Nem kellett volna beírnom szombaton az ötletemet, mert el is lopták! Adják el a Pannyt és rohannak MBH-t jegyeztetni. Csak akkor fognak újra visszajönni, ha eladták a bank részvényt.
A Pannynál az a baj, hogy nincsen benne olyasmi ami felhypolja. Ha pl. kijönne róla egy hasonló hír, mint a múlt héten a Deltáról (célártól függetlenül), pár nap alatt 3000 lenne. Sajnos azonban ilyesmitől nem kell tartanunk. Ezért marad továbbra is az erősen szakaszos, nyögvenyelős emelkedés. Persze azt is meg kell becsülni! De látható mondjuk a 4IG- nél is, hogy mi kell a markáns emelkedéshez. A Panny egyáltalán nem lobbizik semmilyen vonalon.
Ez a kimenetel is benne van a pakliban. Annyit azonban megemlítek, hogy abban az esetben az intézményi befektetők még rosszabbul járnának, hisz a lakosság 10 %-kal olcsóbban jut a papírhoz. Azt gondolom, hogy az intézményieknek lesz még annyi pénz a tarsolyukban, hogy a jegyzés után ha valakiknek nagyon szórni támadna kedvük, azoktól felszívják a részvényeiket.
Szerintem mire eladhatod a jegyzett részvényt, addigra a részvény ára is lemegy a tőzsdén a jegyzési árra. Utána pedig tovább csökken majd a részvény ára.
Ma jegyeztem MBH-t egy kettesért. Úgy sem lesz a Panny eladásból semmi, mert ez addig nem fog felmenni amíg vannak jobb lehetőségek. Márpedig a Delta, MOL, MBH mind konkurenciát jelentenek.
Köszi! Én is szerencsét kívánok minden Panny tulajnak! Azonban ahogyan már régebben is kifejtettem, nem minden kisbefektetőnek azonos a helyzete. Pl. nekem 1993-óta van Pannym, kizárólag tőke számlán. Soha nem adtam még el belőle. Az idősebb korosztályhoz tartozom. Nyilván másképpen gondolkodnak a fiatalabbak vagy azok akik hosszabb időtávra terveznek, tartós befektetési számlán vannak a részvényeik. Még az sem mindegy, hogy ki mikor, melyik évben nyitotta a számlát, hisz aki idén, annak már +13% szochóval is számolnia kell a 15% nyereség adó mellett, ha feltöri 3 év letelte előtt a számlát. Voltak, vannak olyanok is akiknek mindíg meghúzás előtt rövid idővel sikerült vásárolni és viszonylag szép hasznot elkönyvelve túl is adtak rajta, aztán ismét beszálltak. Én sokszor kiültem már, hogy mínuszba kerültek a legutóbbi vételeim, de mostanra összességében tisztességes nyerőben vagyok, tehát bárhogyan is döntök rosszul nem járhatok.
Ha tovább emelkedik a jövő héten eladom és jegyzek MBH-t a pénzből. Ha esik, akkor nem ugrálok. Ha az MBH-ból még ez év végéig kijövök nyerővel, akkor vissza veszem a Pannyt. A Pannynak még van ideje emelkedni március, áprilisig, addig tisztán látjuk majd, az idei év eredményeit és, hogy mit akarnak kezdeni a pénzzel.
Szerintem év végére nem lesz 2200Ft a Panny. Ha azt csinálja amit eddig - tehát felhúzás után visszacsorog - (most már azért meghúzás történik), akkor jobb mostanában eladni, venni belőle jóárasított MBH-t, majd azt haszonnal eladni és visszavenni a Pannyt. Emlékeim szerint 5-600Ft-ot egyfolytában még soha nem emelkedett. Ahhoz olyan hírnek kellene jönni, amit én most nehezen tudok elképzelni. (Azért nem bánnám, ha tévednék.)
Panny vezetés valóban kockázat kerülő, de nagy lóvén ül amivel valamit kezdeni kell mert évek óta csak gyűjtögetnek, beleértve a mi osztalékunkat is. Szóval én hiszem, hogy itt lesz további emelkedés még. De az MBH-val szerintem egy hónap alatt lehet keresni majd min 10%-ot. Ennyivel olcsóbban kapod mint at intézményi befektetők. Ha ezt Pannyra nézed, lesz 2200-as árfolyam év végére? Ezt a nagy kérdés nekem, ezért várom a jövő heti alakulást még.
Meglátjuk addig mi lesz a Pannyval? A MBH jegyzés utolsó napja Dec.12. (Persze előbb is lezárhatják a jegyzést.) Vajon melyik részvényben van nagyobb növekedési potenciál? A Panny a jelenlegi vezetéssel és körülmények mellett nem emlékszem, hogy deklarálta volna elkötelezettségét a növekedés irányába. Felelősen gazdálkodnak, kockázat kerülők, szerintem inkább a jelenlegi kapacitásokat akarják maximálisan lekötni, kihasználni. Nehezen hasonlítható a tevékenységük és a lehetőségeik egy olyan bankéhoz, mint a MBH. Nekem kisbefektetőként az a fő szempont, hogy belátható időn belül melyikkel tudnék több pénzt keresni.
Egyébként régebben úgy tudtam, hogy a ralisokat szponzorálja a Panny. Persze nem bánnám, ha mára már ez változott volna. Egyrészt azért, mert a ralizás nem sport, hanem egy értelmetlen, veszélyes környezet szennyezés, másrészt ahogyan hallom, a ralisok brutál adócsalással amúgy is jól megszedték magukat. Harmadrészt pedig a vízilabda - már a víz miatt is - közelebb áll a Pannyhoz és egy egészséges, sikeres sport, a miskolciak pedig a hosszú évek alatt nagyon szépen fejlődtek és OB-I-ben játszanak! Megérdemlik a támogatást!
PannErgy célár: 2.322 Ft
Felértékelődési potenciál: 37%. (2025.10.06.)