a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
"Tíz magyar, aki meghalt Vlagyimir Putyin terrorista háborújában
A legfiatalabb még húsz sem múlt, a legidősebb negyvenöt évesen ment harcba. Volt, akit a hazaszeret vitt a háborúba, volt, akit a kalandvágy, volt, aki csupán jobb életet akart teremteni családjának a katonafizetésből. És persze olyan is akadt bőven, akinek nem maradt más választása: megkapta a behívót, jelentkezett vele a hadseregnél, és már vitték is rövid kiképzés után harcolni.Egy huszonkét éves magyart mindössze pár hete gyilkoltak meg.Öten szerződéses katonaként kerültek a frontra, öten pedig mozgósítással, hadköteles korú férfiként, miután 2014 elején Ukrajnára támadtak a terroristák. Nem csak az ukrán kormány nevezi terroristáknak az Oroszország által felfegyverzett és a mai napig támogatott szakadárokat.Terroristaként emlegetik az ellenséget a kárpátaljai magyar katonák családjai is.Például annak a Fancsikáról származó fiúnak az édesanyja és testvére, akinek a történetéről tavaly írtunk. A szakadárok olykor valóban pontosan úgy viselkednek, mint a terroristák, és nem csak akkor, amikor civil utasszállítókat lőnek le. A háború mindennapjaiban is. Az elesett fiú családjának elbeszélése szerint például az ukrán katonák holttesteit sokszor nem hogy nem adják ki vagy temetik el tisztességgel, hanem szándékosan elégetik, megsemmisítik őket.A kelet-ukrajnai háború tíz magyar áldozatából kilencet az orosz terroristák öltek meg, egyikükkel saját seregének egy aknája végzett. Mind a tízen Ukrajnáért, az ukrán seregben harcoltak. Mindannyian abban a konfliktusban haltak meg, amit a hétfőn ismét Budapestre érkező orosz elnök rezsimje robbantott ki, és amelyik ezeket a terroristákat azóta is támogatja.*Popovics Roland volt az első és máig a legfiatalabb hősi halott a kárpátaljai magyarok közül. 2014. június 14-én esett el. Az érettségi után rögtön beállt hivatásos katonának, huszadik születésnapja előtt bő egy hónappal ölték meg Luhanszknál a szakadárok.Timoscsuk Mihályt is az ottani harcokban ölték meg, az oroszok sorozatvető rakétafegyverrel támadtak az egységére, és ő már hiába próbált fedezéket keresni társaival az egyik páncélozott csapatszállító alatt.Kovács Béla lett hosszú hónapokkal később hivatalosan a háború harmadik magyar áldozata. 2016. január 26-án halt meg a debalcevei katlanban, ahol az oroszok ostromgyűrűjébe beszorult az a 128-as munkácsi gépesített hegyivadász dandár is, melyben a kárpátaljai magyarok nagy többsége szolgált."
link
Pedig orbiék is képesek a menekülteket a Keletihez vasutaztatni, politikai haszonszerzés céljából.
Törölt felhasználó2017. 08. 28. 11:45
#61503
Százan kerültek kórházba egy furcsa vegyi anyag miatt
-da-
követés
2017.08.28. 11:40
Egy egész strandot evakuálni kellett vasárnap
az angliai Sussexben, miután az ott tartózkodók közül többen hánytak és
arra panaszkodtak, hogy nehezen kapnak levegőt nem sokkal azután, hogy a
levegőben vegyi "pára" jelent meg - írja a BBC. Több embernek a szemét irritálta az anyag.
Egyelőre nem tudják a hatóságok, hogy milyen kémiai anyag okozott ilyen tüneteket, de feltehetőleg a tenger felől érkezhetett.
Ugyanakkor hétfőn kinyitották a strandot.
Mi lesz veled Magyarország?