"A közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan embereket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és már közös listával indulnak, és azt ígérik, az Orbán-rendszert lebontva megadják „a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet”.
. .Figyelembe véve ,hogy az ellenzéki összefogás legerősebb pártja a DK,amelyet Gyurcsány Ferenc alapított,hogy általa,újra hatalomra kerüljön vagy közvetlenül vagy közvetetten,így egyértelmű,hogy a következő választás arról fog szólni,hogy vissza kerül-e újra a hatalomba Gyurcsány Ferenc.Ami a korrupció mentességet illeti az elég nevetségesen hangzik így,hiszen Gyurcsány sem a kétkezi munkájának vagy a szellemi tudásának köszönheti,hogy milliárdos lett ...........
Igen ha a tettes beismerő vallomást tesz azt elfogadja a bíróság is,Gyurcsány beismerte az öszödi beszédben,hogy éjjel nappal hazudtak,miért kellene ebben most kételkedni,vagy azóta már letagadja ?
Dobrev egyáltalán nem tehetségesebb mint Márky Zay,politikai értelemben sem, meg egyébben sem.Dobrev úgy indult egy autó versenyen,hogy kapott egy használt ,karbantartott jól szervizelt sport autót amelyik már több versenyen is részt vett, míg MZP nek venni kellet saját pénzen egy 10 éves opelt amit saját magának kellett rendbe hoznia és felkészítenie a versenyre.
jó,hát Ő boldog hiszen Jobbikkal be van kötve..(Paktum) Jakab meg jobban tenné nem szolt volna bele!! -nem kedveli Jakab P. mikor egyik visszalép a másik javára!!
Magukat leplezték le, ki jobban, ki kevésbé. Azt viszont el kell ismerni, hogy a teljes miniszterelnöki mizériából, szinte csak Dobrev profitált erkölcsileg. Természetesen ezt azzal együtt kell nézni, hogy a legtehetségesebb, a legképzettebb (politikailag (is)) és a legkomolyabb háttérrel rendelkező politikus, ráadásul hölgy. Az ő versenypozíciójában könnyebb volt szimpatikusnak tűnni. Meglátjuk mire lesz elég, remélhetőleg egy szépen csillogó ezüstre.
Nem tudom, de nem láttam olyan vidámnak a zártkörű sajtótájékoztatóján. Aztán az is kiderült, hogy ő költötte a legtöbbet az 1.fordulóra. (MSZP mankóval?)
Hogy bizonyítsa be mikor felhőbe beszél.. KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY MEGHALADJA A MEGENGEDETT BŰNTI JÁR ÉRTE? TUDSZ OLYAT, SZERETNÉM ÍGY FOGNÁNK FEL..Felelősség majd utól ér.. persze..::))
értékelem az őszinteséged hiszen önmagáért beszél: nálad az tök rendben van tehát, hogy Márkizaj egy notórius hazudozó, álszent és közpénzlopó politikus - öcsém, hát ez aztán tényleg nagyon "szép"!! tényleg köszi, de akkor csak azt nem értem, -jük, hogy milyen erkölcsi alapon kritizálja a kormányt(ha elfogadjuk hogy igaza van), - ha ő sem különb 1 mm-rel sem?! tehát ez a "bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű" tipikus esete, ti meg vidáman És még fenyegetőzni is szokott Márkizaj, említettem már hogy akkor 4 éve a helyi városi tv munkatásait lámpavasra húzással fenyegette meg az utcán akkor, amikor azok megvárták egy helyen és szembesíteni próbáltáák az aljas hazugságaival! szóval úgy tűnik taktikát váltottatok (?): eddig az volt a módi, hogy "az aljas korrupt orbánt majd leváljátok a tiszta kezekkel", tehát adni próbáltatok legalább a látszatra - ám az új módi mostmár úgy tűnik hogy az őszinteség lesz, és akkor hamarosan el fogtok majd jutni odáig is, hogy "orbánt takarodj, mert nagyon szeretnénk már lopni" ??!!
Szia Tányér ! Arra gondolsz, hogy azért nem lépett vissza, mert zsarolták? Bár úgy lenne, de szerintem ehhez ő is kellett. Félek, csak egyre jobban villogtatja a foga fehérjét.
Nem értem a kérdőjeled azután,hogy Gyurcsány hazudott ?Elvégre saját maga vallotta be,hogy hazudtak éjjel nappal az Öszödi beszédben.Vagy akkor szerinted nem is hazudtak éjjel nappal,mint ahogyan mondta Gyurcsány ,Őszödön,hanem az volt a hazugság,hogy hazudtak éjjel nappal :))
ELLENZÉKI összefogás HAZUGSÁGAI