Az tavaly volt, már a 300M-es vásárlás utáni időszakra. Zsiday által javasolt változtatás meg annyi volt, hogy ne 500-ig, hanem az általa számolt 600-ig vehessen a cég, de végül ennek keretében nem vettek egy darabot se, mivel december közepére 600 fölé ment az árfolyam. A cégvezetés előzetesen akkor azt mondta, hogy leghamarabb az őszi fűtési szezonban beérkező nagyobb bevételekből vehetnek részvényt, amit decemberre mondtak. Addigra viszont 600 fölött volt az árfolyam. Idén ugyanaz a javaslat került elfogadásra, csak 950 Ft-os felső határral. Ha lesz, akkor a részvényvásárlást valószínűleg előre be fogják jelenteni.
Két éve más volt! Akkor olyan határozatot sikerült elfogadtatni a kgy-en, ami miatt kénytelenek voltak venni. Tavaly és idén viszont csak lehetőségként került megfogalmazásra a SRV-s határozat, nincs semmi kötelezettségük rá.
Én írtam többször, hogy tuti nem lesz idén sem SRV, max ha beesne az árfolyam. De szerintem jó ez így, az árfolyamnak azért ez így is egy biztonsági támasz, és így bent marad még 1 milliárd, ami a tavalyival együtt 2 milliárd megmaradt lóvé. Kizárt, hogy így ne legyen majd oszti áprilisban.
Hihetetlen, hogy a cégnek nem éri meg ilyen áron sem vásárolni a részvényeket. Pedig az itt vásárolt részvényeket később tovább adhatnák 900-1000Ft környékén egy befektetőnek. Vajon mivel magyarázzák meg, ha nem vesznek majd 1db részvényt sem?
PANNERGY