Egyre több helyről hallom, hogy a hulladékgazdálkodás divíziótól már rövid-középtávon erős eredményeket várnak. 23 július 1-től átveszi a MOL hulladékgazdálkodást, annak keretében szinte biztosan várható együttműködés velük. (Ha jól tudom október végéig lehetett pályázni) Chikán Attila és több vezető interjújában is érintették az elmúlt időszakban, hogy ettől a szegmenstől sokat várnak. Ezen kívül elég jó szinergiák vannak az Eco-first, Fegroup vonatkozásában, szóval érdekes évnek nézünk elébe..
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.