amúgy azzal, amiket írtál: impact, stb. A pf.-s cikkben amúgy nincs is benne ez, amit idéztem: "Nem tudom tehát megmondani azt, hogy mit kellene tenni, de meg tudom mondani, mit nem lenne szabad engedni túlzottan érvényesülni hagyni a társadalom értékszerkezetében."
Kérdezd meg a munkaügyi központokban milyen diplomákkal állnak sorba sokan - na azokat kéne visszafogni.
A gimnáziumok egy részét persze nem kellene bezárni, hanem erősíteni benne a reál képzést a humán rovására.
Az alkalmazott reáltudományi képzést kellene erősíteni és onnan technikum jellegű felsőoktatásba továbbvinni azokat, akik jók benne, de nem elég jók az egyetemi szinthez. Ezzel az egyetemek válogatási lehetősége is nőne és akik kiesnek a rostájukon, azok sem vesznének kárba egy később is fejleszthető tudással és egy felsőfokú "technikusi" szakképzés lehetőségével.
Pont a kommunikáció szakos túltengés miatt erre is született régebben kutatás, ami azt mutatta, hogy meglepő módon az ilyen szakokat végzők elhelyezkedési esélyei és egyéb munkapiaci státuszuk lényegesen jobbak lettek, mint a társaiké. Szóval igen, lehet ezt jobban is csinálni, de az oktatás még ebben a formájában is sokat javít az esélyeken.
Annyi értelme/ célja van, hogy tartsa az ellensúlyt a propagandával szemben. Madárnak van valamekkora impactje. Jobb, ha ő mondj,a mintha a például a Szanyi Tibor mondaná...
A triviális dolgokon kívül mond is valamit a cikk? (tl;dr) Átfutottam, és az őszinteségen meg a trivialitáson túl mintha nem sok értéket hordozna. (Persze ma már ez is valami...) Ami tetszett benne: "Nem tudom tehát megmondani azt, hogy mit kellene tenni, de meg tudom mondani, mit nem lenne szabad engedni túlzottan érvényesülni hagyni a társadalom értékszerkezetében." - az őszintesége :)
Szerintem meg pont azok nem látják a fától az erdőt, akik folyton a szokásos büfé szak közhelyet veszik elő. Nevezz meg 5 olyan szakot, aminek nincs létjogosultsága.
A másik, ha igaz is lenne, akkor is a gimnáziumok szétverésével a potenciálisan műszaki vagy informatikai szakterületre készülők egy részének útját is sikerül elvágni.
A mai napig nem értem, hogy mi a baj a szakközépiskolával. Semmi probléma nem volt sem a szakmunkásképzővel, sem vele, sem pedig a gimikkel. Érthetetlen.
nézd bubu, ha egy átlagos gyári szakmunkás nettó 500e keresne, miközben egy irodista csak 150e-t tömeg verekedés volna a szakmunkás képzőkért
egyébként maszek festő, gáz szerelő szépen keres, mert hiány van - sajnos kóklerből meg többlet ))
az gond az, hogy jövő nem a gyári csavarozó, kalapáló csomagoló munkásoké
szolgáltatásra igen, az jó
A kúrmány ezt is megoldja, ne aggódj :) Indít majd IT-s gyorstalpaló tanfolyamokat (közmunkások előnyben), akik majd 100-150 nettóért bétatesztelnek meg ilyenek, az ügyesebbek meg akár fejleszthetnek is 150-200 közötti bérért. Persze a tanfolyamokat valamelyik mészáros-cég szervezi, addigra valami törvény is lesz róla, vagy csak szimplán megnyeri az EU-s képzési támogatásokat, és 500 millió Ft / főből kiképez "IT szakembereket" :)
"A "felesleges" egyetemi képzésekről, a "piac által nem igényelt"
végzettségekről szóló toposzok nagyrészt hamisak, és mint ilyenek, nem
szolgálhatnak hivatkozási alapul az érettségit adó középfokú oktatás
visszaszorításához."
Ebben a "toposzban" azért van valami, csak a sok kommunikáción meg bölcsészként végzett nem látja magától az erdőt...
csak időközben a multiknak -úgy tűnik - már túl drága lett a 'magasan kvalifikált' szalagmunkás
link így inkább
az 'alacsony képzettségű' "400 új, ipariinternet-megoldásokkal foglalkozó IT-szakértő felvételét tervezi"-k
Parragh László szerint óriási hiba, hogy a polgármesterek nem zárnak
be gimnáziumokat Magyarországon. A szakiskolákba (régi nevükön
szakmunkásképzőkbe) kellenek a diákok, hogy kielégítsék a gyárak
munkaerőigényét, csökkentve ezzel a krónikus munkaerőhiányt. A Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke olyan szakmai érvekkel támasztotta alá
az ötletét, miszerint egy gyenge gimnázium "kiszúrás" a gyerekkel, mert
nem tud továbbtanulni, "kiszúrás" a családdal, mert olyat tanul a
gyerek, aminek nincs piaci kereslete és "kiszúrás" a gazdasággal, mert
nincs elegendő munkaerő.
Lépjünk most túl azon, hogya
polgármesterek (igazából az önkormányzatok) nemigen zárhatnak be
gimnáziumokat, mivel már nem ők az intézményfenntartók, és hessegessük
el azt a balsejtelmet is, hogy a kormányhoz közel álló tisztviselők
"véletlenszerűen" megfogalmazódott ötletei mögött valójában gyakran már
kész gazdaságpolitikai tervek lapulnak.
Nézzük inkább, hogy van-e
értelme az ötletnek. A választ gyorsan megelőlegezhetjük: van értelme,
ha azt akarjuk, hogy a magyar oktatási rendszer
igazodjon a jelenlegi gazdaságszerkezethez,
igazodjon az alacsony hozzáadott értékű munka kielégítéséhez,
igazodjon az alapképzés gyenge színvonalához.
Ha
viszont abban gondolkozunk, hogy miként növeljük az innovációs
kapacitásokat, hogyan váljunk közepes jövedelmű országból fejletté,
hogyan érjük utol Ausztriát, vagy egyáltalán csak hogy hogyan
biztosítsunk a gyerekeinknek jobb életkilátásokat, akkor aligha van
nagyobb ostobaság ennél az ötletnél. Tapsolhatnak a rövid távra
koncentráló helyi összeszerelő gyárak, ha érettségizettek helyett az
iskolapadból kilökött iparos inasokat kapnak. De attól még az országnak
nem lesz jobb, ha a gyenge alapképzést kapó gyerekek a gyenge
gimnáziumokból a még gyengébb szakiskolákba mennek.
Az
ember naivan azt gondolná, hogy a tudásintenzív társadalmak korában nem
kell magyarázni, hogy miért visszalépés, ha a gyerekeinknek gyengébb
képzést adunk.
De úgy látszik, kell, és ehhez
gyorsan segítségül hívom a magyar munkaerőpiac legjobb akadémiai szintű
kutatóit. Horn Dániel, Kertesi Gábor, Kézdi Gábor, Köllő János és Varga
Júlia ugyanis kutatták ezt a kérdést, és egy tanulmány keretében meg is
osztották azokat a tényeket, amelyeket erről a kérdésről tudni érdemes.
Nem árulnak zsákbamacskát, az írás címe "Az érettségi védelmében".
A kiszúrás
A
munkaerőpiacon az érettségivel rendelkezők sikeresebbek,
foglalkoztatásuk magasabb, többet keresnek és kisebb arányban
kényszerülnek segéd- és betanított munka végzésére. Ezek a különbségek
kimutathatók a hasonló foglalkozást űzők körén belül is.
A szakközépiskola és a gimnázium nagyobb mértékben fejleszti a
munkában és a hétköznapi életben nélkülözhetetlen alapkészségeket, mint a
szakiskola. Ez hasonló családi környezetből érkező és azonos általános
iskolai eredményekkel rendelkező tanulókat összehasonlítva is igaz
marad.
Az alkalmazkodóképességet megalapozó kompetenciáknak
köszönhetően az érettségi lassabban veszít a piaci értékéből, mint a
szakmunkás oklevél. A jobb általános készségek segítik a munkavállalást
abban a környezetben, ahol a kereslet az írás-, olvasásigényes
munkahelyek felé tolódik el. Pocsék ötlet, pocsék megvalósítás
A gimnáziumok leépítésének ötlete a célként megjelölt duális képzés természetének félreértéséről tanúskodik.
A mintaként emlegetett szakképzési rendszerekben a tanulók
lényegesen több közismereti képzést kapnak, a végzettek pedig sokkal
kevésbé kötődnek a fizikai szakmunka világához, mint nálunk. Nincs benne rendszer
Az
ötlet szűkíti a felsőoktatás merítési bázisát, növeli az egyébként is
meglevő felsőoktatási lemaradásunkat, és a korai szelekcióval elkövetett
első- és másodfajú hibák miatt rontják a főiskolai és egyetemi képzésre
jogosultak átlagos minőségét.
A "felesleges" egyetemi képzésekről, a "piac által nem
igényelt" végzettségekről szóló toposzok nagyrészt hamisak, és mint
ilyenek, nem szolgálhatnak hivatkozási alapul az érettségit adó
középfokú oktatás visszaszorításához.
Az érettségit adó középiskolai képzés leépítése fékezi a társadalmi mobilitást és növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Az érettségi "leépítése" szembemegy a magyarhoz hasonló fejlett
piacgazdaságokban megfigyelhető folyamatokkal és az azokat segítő
politikával.
Aki mélyebb összefüggésekre, adatokra is
kíváncsi, az a tanulmányt tanulmányozva maga is eldöntheti, hogy melyik
álláspont tűnik inkompetensnek, szakszerűtlennek: az akadémikusok
álláspontja, vagy az az ötlet, hogy gimnáziumokból szakiskolákba
tereljük a gyerekeinket.
volt jó cikk ma reggel az indexen. hosszú, de szieszta közben el lehet olvasni
link
elég jól kontextusba helyezi a külön-külön csupán bosszantó vagy maximum felháborító lépéseket.
ERRE VAN IGÉNYE A NÉPNEK
Nem teljesen hülyék ezek, "csak" aljas férgek. A szalagmunkás ideális nekik: adót fizet, nem sokat gondolkodik. A legjobb kombó számukra. Persze az is igaz, hogy sok az idióta a kúrmányban - ez a kontraszelekció eredménye. Amikor nem az ész a fontos, hanem a lojalitás, akkor "feltöltődnek" a "mi kutyánk kölykeivel" a kutyaólak...
és lesz 2018 után rosszabb is ,elszabadulnak majd az indulatok ,mert és akkor teccettek volna forradalmat csinálni.elpattan egy hur és itt a polgárháboru,ez ami itt folyik nemzeti izgatás,büntett ,sok év börtön
faxszopók, nagyon durva ami kezd kialakulni.
Azt hogy szétverték a szakközépiskolai képzést, máig nem értem. Érettségi + szakma 4 év alatt. Mi volt ezzel a baj?? Én is ilyenben végeztem s utána mentem műszaki főiskolára. Nem kicsit előnyben voltunk egy sima gimnazistával szemben.
kellenek a szakmunkások, pl lehetne a gimis felvételi követelményeket növelni
mondjuk ilyen "sok" gyerekre ami születik, tök mindegy
összeszerelő országban, kalapálni kell, és lehet
Parragh László szerint óriási hiba, hogy a polgármesterek nem zárnak be gimnáziumokat Magyarországon. A szakiskolákba (régi nevükön szakmunkásképzőkbe) kellenek a diákok, hogy kielégítsék a gyárak munkaerőigényét, csökkentve ezzel a krónikus munkaerőhiányt.
Ez aztán a nemzeti felemelkedés: zárjuk be a gimnáziumokat!
Ugrás a cikkhez