Egyébként már többször megfigyeltem, hogy az osztalékvágás napján, nyitás előtt még maradnak bent olyan (valszeg korábbi) vételi ajánlatok, amelyek jóval magasabban helyezkednek el, mint az osztalékvágás mértéke nyitáskor. Azokkal a megbízásokkal ilyenkor mi történik?
ùgy hajtódik végre, hogy a vevök az osztalékvágás után már csak az osztalék nélküli árat hajlandóak fizetni érte, mivel egy nappal korábban még azt is megkapák volna. Tehát, ha a cég értékelése nem változik az osztalékfizetést követö napon, akkor pont az osztalék mértékével kevesebbet hajlandóak fizetni érte a vevgök. Nem törvényszerü egyébként ez az áresés, de általában megtörténik.
akkor egy nagyon alap kérdés: korábban is olvastam, hogy az osztalék automatikusan levonódik a részvény árfolyamból. e mögött mi a mechanizmus? valahogy úgy képzeltem, hogy a cégnek van x mrd nyeresége, ebből y-t kifizet osztaléknak z részvény között. és hangosan gondolkodva ez az oka, hogy a cég tőzsdei értéke y-nal nő? viszont még mindig nem látom, hogy ezt a korrekciót hogy hajtják végre. [nem vagyok nagy befektető, van némi bluechip és most már alteo is, illetve a munkahelyem külföldi osztalékfizető részvénye, de ott nem volt ennyire nyilvánvaló a korrigálás.] köszönöm!
Nehéz erre válaszolni, mert nincs általános "jó tanács". Mindenkinek eltérő a befektetési célja, a hozamelvárása, a befektetési időtávja, pakk mérete, eltérő adózási szempontok is lehetnek, stb. Én nagyjából a következőket javasolnám átgondolni, utána Neked kell meghoznod a döntést. pl.: Miért vetted? Rövid távra, pár hónapra, a gyors osztalékért/nyerőért, szükséged van-e mostanában erre a pénzre, vagy az sem zavar, ha tartod még a pakkot? A cég működését mennyire követed, osztalékot visszaforgatnád-e, vagy inkább elköltenéd? Mekkora nyereség az %-osan (1. pakk már +50%, 2. pakk +20%) vagy összegszerűen, ami már számít neked? Ebben az árfolyamban szerintem nem csak teljesen jogos helyreárazódás és osztalékrally van, hanem szerintem egyéb várakozások (új projektek, növekedés) is részben beépülhettek, illetve speki felhajtóerő is megjelent mostanában. Normál számlán vannak a papírjaid, vagy TBSZ-en? Ha normál számlán, akkor ott kifizetéskor levonják majd az adót (-15%) és csak a nettó összeget írják jóvá, ha TBSZ-en, akkor oda a "bruttó" osztalékösszeget kapod meg, levonás nélkül. Ha valaki normál számlán eladja még a kupon leesése előtt, a nyereség adó részét is még 1 évig tudja forgatni (2025-ben kell csak befizetni), ha osztalékot kap, akkor most levonják az adót. Van, aki azért adja el, mert így is szépen keresett az emelkedésen, és adózásnál az árfolyamnyereség adóját mondjuk szembe tudja állítani a korábbi veszteséggel (osztalékot nem lehet szembeállítani). Általában "osztaléknyit" szokott korrigálni az árfolyam, de ez lehet kevesebb/több is, osztalék mellett itt most sok egyéb tényező is van. Lehet, hogy a kuponvágás után hamar jönnek hírek is, és visszakorrigál, de az is lehet, hogy a realizálások és a gyors/nagy emelkedés miatt egyelőre konszolidáció és kisebb lecsorgás jön egy rövid ideig. (rövidtávú spekiktől és a hírektől is függ) stb. És fontos még, hogy ne támaszkodj túlzottan mások véleményére egy anonim fórumon. :) A döntés, a felelősség, a nyerő és a bukó mindig a tiéd!
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.