Pedig azt mondtak itt tobben is h tomes volt a heten mari nenik vettek tobb szaz millaert a het elso feleben, most jott a nyugdij, farhat nelkuli honap lesz nekik marad a szaraz kenyer
Anno egy közepesen sikeres detroiti kosaras voltam, majd Timbuktuban nyitottam egy gyrosost, de azt leégették porig, ezért úgy döntöttem a BÉT-re jövök erodálni megmaradt vagyonomat. Ez életem rövid története.
Azért nem egészen. :) A napi átlagos forgalom csak az egyik feltétele a BUX-ba kerülésnek. A konkrét súlyt viszont az határozza meg, hogy mekkora a közkéz kapitalizációja a többi céghez képest. Vagyis a súly akkor nőhet jelentősen, ha vagy brutál módon nő a közkéz, vagy a részvény árfolyama.
Ha így halad ötödik, hatodik legforgalmasabbat stabilabban fogja hozni az meg gondolom majd ilyen 1-7%-os súlyt fog képviselni a következő automatikus újrasúlyozáskor. Az meg azért már decensebb vételi erőt jelent az alapok, biztosítók, pénztárak részéről; és nem csak magyarokénál (CETOP20-ba kerülés pölö).
A BUX kosárba kerülés az tkp. egy automatizmus alapján történik, ha x időn (fél év, egy év, most nem tudom) keresztül benne van az első 20 legforgalmasabb részvényben, és megvan a megfelelő közkézhányad, akkor bekerülhet az adott papír. Nem néztem most részletes statisztikát, de olyan szépen pörgették az utóbbi egy évben, hogy nem ritkán azt láttuk a 4 nagy után egyből az AKKO jön forgalomban. A súlya mondjuk még nem túl nagy (0,32%), szóval nagyon pedáns index-követő alapnak kell lennie, aki emiatt vásárol. :) de kétségtelen, hogy vonzóbbá teszi a papírt. Egyébként ugyanekkora a súlya az Appeninnek, a CIG-et, Pannergyt és Wabererst meg szépen előzi.
Igen: egy elvi út, hogy nem himi-humi cég akar lenni. Gondolom.De én (sem) ugye nem ezektől vártam eddig sem a csodát. Hogy Prémium, SZIT, FÜGE.....ezek szépek, meg racionális lépések, de nem ez hozza el a bummot, na.....
Sajna erre sem lesz időm kibogarászni, majd ismerősömre hagyatkozom, most amugy sem aktuális nekem az Akko, de asszondom, adjatok hálát, hogy csökkent a saját tőke, ha így van. Az okát tudja miért aki figyelt és érti.....a kissé keserédes FÜGE hétfő után ezek viszont már komoly fundás fejlemények és számvitelileg is logikusan haladnak amit itt hónapok óta rágtunk, ha lesz egy kis nyugalmam átfutom az Akko félévest, de egy Peti84-féle összefoglalót megköszönök az emailemre, ha számíthatok Rád Peti, ha nem így jártam.:))))
Tényleg Gratula Nektek! Hogyhogy hamarabb lett BUX-kosár tag, mint prémium (sorry esélytelen hogy belevessem magam, hogy is van ez, el vagyok havazva), de ez tudjátok mit jelent? A passzív benchmark-követő befektetési alapkezelők alapjai KÖTELEZŐEN automatikusan vásárlók lesznek a jövőben itt ám, hogy a BUX-súlyozást tartsák az adott alapok befektetési politikája alapján (pl. indexkövető alapok). Ez viszont óriási jelentőségű hír!!!! Köszönjétek meg a károgóknak is! Ha valaki tudja a jogi okát röviden hogy lett BUX-kosár tag ez a kedves Akko, megköszönöm ha tömören vázolja....Köszi.
Szerintem nem jonnek zavarba. A korabbi 5% feletti tuladonosnak (Xp banktechnikanak) ebben nagy gyakorlata van es mar kapott is buntit miatta, regebben. (De tetelezzuk fel hogy termeszetesen nem tortent ilyen :)
Egész korrekt, pontosan beszámol róla, hogy az egyes ingatlanok milyen értékűek. A cég jelenleg 4,5 Mrd-nyi ingatlant birtokol.Ez a legjobb mondat a jelentésben: "2020. II. félévben várható további előrelépés a társaság életét tekintve." :)
Veres mester megjelenik és nyílnak a pénztárcák ,jó terep a zsebeseknek ,persze ez is ékkő mint minden munkája ádámosi mentorálása mellett . Bux rodeobika XD
Persze, hisz minden papírban minden emelkedés csak a későbbi tömés miatt van. 🤦🏻♂️ Meg kell venni, ott kell hagyni a fiókban aztán annyi. Ha nem daytradelsz nem tökmindegy?
Te tudod. Szabad félni, de akkor el kell adni :) Én valahogy nem félek. Szerintem oldalazás lesz pár hétig, mint eddig is, Modika majd figyel és teszi a dolgát.
Nem jöttél rá mi, hogy aki rövidre veszi az kb. 10%-os sávban tud kereskedni? (Megjátszhattad volna az elmúlt 3 hét alatt alaphangon legalább 2-szer.) Aki meg hosszúra veszi itt a 180 és 360-as átlagon annak meg tökmindegy, hogy ma éppen ma hol is zár.
Ha oda várod állj be 333-ra ne csak a szád járjon és várjad ott. Mondjuk téged jól megcsinált a tőzsde az tuti (minek tolod, ha nem megy ennyire? Minden hol csak vergődsz, foglalkozz mással, ami termel is valamit a deficiten kívül.)
Ne értsd félre nem vagyok!! Csak elkeserítő amikor jött a hir hogy füge és bejelentés, azt semmi felfelé nem lett, sőt akik szegények akkor belevettek szívnak !! Így a többi papírnál mit várhatunk? Elkeserítő!!
Kár, hogy tényként akarsz közölni dolgokat, amiket piszkosul de nem tudunk előre. Legalább beleírnád a mondandódba, hogy szerinted. Na mindegy, az én tippem erre hétre egyenlőre az, hogy a pénteki zárás 440 környékén lesz. (Úgy is mondhatnám, hogy kicsit messzebbről nézve nem is történt semmi és oszoljanak emberek, nincsen itt semmi látnivaló.)
A példánál maradva, ha full banki hitelből veszi a céget, akkor 300-nyi hitelt kell felvennie, 300-zal fog nőni az eszköz oldal a megvásárolt cég által és 300 a forrás oldal is a hitel miatt. Mérlegfőösszeg meg 400 lesz, (eszköz oldalon 100 meglévő +300 új ), forrás oldalon meg 100 saját tőke + 300 hitel. Vagyis ebben az esetben sem változik a saját tőke nagysága.
Akko Invest