"A színész már nem nagyon tudja motiválni a tiszteket. Mindenki a kivándorolt 3 milliós középosztály után indulási tervén agyal. " Ezt csak te gondolod így, a szinész és az ukránok nagyobb hazafiak mint amennyi benned lehet!
A II. világháborúban 102 nap kellett Budapest elfoglalásához a szovjeteknek. De, ha gyors mészárlással, el is foglalnák a városokat az még nem győzelem. Az amerikaiak 2003-ban úgy indultak az iraki harcba, hogy pillanatok alatt nyerhetnek. És bár az elsődleges katonai célokat tényleg egy hónapon belül teljesítették, a konfliktus végül 8 és fél évig húzódott, és amerikai katonák ezreinek, iraki civilek tízezreinek az életét követelve. Ajánlanám még figyelmetekbe a Téli háborút. Okok, arányok, bénázó Vörös Hadsereg, nem megrettenő Finnek: https://bit.ly/3ItVZgG A történelem ismétli magát vagy nagyon hasonló.
Egy hónapja nem bírnak egy 400ezres várost elfoglalni ami körbe van kerítve. Mikor veszik be kijevet? Jövőre? El lehet gondolkozni rajta, hogy meddig fog tartani ez az egész, mennyi mindent hajlandó putyin belerakni, mennyi skuló jön még a nyugattól, mert meghunyászkodni nem fog egyik fél sem úgynézki. Ha nem enged putyin semmit a követelèseiből, akkor meddig bírja anyagilag? Meddig nézik el neki otthon? Meddig bírják a Lengyelek idegekkel, hogy ne szálljanak be? Azt nem gondolom hogy ledobja az atomot, ennyire nincs megőrülve. Az ukránok az utolsó töltényig ellenállnak. Nem fér a fejembe hogy mi értelme ennek az egésznek. Mi a jövőkép putyinnál? Mit jelent hogy eléri a célját? Lerombolja kijevet? Vagy addig rombol le mindent míg megadják magukat az ukránok? Nem tud olyat tenni hogy ez megtörténjen. Ha ez egy film lenne azt mondanám érdekes mi fog történni. Így viszont szomorú és aggasztó.
Jogos. Mobilon írok, este van, mindig kikapcsolom a helyesírás javitast:) . Tortenelembol oktv-t nyertem. Helyesírás soha se erdekelt. 2 es voltam. :) De ujra leírom: intelligencia:)
Szóval én személyeskedek, de hogy az én intelligencia szintem nem üti meg az elvárásaidat szerinted az bók :) Értem. Azért én még a szót le tudom írni helyesen :)
Ezek a nagyszerű emberek még azt is titkolják hogy hány orosz kiskatona halt meg. Azért még ott is megszólalt egyesekben a vészcsengő hiába dolgoznak propagandamédiánál, hogy csak meg kéne írni az igazat.... https://444.hu/2022/03/21/az-orosz-propagandaban-10-ezer-halott-orosz-katonarol-irtak-aztan-atirtak-a-szamokat Sok értelme volt meghalniuk ugye? Lényegében azt se tudják miért harcolnak...nincs is jó harci morál..nem véletlenül vergődik csak a front... A világ 2. legkomolyabb hadseregével...
Hát, ez a háború nagyon hirtelen robbant ki, az elemzőket is meglepte a teljes lerohanás, szóval igen, a reggeli KV felett döntötte el "hirtelen" Putyin. Viszont a saját emberei is átbaszták, mert elhitették vele hogy nem is lesz komoly ellenállás, az oroszabb részeken egyenesen messiásként várják majd őket. Eközben egy emberként állt össze az ország ellenük, partizánkodnak, lövik a bokorból a tankokat, és kitartanak. Csúnyán elszámolták az oroszok még az inváziót is. A világ 2. legnagyobb hadserege Európa legszegényebb országát lassan 1 hónapja nem bírja kiteríteni.....
Semmi személyeskedés nincs és nem volt abban hogy az orosz propagandát fújod, (szándékosan?) elferdített hasonlatokkal. Ha valaki azt mondja nekem hogy én meg az Ukránt én nem sértődök meg, mert én meg abba az irányba vagyok elfogult ez is tény.
Latom hogy hergelsz. Es rosszul esik. Mert itt feltetleztem a portfolio oldalan egy bizonyos inteligencia szinvonalat. Nem értem, ha nekem ellentetes velemenyem van, akkor miert kell szemelyeskedni. En nem szemelyeskedtem veled. Ez igy nem korrekt! Nem kapok agyverzest, csak nagyon rosszul esik. Befejeztem !
Nem hasonlat! Hanem egy parhuzamos analogia. Ettol elvonatkoztatott pelda. K...ra nem hasonlat. Innentol,felesleges beszelnunk, mert kiforgatod,es ostoban szemelyeskedsz. En befejeztem!
Ugye ezt nem gondolod komolyan bassz.s? Vagy ha igen akkor szegyeld magad!! Ez mar ostoba szemelyeskedes! Szegyeld magad!! A szerencsetlen ukran szenvedeseit,ws aldozatat soha nem vontam ketsegbe. Jobban sajnalom oket mint te. Nekem tobb ismerosom is elmenekult onnan. Karpataljai is . En fenn tartom a velemenyem,hogy egy nagy geopolitikai jatekban hasznaljak fel őket sakkfiguranak. De ,ha kifogysz az ervekbol, akkor csak ez a szemelyeskedes megy. Tudod mit, legyen neked. Putyin a reggeli kave utan eldontotte, hogy megtamadja ukrajnat, mert gonosz! Igy jo? Igy mar fa.za gyerek vagyok?
B+, Oroszországot senki nem támadta meg Hitler óta!!!!!!! Te miről beszélsz? Mi ez a késes szöveg? Fals a hasonlat vagy nem tudom minek szántad, ugyanis őket senki nem támadta meg! Egész nap arról beszéltek hogy nyugati propaganda média meg annak hatásai, eközben meg csont nélkül mondod fel az orosz propagandát....
Igy van. De mondok egy peldat. Engem valaki provokalni akar. Megtamad késsel a hazam előtt, en erre vedekezek, es elkezdem pofozni az illetot. O eldobja a fegyvert egy vizelnyelo csatornaba, es a társa meg bevezet par embert az utcaba tanunak, hogy lassak, hogy en pofozom a haverjat. En vagyok az agresszor. Hisz mindenki azt latja hogy en pofozok. De azert volt előzménye. De az nem latszik , ez a " mainstream media" hatas. Igazad van, abban, hogy hagyhattam volna is magam . Es ezert nem mentesulhetek a felosegre vonas alol, az agresszi miatt!. Nem tudom erted-e az analogiat? Szoval igazat adok neked . De vegyuk mar figyelembe azert az elozmenyeket es a tokeletes forgatokonyvet is.:)
Nézd csak rólad is szó esik a topikban Russian intelligence services are very active in Hungary. They pay bloggers and influencers to push the pro-Russian narrative. Like Ukraine is not a real country, the Ukrainian language is not a real language, the world hates Russians for no reason etc. These talking points are being repeated ad nauseam in Hungarian government sponsored media as well. The West is bad and failing, Russia and China are the future, let's side with them, lot's of anti-American, anti-NATO, anti-EU talk and fake news in the state media.
OROSZ-UKRÁN háború