ezt még nem nevezném rali kezdetének, nyomda nem is szokott ralizni, nem az a papír - ha nem lesz oszti akkor túlértékelt a papír - ha 70 ft lesz akkor megfelelő az árazás - ha 100 ft lesz akkor még van felfelé tér
Nem tudjuk, mi a helyzet. Ha idén kifizetnek 110-et, jövőre meg 50-et, az nem biztos, hogy olyan jó lenne! Ebben az évben azért még erős visszaeséssel kell számolni.
mondandód első felévek megint egyetértek, a halálozási ráta tényleg nem nagyobb, mint egy normál influenza esetében azon a véleményen vagyok, hogy minden állam azt próbálja most elkerülni, hogy egészségügyi rendszere az egyszerre jelentkező kiterjedt megbetegedések miatt összeomoljék - én legalábbis ezt látom problémának ugyanakkor a vírusokkal szemben nem igazán járható út az immunrendszer megerősítése, bár lokális sikerek nyilván elérhetők a covid kezelésére a helyes megoldás az lett volna, ha tavaly ilyenkor az egész világ 1 hónapra leállt volna - ennyit mindenki kibírt volna, bár az is igaz, hogy akkor túl egyszerű lenne minden és elmaradt volna az újabb eredeti tőkefelhalmozás
nekem az egész covid sántít - egy infulenza miatt beoltani az egész világot - a halálozási ráta 0,5 százalék - aki eddig az ismeretségi körömben megkapta az vagy nem érzett semmit vagy két-három nap infulenza jellegű tünetekkel átvészelte és semmi baja nincsen - Mo beoltotta a lakosság 10 százalékát már egyszer és mégsem csökken a halálozások száma - akkor mennyire véd a vakcina? - valamint én arra azért kiváncsi lennék, de ezt szerintem soha nem tudjuk meg, hogy a napi fertőzött számból mennyi az aki már be van oltva szerintem az egész a túlfűtött gazdaság miatt van - a gazdagok még gazdagabbak lesznek - egy csomó pénzt el tudnak szórni melyet majd évek múlva adók formájában nekünk kell megfizetni én megelőzés párti vagyok, tehát inkább az immunrendszer erősítése mint a tünet vakcinával való kezelése kormányunk napi 10 mrdFt-ot szór el a védekezésre, abból mennyi vitamint lehetne venni???
akit egyszer beoltanak annak utána félévente járni kell majd oltatni viszont egy dolog változni fog a mai állapothoz képest, azt már nem ingyen kapja a páciens, hanem keményen fog érte fizetni - ez lesz ám a biznisz az államnak - vajon miért épül a debreceni vakcinagyár? ezért kell mindenkit beoltani első körben - én így közelítem meg a dolgot - itt minden a pénzről szól és nem az emberekről és a védelemről
igen, tökéletesen egyetértek Veled, ez a covid a mutációk miatt sokáig itt lesz velünk és igen, az oltóanyagok előbb-utóbb fejlesztendők lesznek, de a gyártási recept rendelkezésünkre áll, tehát elvben a mutációkat tudjuk (legalábbis egyelőre) követni egyébként úgy gondolom, hogy a fő probléma az egyszerre jelentkező sok beteg, ezt biztosan javítja az oltás, mert valamilyen védettségünk az ellenanyag szervezetbeli megjelenését követően mindaddig biztosan lesz, amíg a covid alapvetően meg nem változtatja a hatásmechanizmusát vagyis amíg a központi szerep a tüskefehérjéé, addig reménykedhetünk a hatóképes oltóanyagban
mitől lesznek védettek? a jövő évre már vagy 15x mutálódott vírustól? ja persze a mostani vakcinák mindenre jók - ez a vírus mizéria itt lesz velünk még 5 év múlva is - nyáron szabadabban - majd korlátozásokkal - aki azt hiszi, hogy a harmadik hullámmal vége az nagyot fog csalódni - na mindegy szerintem sanszos, hogy elhalasztják a járványhelyzet miatt a választásokat jövőre, persze ettől a nyomda még egy nagyon jó kis cég - a beruházás már befejeződött a most nyert pályázat is nemsokára kifut, tehát azoknak az eredményei is nemsokára látszódni fognak
én meg igen részben lebonyolítható elektronikus csatornán, pl. az ügyfélkapun keresztül ezt felhasználva már csak a maradék kell ténylegesen az úrnák elé járuljon jellemzően az idősebb generáció nem intézi az ügyeit elektronikusan, így döntően ők nem rendelkeznek ügyfélkapus hozzáféréssel ők viszont most kapják meg az oltás első adagját, tehát jövő év elejére megkaphatják a másodikat, vagyis (elvileg) védettek lesznek vagyis szeintem a technikai feltételek adottak ha a választások kiírásának szándéka fog hiányozni, az más dolog, ami - pártállástól függetlenül - mindenki számára elfogadhatatlan kell legyen
Állami Nyomda