A lényeg: Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a csoport transzformációs folyamatai során maximalizáljuk a részvényesi értéket, és csökkentsük az EBITDA-ra vetített adósságállományt, ezáltal megteremtve az osztalékfizetés és a további nemzetközi terjeszkedés lehetőségét is. Ezzel szeretnénk elérni, hogy a piaci kapitalizáció megközelítse a valós cégértéket, ami konzervatívan is a jelenlegi részvényárfolyam három-négyszeresét jelentené. irány megadva----->>>
Mátrai Erőmű 2.0 Ott Lölö megvette, kilapátolta belőle a 11 milliárd osztalékot és vissza vetette az állammal. Ott aki ebben részt vett, sitten lenne a helye normális, demokratikus jogállamokban. Itt az állami cég menti meg lényegében a céget, hogy ne maradjon a nyakán az infrastruktúra. Az adófizetők köszönik szépen, hogy ezt is fizethetik majd, még ha nem is közvetlenül.
Arra kíváncsi vagyok, hogy azok akik kijelentették, hogy a Digit nagyon drágán vette a 4IG amikor kifizetett érte 232milliárd forintot, mivel veszteséges volt, most mit mondanak??? Télen már nyilatkozták a cégtől, hogy a Digi nyereséges, (pedig jött a + hadiadó is) és szerintem a megvett 70milliárdos bevétel, jövőre már jóval 90milliárd feletti lesz. (én még várok 1 díjemelést majd januártól) Most kapnak az értékesített Digis eszközökért 68milliárdot!!!, persze még lehet 3-4milliárd értékben fejlesztik is, de akkor is 1 éven belül 64milliárd jön tisztán. Ha ezt levonom a Digi árából akkor 168milliárd marad. Tehát mondhatjuk, hogy ennyi volt a vételár. 168milliárd most akkor drága, túlárazott? Ugye... Az is tuti, hogy ezeknek az eszközöknek a működtetése, (karbantartás, energia költség,stb.) is évente több mint 1milliárdot elvitt, de lehet, hogy 2milliárdot. Azt is most megspórolják évente! Egyébként a cég nyilatkozta, hogy június végéig kívánja értékesíteni ezeket az eszközöket. Én azt hittem, hogy költségcsökkentés miatt és pár milliárdot kapnak majd érte. hát kicsit több lett :D Ez részvényenként több mint 200ft-ot jelent. Arra azért kíváncsi leszek, hogy ez a 200ft idén beárazódik-e a papírba, mert 2024-től már komoly nyereség jöhet a cégtől az idei évben pedig ez miatt lehet komoly nyereség. Még lesz bejelentés, mert külföldön is terveznek, ha jól emlékszem. . Azon gondolkodom, hogy lesz ebből 100-200ft-os árfolyam így? és főleg csőd? :D mert többen azt várták :D
Na OPUS 187ft is volt. Valahol itt lesz szerintem benn a fordulat 190ft körül. Valószínű itt már pár kicsi átugrik más papírba. Több mint 80%-ot ment 1 hónapon belül, pedig sokak szerint "csak esni tud, mert NER részvény" :D Talán páran jönnek ide is és a 4IG szekerét is megindítják. 652ft és 1milla
Valószínű a közös cégben levédik magukat. Biztos vannak biztonsági garanciák. Eddig sem közvetlenül hozzájuk tartozott az informatika. Most még gyakorlatilag nagyobb rálátásuk lesz és még az informatikai nyereség több mint felét (61,75%) is elteszik. A közös cégben már összesen 61,75%-os tulajok, tehát többségi tulaj a Rheinmetál, de gondolnak 1et és Jászaitól szép árfolyamon vesznek még 15-20% 4IG részvényt és akkor már a közös cégben 70% felett lesznek. (Egyébként befektetői szempontból nagyon jó lenne, ha Jászai 50% alá kerülne, úgy, hogy 1 nagynak átadná, vagy 1 új nagy eladná a pakkját.) Én igazából idővel majd azon sem lepődnék meg, ha ez a közös cég külön tőzsdei társaság lenne, mert valószínű 3 év múlva többet fog érni, mint most az egész 4IG. Persze ez csak 1 fikció. . Spacecom is hasonló. Izraeliek biztonsági okokra hivatkozva még nem döntötték el, hogy kaphat-e a 4IG 51%-ot. Egyébként Jászai régebben azt nyilatkozta, hogy a 4IGnek akár a kisebbségben maradás (50% alatt) is jó. Saját véleményem az, hogy a modern haditechnikához szükségesek a műholdak és aki lefedi a területeket, gyakorlatilag mindent lát és mindenhova elér. Szerintem a Rheinmetall érdeke is a Spacecom.
Ah hogy tőzsdei szempontok alapján megáll amit írsz, számomra nem kétséges. Én szakmailag nem tudom elképzelni hogy egy hadiipari cég ráadásul német (politikailag ellentétes érdekek) egy magyar többségi tulajdonú cégre bízza a titkait. Erre gondoltam hogy ez nagyon necces sztem. Én ezért vagyok ezzel szkeptikus.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.