"Elkerülhető lett volna" Ja, persze ha nem indítanak hábotút az ukránok ellen az oroszok.Szerintem Ukrajna egy szuverén független állam és hadd döntsék már el ők,hogy mit akarnak egy Krim orosz annektálása után, hogy EU, vagy Nato tagok akar-e lenni. Ha Putyin és az országa olyan jó lenne, h az ukránok az oroszokhoz akartak volna csatlakozni, a Nato biztos, hogy nem indított volna ezér hábotút az ukránok ellen. De most ebben a helyzetben szted az is helytelen, vagy háborút indítanak a ruszkik a szomszég Finnek és svédek ellen, mert ők is Nató tagok szeretnének lenni? Ezt a helyzetet nem amerika provokálta ki, hanem Putyin beteges hatalom vágya.
hiába próbálod mentegetni Jámbort, erkölcsi nulla az és morális halott, aki anarchistaként, egy országban a törvényes alkotmányos rend ellen uszít - ilyet nálunk utoljára 1919-ben csináltak a kommunisták, majd 1956-ban: mihelyst megvolt a nép ellen a fegyveres erőszak (szovjet), akkor már nem is kellett a feles többség sem, hanem nyers hatalomátvétel jött majd alkotmányozás, a nulla társadalmi felhatalmazással, antidemokratikus módon. Jámborral vagy egy szinten erkölcsileg hogy őt ebben támogatod, és szemed sem rebben amikor ez a nulla aztán felesküdött képmutató módon arra, amit addig - ha tehetett volna - már feles többséggel is a kukába dobott volna. azt hogy te melyik mesés hazugságára milyen jól alszol el akár ma este is, senkit sem érdekel :-) az EU-t érintő felvetéseimről erre próbáltad terelni a szót de hasztalan, mert nem tudtad semmivel alátámasztani, miért lenne jó a magyaroknak az amit támogatsz, tehát az, hogy Bp. helyett Brüsszelben dőljön el az, hogy Mo. -nak mi a jó és hogy pl. kitől, milyen áron, mikor vehessen olajat (azaz lehessen nemzeti szuverenitása, amit a brüsszeli elvtársaitok el akarnak venni.. hogy is mondta Dobrev Kárika a kampányban? úgy hogy "az európai egyesült államok egy nagyon jó konstrukció lenne" - de szerencsére ezt egyelőre leszaavzták nálunk ápr. 3-án..
jól érvelsz de sajnos az van, hogy kb. az látszik ki mostmár tök egyértelműen a bokor mögül: az usa azért provokálta ki szándékosan az orosz támadást (hisz emlékezzünk vissza, Putyin hónapokig üzengetett és tárgyalásokat kért és figyelmeztetett arra, hogy biztonsági igényei vannak, vörös vonalnak tekinti az ukrán natós csatlakozási szándékokat, rakétatelepítés lehetőségét, donbaszi helyzetet - ez itt nem Putyin mentegetése, ezek tények. semmi köze ahhoz hogy elítélendő Ukrajna megtámadása, de ez elkerülhető lett volna!!!), de, szándékosan fittyet hánytak rá, mert épp asz volt a cél hogy provokálják ki a támadását, és elinduljon az a gazdasági -politikai lavina, amivel az usa csak jól járhat, Európa és oroszország pedig nagyon nem. és ami látszik az az amire utaltál: kőkeményen végig akarják vinni ezt, addig véreztetni-gyengíteni az oroszokat (az ukránok fegyverzésével) amíg csak lehet, + a politikai károkozás és megbüntetési szándék mindazoknak, aki mernek legalább minimálisan józanul, gazd. érekek mentén politizálni (itt nemcsak Orbánt hanem bárkit lőnek, ha merne ellentmondó hangot megütni, lásd ezt a cikket is)! az EU és mi európai polgárok pedig most láthatjuk csak igazán, mekkora egy szemét áruló bagázs vezeti az EU-t, persze csak a háttérből zsarolva, mert nem mondja nekem senki, hogy ezt a politikát Ursula néni találná ki - nem, ezt neki a háttérből diktálják, ellentmondást nem tűrően..sajnos!
"nincs juj, mert ha szerinted Orbánnak nem lenne szabad ilyen módszereket alkalmaznia...." viszont te helyesled, hogy orbán ilyen módszereket alkalmaz, így az eu-n se kérd számon. "Jámbor ha nem tudnád, azóta képmutató módon felesküdött már erre az alkotmányra, amit korábban kukába akart dobi" Jámbor András a jegyzői állásról mondta el a véleményét a szólásszabadság jogán és a tömbházmester visszaélve a szemétdombjára kapott kapirgálási jogával, nem engedte jegyzőnek Jámbort. Azt aki : Az igen magas fizetésem egyharmadát országos és helyi civileknek fogom adni. Tanulhatna tőle A fidkdnp-s bandátok. Ezek lemaradtak az előzőből. Egyébként jól értem, hogy Te a demokráciáért aggódó fideszes vagy? Mert annak mindíg van egy bája. "akkor minek nálunk a magyar parlament..... na látod, ezt én sem tudom. "2014-2015-ben egyetlen tisztán ellenzéki beterjesztést sem fogadott el a Parlament kormánypárti többsége....2017-ben: Az összesen 86 ellenzéki határozati javaslatból egyet sem fogadott el a Ház. Az összes évet átnézhetnénk és nulla körüli szám lenne. Légyszi, először itthon kezdj el aggódni a demokráciáért. A MOL árfolyamának is jót tenne.
Véleményem szerint igen. Szerintem holnap is lentebb lesz, de én csak egy lelkes amatőr vagyok, nehogy bármiben is hallgass rám! Ez csak a magánvéleményem..
Igen korábban is írtam, hogy kb. 6% hazánk és Szlovákia eu-n belüli olaj behozatali részesedése. Még itt a fórumon sem foglalkoztak vele pedig lényeges szempont. Arányunkat figyelembe véve továbbra is azt mondom érthetetlen az eu nyomás gyakorlása ránk. Valahogy az elemzők erről nem akarnak tudomást venni. Kell az átmenet, de nem diktatórikus módszerekkel, idő kell és fognak is adni, nincs más lehetőség. Ma az USA-ban megjelent egy cikk, ami kő keményen osztja az Orbán kormányt egyben az eu-n kívül szeretné látni hazánkat. Nevetségesnek tartja az embargó kapcsán érvelését Orbánnak stb. Szerintem csak a vak nem látja mire megy ki a játék. Ma a Molt szépen hazavágták, milyen érdekes az időzítés?!!!
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.